Két évnyi éheztetés, fogság és folyamatos megalázás után Alon Ohel újra szabad ember – és most először mondta el, mi tartotta életben akkor, amikor minden remény elhalványult körülötte.
Az izraeli túsz a Hamász föld alatti alagútbörtöneiben raboskodott, miután 2023. október 7-én elhurcolták a Nova fesztiválról.
Az első pillanatban elhatározta: túl fogja élni
A 24 éves Ohel megrendítő őszinteséggel beszélt kétéves fogságának részleteiről a 12-es csatornának adott interjújában – ez volt az első alkalom, hogy megszólalt a gázai terrorszervezet fogságából való szabadulása óta. Elmondása alapján a fogsága nagy részében szándékosan éheztették, láncra verték „mint egy majmot”, és olyan körülmények között tartották, amelyekről úgy fogalmazott: „Ott nem ember vagy, hanem állat.”
„Soha nem éltem át ehhez fogható éhséget. Másfél évig voltam láncon. Kutyaként etettek. Aki nem volt ott, nem értheti meg”
– mondta. Mégis már az első pillanattól eldöntötte: túl fog élni. Ohelt a Hamász terroristái hurcolták Gázába, miután a Nova fesztivál résztvevői egy út menti óvóhelyre menekültek. Ott szemtanúja volt annak, ahogyan Aner Shapira hét alkalommal is visszadobta a terroristák által bedobott gránátokat – a nyolcadik azonban felrobbant és megölte őt. A robbanás repeszei Ohelt is súlyosan megsebesítették, bal szeme maradandó sérülést szenvedett.
A túszokat ezután gázai kórházba vitték, ahol – Ohel szavai szerint – feldühödött tömeg várta őket. Sebeit altatás nélkül varrták össze, a repeszeket pedig benne hagyták. Két hétig nem is tudta, kik fekszenek mellette.
„Egy pillanat alatt elragadták az életemet. Huszonkét éves voltam. Fogalmam sem volt még az életről – ők pedig a pokolba taszítottak.”
Eli Sharabival apa-fiú kapcsolata alakult ki a pokol közepén
Az első ötvenkét napban még a felszínen tartották fogva, majd a 2023 novemberi, egyhetes fegyverszünet után a föld alatti alagutakba vitték. Itt ismerkedett meg a többi túszszal: Eli Sharabival, Goldberg-Polinnal, Almog Sarusival és Uri Daninóval. Egy nap Ohelt és Sharabit hirtelen különválasztották tőlük. Ohel azt hitte, társait szabadon engedik, ám valójában egy másik alagútba vitték őket, ahol 2024 augusztusában kivégezték mindhármukat, amikor fogva tartóik megérezték az izraeli csapatok közeledtét.
Ohel Sharabival, Or Levyvel és Cohennel maradt.
Sharabival különösen szoros kapcsolat alakult ki: az 53 éves férfi apafigurává vált számára.
Ő vigasztalta, amikor az éhezés okozta dühében Ohel a falba ütött és valószínűleg eltörte a kezét. „Apai ölelés volt” – idézte fel Ohel, hozzátéve, hogy Sharabi gyakran beszélt két lányáról, akikről akkor még nem tudta, hogy október 7-én a feleségével együtt meggyilkolták őket. A két férfi megfogadta, hogy élve kijutnak, és megőrzik ép elméjüket a családjukért.
„Azt mondod magadnak, hogy megszokod az éhséget – de nem. Az egész tested fáj. Olyan vagy, mint egy csontváz” – mondta Ohel. Ohel többször került életveszélybe az izraeli légicsapások miatt is.
„Rájöttem, hogy a hadsereg nem tudja, hol vagyok. Féltem a saját katonáimtól. Elég egy GPS-hiba, és vége.”
Egy alkalommal egy rakéta eltalálta az alagutat, ahol fogva tartották. Ohel túlélte a robbanást, és a romok között futva menekült át egy másik járatba. Itt ismét Sharabihoz láncolták – szó szerint minden percet együtt kellett tölteniük.
A zene, mint utolsó menedék
A fogvatartók hamar megtiltották, hogy énekeljen, mégis a zene – különösen a Song With No Name – lett az egyetlen lelki kapaszkodója. Egy alkalommal fogvatartói megmutattak neki egy fotót Tel-Avivból: egy tüntető az ő portréját tartotta a kezében, amint zongorázott
„Azt mondtam magamnak: ha olyan emberek, akiket nem is ismerek, az utcára mennek értem, ki vagyok én, hogy feladjam?”
Szabadulása után Ohel visszatért a Túszok terére, és ott játszott a sárga zongorán, amelyet érte helyeztek ki. Ez a hangszer fogsága idején is reményt adott neki – még ha csak képzeletben is.
„Két évig halott izraeli túsz voltam. De rájöttem, hogy erős vagyok.”
2025 januárjában Sharabit, Cohent és Levyt szabadon engedték. Ohel ekkor teljesen egyedül maradt az alagutak mélyén – és attól rettegett, hogy ő lesz az utolsó túsz, aki soha nem kerül haza. Több ételt kapott, majd olvasnivalót is: a Harry Potter és a Félvér Herceg egy példányát. Ohel elmondása szerint legalább százszor újraolvasta Dumbledore halálát – kapaszkodót talált benne az üres, reménytelen napokban.
Ekkor kezdődött el a szexuális zaklatása is: egyik fogvatartója zuhanyzás közben megpróbálta megmosdatni, beleértve a nemi szervét is.
„Szerencsére nem ment tovább” – mondta később. A Hamász végül észak-Gázába vitte Ohelt, hogy élő pajzsként használja. Itt történt az a szinte hihetetlen találkozás, amelyről később videó is készült: összefutott régi katonatársával, Guy Gilboa-Dalallal. Mindkettejükkel levelet írattak a családjuknak. Ohel remegő betűi bizonyították: életben van.
Nem sokkal később a Hamász egyik vezetője, Izz Al-din Al Haddad jelent meg az alagútban, és bejelentette: újabb túszcsere indul. A Vöröskereszt emberei így jutottak el Ohelhez, majd átadták az izraeli hadseregnek. „Hálát éreztem azok iránt a katonák iránt, akik értem kockáztatták az életüket” – mondta.
A hazatérés azonban nem hozott azonnali megnyugvást. Amikor megtudta, hogy Sharabi felesége és lányai nincsenek már életben, összeomlott.
Ohel ma is hosszú rehabilitáció előtt áll: további műtétek várnak rá, és fel kell dolgoznia a két év poklát, amely testileg és lelkileg is megtörte. Mégis azt mondja: nem tekint magára áldozatként.
„Két évig halott voltam. De rájöttem, hogy erős vagyok. Tovább fogok tanulni, fejlődni – és meghódítom a világot.”
