Megkínozta és nyilvánosan kivégezte Irán a 19 éves birkózó bajnokot

Újabb nyilvános akasztások Iránban: a rezsim csütörtökön kivégzett egy 19 éves birkózó bajnokot, valamint két másik személyt, akiket a januári, rendszerellenes tüntetők elleni brutális fellépés során tartóztattak le.

Saleh Mohammadi, a Kom városából származó feltörekvő sztárt hírek szerint Irán kínzással kényszerítette arra, hogy beismerje az „Isten elleni háborúskodás” főbenjáró bűntettét. Jogvédő szervezetek szerint a tinédzsert tisztességes tárgyalás nélkül végezték ki – írja a New York Post.

Kivégzése nyílt politikai gyilkosság volt, amely az Iszlám Köztársaság azon gyakorlatának része, hogy sportolókat vesz célba a másként gondolkodók elnyomása és a társadalom megfélemlítése érdekében

nyilatkozta Nima Far, emberi jogi aktivista és iráni harcművész a Fox Newsnak. A barbár tettet olimpikonok sora ítélte el.

Irán kivégzett egy svéd állampolgárt – Izraelnek való kémkedéssel vádolták

Stockholm szerint a kivégzett férfit 2025 júniusában tartóztatták le, az ügyben berendelték az iráni nagykövetet.

Irán ismét nyilvános kivégzésekkel akar példát statuálni

Az iráni állami média szerint Mohammadit, valamint két társát, Mehdi Ghasemit és Saeed Davoudit azzal vádolták, hogy a januári tüntetések során „késekkel és kardokkal” megöltek két rendőrt.

Az Egyesült Államok fellebbezései ellenére a tüntetőket bűnösnek találták, és Teherán kivégezte őket.

A januári tüntetések során történt tömeges letartóztatások után Donald Trump kijelentette, Teherán biztosította őt arról, hogy a kivégzésekre nem kerül sor, és azt állította, hogy ezzel mintegy 800 tüntető életét mentette meg.

Azt mondták nekünk, hogy Iránban véget érnek a gyilkosságok – véget értek – véget érnek. Nincs terv kivégzésekre, sem egy kivégzésre, sem kivégzésekre – ezt megbízható forrásból tudom

– jelentette ki akkor az elnök. Teherán azonban cáfolta az elnök állításait, és sietve lezárta a vádlottak tárgyalásait, miután az Egyesült Államok és Izrael háborút indított Irán ellen.

Amnesty: Iránt ki kell zárni a nemzetközi versenyekről

Az Amnesty International elítélte a kivégzéseket, azzal vádolva Iránt, hogy a férfiaktól megtagadták a megfelelő védelmet, és kényszerítették őket vallomások megtételére – írja a New York Post.

A humanitárius szervezet szerint a hármast gyorsított eljárás keretében ítélték el, amelynek semmi köze nem volt egy érdemi tárgyaláshoz.

Iran International: tüntetőket ellátó iráni nővéreket erőszakoltak meg és végezték ki

Megrázó részleteket közölt az iráni ellenzék lapja. Csak erős idegzetűeknek!

Nima Far szerint a csütörtöki kivégzés kísérteties módon megismételte a bajnok birkózó, Navid Afkari 2020-as kivégzését, akit azzal vádoltak meg, hogy egy 2018-as tüntetés során megölt egy iráni biztonsági őrt.

Far felszólította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot és a United World Wrestling szervezeteket, hogy lépjenek fel Irán ellen a sportolókkal szembeni brutalitása miatt.

Iránt ki kell zárni a nemzetközi versenyekről, amíg nem szünteti be a tüntetők és sportolók kivégzését,

nem engedi szabadon a színlelt tárgyalásokon elítélt személyeket, és nem veti véget a véleményüket nyíltan kifejező vagy átálló versenyzők elleni megtorlásoknak” – mondta Far.

Masih Alinejad iráni-amerikai aktivista szerint a kivégzések egyértelmű jelzést küldenek Teheránból, hogy a brutális elnyomás folytatódni fog; egyúttal felszólította a Global Athlete nevű érdekvédelmi szervezetet, hogy álljon a tüntetők mellé.