Izraeli kormányzati források szombat délután a Walla hírportálnak megerősítették, hogy megszakadt a kapcsolat Ali Hámenei ajatollahhal, Irán legfelsőbb vezetőjével, és jelenleg teljes a bizonytalanság a sorsa felől.
Bár a teheráni vezetés ígéretet tett egy hamarosan megjelenő hangfelvétel közzétételére, az izraeli hírszerzés előzetes értékelése szerint a vezető megsebesülhetett vagy életét veszthette az iráni rezsim felső vezetését ért precíziós csapásokban. A
Likvidálhatta Izrael az iráni diktátort?
Jeruzsálemben óvatos optimizmussal kezelik a híreket, miszerint a szombat hajnalban indított meglepetésszerű támadás során sikerült likvidálni Ali Hámenei legfelsőbb iráni vezetőt. A biztonsági elemzések szerint Hámenei több más magas rangú vezetővel együtt tartózkodott azon a helyszínen, amelyet az összehangolt légitámadások egyik elsődleges célpontjaként azonosítottak.
Az izraeli 12-es csatorna szerint Hámenei túlélési esélyei az első csapást követően gyakorlatilag a nullával egyenlők:
„Izraelben úgy látják, hogy szinte semmi esélye nincs annak, hogy túlélte az első támadást.”
Amerika és Izrael lefejezte az iráni vezetést
A pusztító erejű amerikai-izraeli csapássorozat Teherán mellett az ország több stratégiai pontját, köztük Kom, Iszfahán, Kermánsáh és Karadzs városait is érintette.
A Reuters forrásai szerint a támadásban életét vesztette Amir Naszirzadeh védelmi miniszter és Mohammed Pakpour, a Forradalmi Gárda (IRGC) parancsnoka is.
Szintén a halálos áldozatok között tartják számon Ali Samkhánit, az Iráni Védelmi Tanács titkárát, aki évtizedek óta Hámenei egyik legbefolyásosabb tanácsadója volt.
A teheráni utcákról érkező jelentések szerint a biztonsági erők hermetikusan lezárták a kormányzati negyedet, ahol a legfőbb vezető és Maszúd Pezeskján elnök hivatala, valamint a parlament épülete található.
Miközben műholdfelvételek tanúskodnak a Hámenei rezidenciájaként szolgáló komplexum megsemmisüléséről, az iráni tisztviselők ellentmondásos nyilatkozatokat adnak ki. Míg egyes források szerint a vezetőt még a támadás előtt egy biztonságos helyszínre menekítették, Abbász Aragcsi külügyminiszter az NBC élő adásában igyekezett bagatellizálni a veszteségeket. Szerinte néhány parancsnok elvesztése „nem jelent különösebb problémát”, és állítása szerint Hámenei életben van.
| Miért indított Izrael és Amerika támadást Irán ellen?
Izrael és az Egyesült Államok megelőző csapásának stratégiai célja a hosszú távú iráni egzisztenciális fenyegetések felszámolása. Ennek középpontjában Irán nukleáris programjának megsemmisítése áll, hogy a rezsim ne juthasson atomfegyverhez. Ezzel párhuzamosan az iráni ballisztikus rakétaprogram – beleértve a kilövőállásokat, a rakétarendszereket és a raktárkészleteket – kiiktatására is törekednek, hogy megakadályozzák egy esetleges pusztító válaszcsapás lehetőségét. A stratégia része továbbá Irán regionális befolyásának gyengítése is, különösen azoknak a fegyveres terrorszervezeteknek a visszaszorításával, amelyeket Teherán finanszíroz és irányít a térségben. |
A Neokohn Magyarországon szinte egyedülálló módon, évek óta kiemelt figyelemmel követi Izrael és a Közel-Kelet eseményeit. Kövesse folyamatosan frissülő tudósításainkat és elemzéseinket, hogy naprakész maradjon az iráni háborúval kapcsolatos legfontosabb fejleményekről.
Kép: farsi.khamenei.ir







A Forradalmi Gárda szerint több száz amerikai katona meghalt vagy megsebesült az iráni válaszcsapásokban
Legkevesebb kétszáz amerikai katona meghalt, illetve megsebesült az Irán által a szombati amerikai és izraeli légicsapásokra adott válaszcsapásokban – írta az Iráni Iszlám Forradalmi Gárda az iráni állami műsorközlőhöz eljuttatott közleményében. A szombat reggeli iráni városok – közöttük a főváros – elleni amerikai csapások után a Forradalmi Gárda bejelentette, hogy Teherán rakétákkal és drónokkal légicsapásokat mért több térségbeli államban lévő amerikai katonai célpontok ellen.
A TASNIM iráni hírügynökség jelentése szerint Bahreinben, Jordániában, Katarban, Kuvaitban, az Egyesült Arab Emírségekben és Szaúd-Arábiában működő amerikai támaszpontokat támadtak vagy próbáltak támadni. Forradalmi Gárda parancsnokának főtanácsadója az iráni televízióban azt közölte, hogy eddig csak "ócskavas rakétákat" vetettek be, de Teherán rövidesen korábban nem látott fegyverekkel áll elő. (MTI)
Engem meggyőztek.
Kit nem?:)
"Teherán rövidesen korábban nem látott fegyverekkel áll elő"
Addig is "kitartás".
Mlottácskának (alias Murgácskának) már ennek a reményétől is három orgazmusa volt gyorsan egymásutánban.
1 Thessalonians 5:3
https://uploads.disquscdn.com/images/499044fcd80ec7fd5c9437843153b1870c6352bf1a5dedaeb42e030700be731b.jpg
Azt kiderül hogy Moszkvában van…