Hatalmas támadás indult: 200 vadászgéppel csapott le Iránra az izraeli légierő

A Neokohn főszerkesztő-helyettese

Izrael pusztító támadást hajtott végre az iráni ballisztikus rakétaindító állások és légvédelmi rendszerek ellen.

Az izraeli hadsereg közlése szerint az izraeli légierő több mint 200 repülőgépe mintegy 500 iráni célpontot támadott szombaton, ami az izraeli fegyveres erők történetének eddigi legnagyobb légi hadműveletének számít.

Történelmi műveletet hajtott végre Irán felett az izraeli légierő

Az izraeli légierő mintegy 200 vadászgéppel hajtotta végre történetének eddigi legnagyobb iráni bevetését – közölte az izraeli hadsereg.

A kiterjedt csapások iráni ballisztikus rakétaindító állásokat és légvédelmi rendszereket céloztak

– tették hozzá.

„Kizárt, hogy túlélte” – egyre valószínűbb, hogy Izrael végzett az iráni diktátorral

Likvidálták Amir Naszirzadeh védelmi minisztert és Mohammed Pakpourt, a Forradalmi Gárda parancsnokát is.

Az IDF szerint a vadászgépek a reggeli órákban, szinte egyidejűleg, több száz irányított fegyvert vetettek be mintegy 500 iráni katonai célpont ellen Nyugat- és Közép-Irán területén.

צבא ההגנה לישראל on X (formerly Twitter): „תיעוד נוסף: הותקפו חיילים של משטר הטרור האיראני בעודם מחמשים משגרים לשיגור טילים לעבר מדינת ישראל pic.twitter.com/5ca3Xrq9Xr / X”

תיעוד נוסף: הותקפו חיילים של משטר הטרור האיראני בעודם מחמשים משגרים לשיגור טילים לעבר מדינת ישראל pic.twitter.com/5ca3Xrq9Xr

„Ez az izraeli légierő történetének legnagyobb csapásmérő bevetése, amelyet alapos tervezés és magas színvonalú hírszerzési előkészítés előzött meg, több száz repülőgép összehangolt, egyidejű alkalmazásával” – közölte a hadsereg.

Az IDF szerint az iráni légvédelmi rendszerek elleni támadások „lehetővé tették a légi fölény kiterjesztését az iráni légtérben, és súlyos csapást mértek a rezsim központi támadókapacitására, különösen a nyugat-iráni indítóállásokra”.

A Tabriz térségében található egyik megsemmisített létesítmény az iráni ballisztikus rakétaegységet szolgálta ki, „és innen tervezték több tucat rakéta indítását Izrael irányába” – közölte az IDF.

Bevetik az olajfegyvert? Irán a Hormuzi-szoros lezárásával zsarolná ki a háború végét

Úgy tűnik, hogy Irán lezárja a világ egyik legfontosabb olajszállítási fojtópontját.

Két hullámban támadtak az izraeli vadászgépek

Az IDF által közzétett felvételek két jelentős, egymást követő támadási hullámot mutattak.

Az első hullám során elsősorban radarállomásokat és légvédelmi rendszereket vettek célba, különösen Irán Izraelhez közelebb eső térségeiben, valamint Teherán környékén.

Israel Defense Forces on X (formerly Twitter): „🎯STRUCK: Operatives from the Iranian regime’s surface-to- surface missiles unit as they loaded a missile launcher and prepared to immediately launch towards Israel. The threat was identified and quickly struck, preventing the launch aimed toward Israel. pic.twitter.com/nMcOeOtleX / X”

🎯STRUCK: Operatives from the Iranian regime’s surface-to- surface missiles unit as they loaded a missile launcher and prepared to immediately launch towards Israel. The threat was identified and quickly struck, preventing the launch aimed toward Israel. pic.twitter.com/nMcOeOtleX

A második hullámban a légierő az iráni ballisztikus rakétarendszereket támadta, azzal a céllal, hogy csökkentse Irán képességét az izraeli hátország elleni csapásmérésre.

Az izraeli hadsereg továbbra is azon dolgozik, hogy tartós légi fölényt biztosítson Irán felett – amelyet 2025 júniusában már sikerült elérnie –, lehetővé téve drónok és más légi eszközök folyamatos jelenlétét azokban a térségekben, ahonnan Teherán rakétatámadást kísérelhetne meg Izrael ellen.

Amerika és Izrael 500 repülőgéppel akarja földbe döngölni az iráni haderőt

A Neokohn összegyűjtötte a Közel-Keleten felsorakoztatott repülőgép-flotta részletes összetételét.

Az izraeli légierő harci repülőgépei

Az izraeli légierő (IAF) gerincét három fő típus alkotja, amelyek az elmúlt években mind bizonyították, hogy alkalmasak a nagy hatótávolságú, precíziós csapásmérésre.

Az IAF 173 darab különböző, részben modernizált F-16 Fighting Falconnal , 66 darab F-15 Strike Eagle (izraeli nevén F-15I Raam) vadászbombázóval, és 48 darab F-35 Lightning II (izraeli nevén F-35I Adir) vadászrepülőgéppel rendelkezik.

Ezek közül különösen az F-35I lopakodó képessége, az F-15I nagy hatótávolsága és fegyverterhelése, valamint a modernizált F-16-os flotta precíziós fegyverzete teszi Izraelt képessé arra, hogy önállóan vagy amerikai támogatással mélyen iráni terület felett hajtson végre összetett légi műveleteket, amint az a tavaly júniusi Felkelő Oroszlán hadművelet során is történt. Mint ismert, a művelet során izraeli légierő rövid idő leforgása alatt megszerezte a légiuralmat Irán felett, majd a 12 napos háború egésze alatt megtartotta azt.

Miért indított Izrael és Amerika támadást Irán ellen?

Izrael és az Egyesült Államok megelőző csapásának stratégiai célja a hosszú távú iráni egzisztenciális fenyegetések felszámolása. Ennek középpontjában Irán nukleáris programjának megsemmisítése áll, hogy a rezsim ne juthasson atomfegyverhez. Ezzel párhuzamosan az iráni ballisztikus rakétaprogram – beleértve a kilövőállásokat, a rakétarendszereket és a raktárkészleteket – kiiktatására is törekednek, hogy megakadályozzák egy esetleges pusztító válaszcsapás lehetőségét. A stratégia része továbbá Irán regionális befolyásának gyengítése is, különösen azoknak a fegyveres terrorszervezeteknek a visszaszorításával, amelyeket Teherán finanszíroz és irányít a térségben.

A Neokohn Magyarországon szinte egyedülálló módon, évek óta kiemelt figyelemmel követi Izrael és a Közel-Kelet eseményeit. Kövesse folyamatosan frissülő tudósításainkat és elemzéseinket, hogy naprakész maradjon az iráni háborúval kapcsolatos legfontosabb fejleményekről.

10+1 történelmi ok, amiért Amerika háború indított Irán ellen

Az Iránnal való háborúskodás nem most, hanem 47 évvel ezelőtt kezdődött.

Seres László: Miért bombázzuk Iránt?

A kérdés nem az, hogy jó-e most lecsapni Iránra. Sokkal inkább az: mi a halál tartott ennyi ideig?

Hende Olivér összes cikkét elolvashatja itt.