A Tóra örömünnepe valóban örömteli az izraeli túszok hazatérése után.
A szimchát Tóra, azaz a Tóra örömünnepe jelzi az őszi zsidó ünnepek végét, amikor befejezzük és azonnal újra is kezdjük olvasni a Tórát.
Az ünnep fő elemei: a Tóra és a tánc
Ezen a napon a zsinagógák minden tóratekercse előkerül, és a férfiak a tekercsekkel a kezükben táncolnak körbe-körbe a tóraolvasó emelvény körül. A vidám, egyszerű táncot leginkább ritmikus lépések sorának nevezhetjük és bibliai szövegekre írt dallamok éneklésével teszik még vidámabbá a hangulatot. Hivatalosan összesen hét kört tesznek meg a tekercsekkel, azonban minden egyes kör számtalan körből áll.
A jelenség furcsának tűnhet. Egy könyvet ünneplünk, méghozzá a világ legszentebb könyvét, melyet Isten adott a zsidó népnek. A könyvből lehet olvasni, felolvasni, tanulni. Lehet a tartalmáról beszélni, vitázni, értekezni. Mégsem azzal ünnepeljük szimchát Torát, hogy nekiülünk és tanulmányozzuk (ahogy pl. sávuotkor, a tóraadás ünnepén tesszük), nem felolvasással, nem beszédekkel. Hanem tánccal. A szorosan összezárt tekercsekkel táncolunk. Azzal a ténnyel, hogy a zárt tekercsekkel táncolunk, azt fejezzük ki, hogy teljesen mindegy, hogy valaki tanult, tudós ember-e, egyszerű, tanulatlan ember, vagy bármi a kettő között. Azt hangsúlyozzuk, hogy a Tóra minden zsidóé és minden zsidó egyformán képes örülni az Istentől kapott csodálatos ajándéknak.
Maga az a tény, hogy nem tanulással, hanem tánccal fejezzük ki az örömünket, hasonló gondolatot közvetítünk. Nem számít, mi van az ember fejében, vagyis mennyi tudással rendelkezik. Mindannyian ugyanazon a földön járunk, a lábunk pontosan ugyanott van, még ha egyesek feje ki is magaslik a tömegből akár fizikai, akár spirituális értelemben. A Tóra mindannyiunké, Isten ajándékozta nekünk a Szináj-hegyen. A zsidók és a Tóra között örök szövetség áll fenn, mely független attól, hogy valaki kinyitja-e a tekercset, hogy valakinek a fejében van-e a Tóra.
A Tóra a zsidó nép elidegeníthetetlen öröksége. Akárhol van, akármit is gondol a világról, a zsidó ember számára mindig ott van a Tóra, melyhez bármikor visszatérhet, melyet bármikor magához ölelhet és táncolhat vele. Táncunk közös tánc, szimchát Torákor egyszerre, egy szívvel, egy lélekkel, egy népként táncolunk.
Nem lehet elégszer olvasni
Szokás az, hogy zzimchát Torá-kor (a Tóra örömünnepe) a zsinagógákban befejezzük az utolsó hetiszakasz felolvasását és azonnal elkezdjük az elejétől, mutatva, hogy az élet folytonos és folytonos benne a Tóra tanulása is.
Hiába olvastuk fel és olvastuk át ki tudja hányszor a Tórai szakaszokat, mindig, minden alkalommal tartogat új mondanivalót, ha másért nem azért, mert mi magunk is idősebbek lettünk egy esztendővel, idén már nem ugyan azzal a szemmel tekintünk az ismert szavakra, mondatokra, történetekre és parancsolatokra, mint tavaly tettük. Az ismétlés tehát nem pusztán a már elsajátított tudás megerősítése, de tartalmaz számos új gondolatot és látásmódot is.
Az ünnepnek van egy, minden bizonnyal Kelet-Közép-Európából származó szokása, jelesül, hogy ilyenkor töltött káposztát szokott enni majd minden zsidó a világon. A töltött káposzta (jiddisül chalopcsesz) tekercsei ugyanis emlékeztetnek a Tóra tekercsekre.
Az őszi zsidó ünnepek ezzel véget értek
A kör szimbolikus jelentőséggel bír a zsidóságban. A Föld saját tengelye körül forog és egyúttal forog a Nap körül is, jelezve, hogy az idő maga is egy körforgás. Ezt jól bizonyítja az évszakok változása, tavasz után nyár jön, majd ősz, mely télbe fordul, hogy azután a természet tavasszal ismét újjáéledjen. Az „év” szót héberül שנה (sáná)-nak mondjuk, mely ismétlést is jelent tükrözve az évszakok, a napok és a napszakok ismétlődését.
Nem csoda hát, hogy a Tóra örömünnepe is ősszel van, lezárva az őszi ünnepek hosszú sorát, mely Újévkor (ros hashana) Isten királyságának elismerésével kezdődik, megtéréssel és bűnbánattal folytatódik jom kipur napján, majd önfeledt örömbe megy át szukkot ünnepén.
Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
