A Tóra a zsidó nép elidegeníthetetlen öröksége

Miután hét napon át sátrakban ettünk és aludtunk, véget ér szukkot ünnepe. Ekkor azonban Isten arra kéri gyermekeit, hogy maradjanak még egy napig ebben az ünnepi hangulatban. Ez a nap smini áceret, a „visszatartás nyolcadik napja” – írja Chana Deutsch a zsido.com oldalán.

Míg szukkotkor a világ minden nemzetéért mutattak be áldozatot a Szentélyben, addig smini áceret csak a zsidó nép napja. A midrás azt mondja, hogy Isten így szólt a népéhez:

„Nehezemre esik látni, hogy búcsút vesztek, és mindenki megy a maga dolgára. Maradjatok még egy napig és ünnepeljünk együtt”.

Az idők során ez a nap egy további jelentéssel gazdagodott, ez pedig szimchát Tóra, a Tóra örömünnepe, amikor befejezzük és azonnal újra is kezdjük olvasni a Tórát. Izraelben ez egy és ugyanaz a nap, két jelentéssel, míg Izraelen kívül, ahol kétnapos az ünnep, kissé elkülönül egymástól a két jelentéstartalom.

Szimchát Torá a Tóra örömünnepe

Ezen a napon a zsinagógák minden tóratekercse előkerül, és a férfiak a tekercsekkel a kezükben táncolnak körbe-körbe a tóraolvasó emelvény körül.

A vidám, egyszerű táncot leginkább ritmikus lépések sorának nevezhetjük és bibliai szövegekre írt dallamok éneklésével teszik még vidámabbá a hangulatot. Hivatalosan összesen hét kört tesznek meg a tekercsekkel, azonban minden egyes kör számtalan körből áll.

A jelenség furcsának tűnhet. Egy könyvet ünneplünk, méghozzá a világ legszentebb könyvét, melyet Isten adott a zsidó népnek. A könyvből lehet olvasni, felolvasni, tanulni. Lehet a tartalmáról beszélni, vitázni, értekezni. Mégsem azzal ünnepeljük szimchát Torát, hogy nekiülünk és tanulmányozzuk (ahogy pl. sávuotkor, a tóraadás ünnepén tesszük), nem felolvasással, nem beszédekkel. Hanem tánccal. A szorosan összezárt tekercsekkel táncolunk. Azzal a ténnyel, hogy a zárt tekercsekkel táncolunk, azt fejezzük ki, hogy teljesen mindegy, hogy valaki tanult, tudós ember-e, egyszerű, tanulatlan ember, vagy bármi a kettő között.

Azt hangsúlyozzuk, hogy a Tóra minden zsidóé és minden zsidó egyformán képes örülni az Istentől kapott csodálatos ajándéknak.

Maga az a tény, hogy nem tanulással, hanem tánccal fejezzük ki az örömünket, hasonló gondolatot közvetítünk. Nem számít, mi van az ember fejében, vagyis mennyi tudással rendelkezik. Mindannyian ugyanazon a földön járunk, a lábunk pontosan ugyanott van, még ha egyesek feje ki is magaslik a tömegből akár fizikai, akár spirituális értelemben. A Tóra mindannyiunké, Isten ajándékozta nekünk a Szináj-hegyen. A zsidók és a Tóra között örök szövetség áll fenn, mely független attól, hogy valaki kinyitja-e a tekercset, hogy valakinek a fejében van-e a Tóra. Így olvassuk a szimchát Torákor felolvasott Vezot hábráchá szakaszban:

Tórát parancsolt nekünk Mózes, örökségül Jáákov gyülekezetének [Izrael népének]. (5Mózes 33:4)

A Tóra a zsidó nép elidegeníthetetlen öröksége. Akárhol van, akármit is gondol a világról, a zsidó ember számára mindig ott van a Tóra, melyhez bármikor visszatérhet, melyet bármikor magához ölelhet és táncolhat vele. Táncunk közös tánc, szimchát Torákor egyszerre, egy szívvel, egy lélekkel, egy népként táncolunk.

Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

„A tudomány egy intelligens teremtő létezését bizonyítja”

Az elmúlt évszázad nagy felfedezései távolról sem „vak, könyörtelen közömbösségre” utalnak, hanem az élet és a világegyetem kiváló tervezettségére.