A legnagyobb holland védelmi expo, a NEDS szervezői úgy döntöttek, hogy kizárják az izraeli vállalatokat a 2025-ös, Rotterdamban megrendezésre kerülő kiállításról – számolt be a Globes.
A NIDV Exhibition Defense & Security (NEDS), Hollandia legnagyobb védelmi ipari seregszemléje, ebben az évben izraeli cégek nélkül zajlik majd.
A rendezvényt, amely elsősorban a tengeri szektorra összpontosít, 2025 novemberében tartják Rotterdamban. Az iparág vezető szereplői, például az Israel Aerospace Industries (IAI), az Elbit Systems és a Rafael Advanced Defense Systems rendszeres kiállítók voltak, bemutatva rakéta-, drón- és haditengerészeti védelmi technológiáikat. A közelmúltban izraeli cégeknek küldött levelekben a szervezők megerősítették: nem engedik be őket a következő kiállításra.
Izraeli források megerősítették a Globes-nak, hogy valóban nem vesznek részt. A szervezők a tilalom indoklásaként „biztonsági és szervezési” okokra hivatkoznak, de a Globes megkeresésre nem reagáltak.
Palesztin propaganda mindenek előtt
A döntés része a holland Izrael-politika radikális irányvonalának. Ennek mentén májusban például Caspar Veldkamp külügyminiszter támogatta az Európai Unió társulási megállapodásának jogi felülvizsgálatát Izraellel kapcsolatban, hivatkozva a nemzetközi jog esetleges megsértésére.
Azóta Hollandia uniós szinten is a kereskedelmi korlátozások mellett érvelt, többek között Izrael hozzáférésének korlátozását szorgalmazva a Horizon kutatási és innovációs programhoz. A holland kormány már 2024 elején felfüggesztette a fegyverexportot Izraelbe, miután bírósági döntés született, hónapokkal a 2023 októberében kezdődött gázai háború után. A Globes szerint ugyanakkor Hollandia továbbra is közvetve, harmadik országokon keresztül szállít Izraelnek F–35-ös vadászgép-alkatrészeket.
Franciaországtól várható volt
A holland tilalom nem új jelenség Európában.
Júniusban több izraeli céget kizártak a Párizsi Légi Szalonról, noha Emmanuel Macron francia elnök januárban még azt mondta, hogy az izraeli cégek részt vehetnek.
Az izraeli védelmi minisztérium elítélte a szervezők utolsó pillanatban hozott döntését, amelyet a francia kormány nevében hajtottak végre. Tavaly októberben, amikor Macron kormánya megtiltotta, hogy izraeli cégek kiállítsanak az Euronaval fegyverkiállításon, Joáv Galant akkori védelmi miniszter „a francia nemzet és a szabad világ értékeinek szégyenének” nevezte ezt a lépést. A kiállítói korlátozások bevezetésére tett kísérletet végül a bíróság megakadályozta.