Európa a II. világháború után annyira retteg a háborútól, hogy „nem is akar gondolni rá”.
Amichay Mihály Éva új sorozata, amely Zvi Yehezkeli izraeli újságíró heti stúdiumai alapján készül. A sorozat célja, hogy az európai műveltségű emberekkel megismertesse a Közel-Kelet világának mélységeit, összefüggéseit. Az előzők részek itt olvashatók. A mai részben a jelenkori háborúkról lesz szó.
A háborúk kora
Ahhoz, hogy a mai háborúk természetét megértsük, mindenekelőtt tisztázni kell, hogy a háború fogalma, miszerint az egy “fegyveres, pusztító viszony egy vagy több ellenséggel” – túlságosan szűken értelmezett, nem ad lehetőséget arra, hogy felismerjük kezdetét, értelmezzük a történéseket, és végképp nem elegendő ahhoz, hogy a kimenetelét reálisan felmérjük.
Yehezkeli állítása, miszerint manapság a háborúkat tekintik a rendkívülinek, és a béke a normalitás, holott az emberiség történetében, a közel-keletiben pedig mind a mai napig a „normalitás” a háború, és a ritka kivétel a béke. Ami nem jelenti azt, hogy a béke szükségképpen rövid a sok háború közepette, hanem azt, hogy aki természetesnek veszi a hadiállapotot, az felkészül rá, hajlandó harcolni érte, éppen ezzel van esélye megteremteni a békét.
Európa a II. világháború után annyira retteg a háborútól, hogy „nem is akar gondolni rá”, vagyis nem is készül fel rá, így viszont teljesen kiszolgáltatottá teszi magát.
Kialakult egy olyan nézet, hogy a diplomáciai eszközök, a különböző megállapodások, a nemzetközi szervezetek, esetleg a szankciók véget vethetnek a háborúnak. Ez a nyugat-európai és észak-amerikai gondolkodás figyelmen kívül hagyja az egyes etnikumok viselkedési mintáit, történelmi gyökereit, amelyek alapján az adott népcsoportban álmok, elérendő célok körvonalazódnak, és amikor egy vezető, vagy bizonyos csoport ezeket cselekvéssé formálja – kitör a háború. A konfliktus ott lapul hosszú időn át, és aki nem tárja fel az ellentétek gyökerét, azt meglepetésként érheti, ám aki számol vele, annak esélye van megakadályozni a robbanást.
Az ukrajnai háború
Heves vitákat vált ki az orosz-ukrán háború, aminek hivatalos kirobbanása óta (2022. február 24-én indult az orosz inváziót Ukrajna ellen) van aki az oroszokat, van aki az ukránokat, mások a Nyugatot, az USA-t okolják az egészért. Az oroszok elleni szankciók, az ukránoknak küldött fegyverek, a humanitárius segélyek, és a diplomáciai próbálkozások sem tudták megállítani a háborút. Közben Európa gazdaságilag belerokkan az EU politikusainak makacsságába.
A háború oka és előzményei jóval mélyebbek a Krím 2014-es megszállásnál, az orosz és nyugati érdekszféra ütközésénél, vagy a Szovjetunió felbomlásánál – az egymással szembenálló népek mítoszaiban, vágyaiban, félelmeiben keresendők.
Ha külső erő, vagy a harcoló felek kifáradása valamikor leállítja a fegyveres küzdelmet, az eredendő ellentét ott marad még nagyon sokáig.
India és Pakisztán konfliktusa
Megoldhatatlannak tűnő ellentét feszül India és Pakisztán között is, ami időnkénti határincidensekben és rakétatámadásokban nyilvánul meg manapság, az eszkaláció állandó veszélyét jelentve, hiszen mindkét ország atomhatalom.
Brit India 1947-es felbomlásával a terület szétesett öt államra: India, Pakisztán, Banglades, Mianmar (Burma), Srí Lanka (Ceylon). Ekkor került sor a hírhedt lakosságcserére India és Pakisztán között: a hinduk Indiába, a muszlimok Pakisztánba mentek.
Ezzel együtt India lakosságának 14%-a továbbra is muszlim, 80%-a hindu és a maradék megoszlik a keresztények, buddhisták és a szikhek között.
A két nagy ország a függetlenségük óta három nagyobb háborút folytatott, mindhárom esetben Pakisztán volt a támadó, és a vesztes is. Az ürügy időnként Kasmir hovatartozásának kérdése, hol a vízellátás. A pakisztáni vízellátást biztosító folyók 90%-a Indiában ered, és a nagyobb indiai vízfelhasználás hiányt okoz Pakisztánban. Pakisztán lakosságának 96%-a muszlim (80% szunnita, 20% síita), és csak másfél százalék hindu, ám az is csökken az állandó atrocitások miatt. Évente 20-30 ezer pakisztáni indul el Európa felé, és a Perzsa-öbölbeli országokban közel 5 millió pakisztáni vendégmunkás dolgozik. Míg India az ezredforduló után jelentős fejlődésnek indult, Pakisztánban az egy főre jutó GDP kb. 60%-a az indiainak.
Háború a Kaukázusban
A Kaukázus déli részén Azerbajdzsán által körülvéve Örményországhoz egy kis nyaktaggal kapcsolódva de facto létezett 1994 és 2024 között a Hegyi-Karabah Köztársaság, de miután Azerbajdzsán lerohanta, az örmény lakosú enklávénak megszűnt az önállósága. A történet 1813-ig nyúlik vissza, amikor az orosz-perzsa háború eredményeképpen az Orosz Birodalomhoz került és a Szovjetunió idején is autonóm területként működött, igaz, Azerbajdzsánon belül. Az azeri egy török nyelvjárás, az ország lakosságának 97%-a muszlim, azon belül 85% síita és 15% szunnita.
Az örmények 3200 éves múltra visszatekintő büszke nép, az első, amely államvallássá tette a kereszténységet. A Szovjetunió felbomlása után 1991-ben fegyverrel harcolták ki a hegyi-karabahiak az Azerbajdzsántól való leválást. Függetlenné válásában Örményország támogatta őket, ezzel fokozódott az örmény-azeri konfliktus. A 2020-ban kirobbant háborúban Hegyi-Karabah területének 35%-t elvesztette Azerbajdzsánnal szemben. Az örmények elmenekültek ezekről a területekről, orosz békefenntartók igyekeztek rendet teremteni, de 2023 szeptemberében az azeri támadás térdre kényszerítette a karabahiakat.
A háborúk korának furcsaságai közé tartozik, hogy a síita többségű, muszlim Azerbajdzsán kitűnő kapcsolatokat ápol Izraellel. 2022 óta nagykövetséget tart Tel-Avivban.
Az energetikai, kereskedelmi kapcsolatokon túl, regionális biztonsági partnerség jellemzi ezt a viszonyt, ami a gázai háború alatt sem szűnt meg, sőt, egyesek tudni vélik, hogy az Irán elleni háborúban Izraelt Azerbajdzsán is támogatta. (Irán lakosságának 17%-a azeri).
Folytatás következik…
Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
Ez az írás eredetileg a szerző saját oldalán jelent meg, és az engedélyével került közlésre.
Amichay Mihály Éva összes cikkét elolvashatja itt.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.
