Európa akadályozná az izraeli tudósok részvételét a Horizon Europe-ban

Az erre vonatkozó javaslatot még a 27 EU-tagállamnak is jóvá kell hagynia. Ha sikerül, akkor brit, svájci és izraeli tudósokat zárhatnak ki az európai űrprogramból.

Kizárná a Horizon Europe által szervezett űrprogramból az izraeli tudósokat az Európai Unió – írja a The Jerusalem Post a Science magazinra hivatkozva. A tiltás több másik ország tudósaira, köztük a brit és svájci tudósokra is vonatkozik, de az erről szóló javaslat még az uniós tagállamok jóváhagyására vár. A Science magazin arra is emlékeztetett, hogy a Horizon Europe 2018-ban azzal az ígérettel indult, hogy nyitottak lesznek a világra.

Brüsszelben azonban másképp gondolták a döntéshozók. Az utóbbi hónapokban kezdtek arról tárgyalni, hogy az EU-nak meg kellene védenie az érdekeit, és inkább belsős erőforrásokból kellene megoldania a kvantum- és űrkutatási programot. Arra számítanak, hogy nemzetbiztonsági szempontból fontos terület lehet az űrkutatás a közeljövőben.

Az izraeli tudósoknak ugyan lesz lehetőségük beszállni a Horizon Europe programba, ehhez azonban tagsági díjat kérnek tőlük. Így továbbra is benyújthatnak kutatási javaslatokat, de a hozzáférésük jelentősen szűkül.

Nadav Katz, a jeruzsálemi Héber Egyetem kvantumfizikusa drámainak nevezte a lépést, és úgy érzi  az EU-nak is ártalmas lenne a tervezet elfogadása, hiszen értékes kutatókat veszítenének el. Csak Izraelben legalább 20 kvantumfizikai projekt van folyamatban, aminek az EU is részese.

Izrael volt az első Európán kívüli ország, amely 1996-ban csatlakozott a Horizon Europe programhoz, és azóta is stratégiai jelentősége tulajdonít neki. A kizárástól való félelem viszont nem most kezdődött: 2020-ban, Júdea és Szamária tervezett annektálása idején sokan számítottak arra, hogy ez is az Izraelre vonatkozó szankciók része lesz. Az izraeli tudományos és technológiai minisztérium már akkor készenléti terveket állított össze, de azt nem tudni, hogy ezeket a terveket most is képesek lennének-e alkalmazni.

Az EU szégyentelenül beavatkozik Izrael ügyeibe

Az elmúlt öt év leforgása során Európa 90 millió dollárt fektetett Izraelben működő főleg baloldali civil szervezetekbe.