Felháborító: szélsőbaloldaliak a buchenwaldi lágerben tüntetnének Izrael ellen

Szélsőbaloldali cionistaellenes csoportok és német kommunisták tüntetést terveznek a buchenwaldi koncentrációs tábor felszabadításának éves megemlékezésén. A botrányos terv éles kritikát váltott ki Németországban.

A „Kefiják Buchenwaldban” nevű szélsőbaloldali csoport április 11-én tüntetést szervez az emlékhely előtt, miután a helyszínen betiltották a palesztin szimbólumokat, köztük a palesztin kendőt, a kefijét, amely a szolidaritásból mára a terrorizmus elfogadásának jelképévé vált.

A több palesztin szervezetet is tömörítő kampány magát „antifasiszta nemzetközi mozgalomnak” nevezi, és „történelmi revizionizmussal és a népirtás tagadásával” vádolja az emlékhelyet, valamint azzal, hogy elősegíti az általa izraeli propagandának nevezett tevékenységet.

Németországban vádat emeltek a sachsenhauseni koncentrációs tábor egyik egykori őre ellen

A most száz éves férfi kezére több, mint 3 ezer ember vére tapad.

Ők vádolnak „történelmi revizionizmussal”

A szervezők egy 2025-ös bírósági ítélet ellen tiltakoznak, amely megerősítette az emlékhely jogát, hogy megtagadja a palesztin kefijét viselő látogatók belépését.

A résztvevők között vannak a német Baloldali Párt ifjúsági szárnyának a Linksjugend-nek, a korábban Moszkva-hű Német Kommunista Pártnak (DKP) és a Zsidó Hang a Közel-Kelet Igazságos Békéjéért nevű szervezetnek az aktivistái.

Center for Jewish Impact on X (formerly Twitter): „The audacity of pro-Palestinian groups to plan a protest at Buchenwald concentration camp, where more than 56,000 prisoners were systematically murdered under Nazi rule, is disgusting. „Keffiyehs in Buchenwald” is not human rights activism. It is not Palestinian solidarity and it… pic.twitter.com/ncIQBOx0iO / X”

The audacity of pro-Palestinian groups to plan a protest at Buchenwald concentration camp, where more than 56,000 prisoners were systematically murdered under Nazi rule, is disgusting. „Keffiyehs in Buchenwald” is not human rights activism. It is not Palestinian solidarity and it… pic.twitter.com/ncIQBOx0iO

A szervezet (amelynek saját weboldala és közösségi média jelenléte is van) nyilatkozata azt állítja, hogy Buchenwald a „történelmi revizionizmus és a népirtás tagadásának” helyszínévé vált, mivel úgy döntött, hogy

következetesen terjeszti az izraeli propagandát és ideológiai támogatást nyújt a Palesztinában folyó népirtásnak.

A csoport különböző „példákat” hoz fel az elnyomásra, többek között a palesztin szimbólumok (kefije, olajág, görögdinnye) betiltását, bizonyos beszédek betiltását és az „emlékezés instrumentalizálását”.

A palesztin narratívát importálnák a lágerbe

A csoport szerint Buchenwald „cinikusan összekapcsolta” a kefijét a német fasizmussal és antiszemitizmussal, „ezáltal relativizálva és tisztára mosva a német felelősséget az európai zsidók népirtásáért, és azt a palesztinokra hárítva”.

Elítélték azt is, hogy 2025 áprilisában, Buchenwald felszabadításának 80. évfordulóján Omri Böhm zsidó filozófusnak „az izraeli nagykövetség nyomására visszavonták a meghívását, mert bírálta a cionizmust és a gázai népirtást”. Ez különösen felháborította a csoportot, mivel az izraeli zászlók és szimbólumok használata megengedett.

Az újságírás mélypontja: a szélsőbaloldali Mérce a palesztin terrort mentegeti

Az ész megáll!

Az Achgut konzervatív-liberális német portál szerzője, Gerd Buurmann az üggyel kapcsolatban azt írta: „Az anticionista csoportok Izrael-kritikájukat egy volt koncentrációs táborba viszik, és így a zsidók tömeges meggyilkolását használják fel tiltakozásuk hátteréül.

A legundorítóbb módon sajátítják ki a zsidók szenvedését, és használják fel azt a zsidók kritizálására.

Felix Klein, Németország antiszemitizmus elleni küzdelemmel megbízott biztosa a tervezett tüntetést „az áldozat és az elkövető szerepeinek megfordításának új mélypontjaként” ítéli el.

Buchenwald volt az egyik legnagyobb koncentrációs tábor Németország határain belül, és az ország egyik legfontosabb holokauszt-emlékhelyévé vált.

Mitől volt olyan páratlanul hatékony a náci rendszer?

Mindenekelőtt zsidógyűlölet bírta rá az átlag németet, hogy megvesse az erkölcsöt és a demokráciát.