TEV: A Sziget azonnal lépni fog, ha az antiszemita Kneecap jogszabályt sért

A Sziget Fesztivál szervezői előzetesen tájékoztatták a Kneecapet a gyűlöletbeszédre vonatkozó szigorú magyarországi jogszabályi keretekről.

A Tett és Védelem Alapítvány egyeztetett a Sziget Fesztivál szervezőivel, akik azonnali lépésekre is elkötelezték magukat a Kneecap zenekarral szemben, amennyiben vétenek a hatályos magyar jogszabályok ellen

Akcióban a TEV

A Sziget Fesztivál mögötti tulajdonosi kör és a szervezőcsapat több ízben változott, viszont a három évtizedes múltra visszatekintő rendezvény folyamatosan képviseli a sokszínűséget, a nyitottságot, a békét és az emberi méltóságot. Ez az örökség nemcsak Budapest kulturális büszkeségének tekinthető, hanem nemzetközi viszonylatban is meghatározó érték.

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) ezért aggodalommal értesült, hogy az idei fellépők között helyet kapott a Kneecap nevű zenekar – egy olyan formáció, amely több ízben, dokumentált módon nyíltan azonosult terrorszervezetekkel, és fellépéseit gyűlöletkeltő, antiszemita, erőszakra buzdító üzenetek kísérik.

Nem pusztán egy provokatív, polgárpukkasztó együttesről van szó.

A Kneecap tagjai a Hezbollah és a Hamász melletti nyílt kiállásukat nem zárt körben, hanem nemzetközi közönség előtt hangoztatták, miközben palesztin zászlókat lobogtattak, zsidók elleni erőszakra buzdító jelszavakat skandáltak, és zsidóellenes szlogeneket ismételgettek tömegek előtt.

Ez már nem a művészi szabadság kérdése, és jóval túlmegy a politikai állásfoglaláson is – ez a 2023. október 7-e óta magasba csapó világméretű zsidóellenes gyűlölet ipari szintű propagálása.

A Sziget Fesztivál nem mondja le a zsidógyűlölő Kneecap fellépését

A szervezők szerint a „cancel culture és a kulturális bojkott nem megoldása a problémának.” 

Terrorpárti zenekar a Szigeten

A Tett és Védelem Alapítvány ezért felvette a kapcsolatot a Sziget Fesztivált szervező irodával, és tájékoztatta őket a Kneecap zenekar fellépésein tapasztalt antiszemita megnyilatkozásokról.

Az együttes terrorpárti megnyilvánulásai nemcsak erkölcsileg elfogadhatatlanok, hanem szembemennek a Magyarország Kormánya által többször megerősített elvi állásponttal is, miszerint zéró tolerancia van érvényben az antiszemitizmus minden formájával szemben, és Magyarországon nem lehet a terrort támogatni, terrorista csoportokkal szolidaritást vállalni.

A magyar rendvédelmi hatóságok az elmúlt években következetesen és szakszerűen léptek fel, amikor radikális, adott esetben a terrort éltető eszmék megzavarhatták volna a közrendet vagy a közösségek méltóságát, biztonságát.

A TEV felhívta a Sziget Fesztivál szervezőinek figyelmét arra, hogy az emberi közösségek méltóságának védelme alkotmányos alapjog Magyarországon, és a magyar jogrendszer által biztosított összes eszközzel fel fog lépni minden olyan megnyilvánulás ellen, amely erőszakot hirdet, Izrael elpusztítására buzdít, vagy közvetve legitimálja a Hamászt és más terrorszervezeteket.

Ennek alapja nemcsak a kormány antiszemitizmussal szemben meghirdetett zéró toleranciáján, hanem azon a közjogi szándékon is alapul, amely a nyugat-európai példákból okulva védelmezi kívánja a magyar társadalmi békét a kívülről beszivárgó, radikális ideológiákkal szemben.

Vajda Tamás: Nyílt levél a Sziget Fesztivál szervezőinek

Ha a Sziget még mindig az emberi jogokról, szabadságról és békéről szól, akkor nem engedhetik meg a szervezők a Kneecap fellépését.

A TEV bízik a kormány határozottságában

A TEV bízva az elmúlt évek antiszemitizmus elleni kormányzati intézkedések kézzelfogható eredményeiben, a jelenlegi ügyben is hasonló határozottságra számít, amennyiben a zenekar színpadi szereplése indokolttá teszi azt.

A Tett és Védelem Alapítvány megnyugvással vette tudomásul, hogy szervező tisztában van a világ számos pontján normalizáló gyűlöletbeszéd és az újhullámú antiszemita diskurzus veszélyeivel.

A Sziget Fesztivál szervezője a TEV álláspontjával összhangban, érvényesíteni kívánja az emberi közösségek méltóságának védelmét a jogállamiság és a Magyar Kormány antiszemitizmussal szembeni zéró tolerancia elvének megfelelően. 

Ígéretük szerint nem marad következmények nélkül, amennyiben a zenekar vét a hatályos magyar jogszabályok ellen.

A TEV szerint megnyugtató, hogy az egyeztetések során a Sziget szervezői előzetesen tájékoztatták az érintett zenekart a gyűlöletbeszédre vonatkozó szigorú magyarországi jogszabályi keretekről.

A Tett és Védelem Alapítvány kiemelt figyelemmel kíséri a Kneecap produkcióját, és amennyiben a produkció során jogszabályba ütköző, gyűlöletkeltő vagy erőszakra uszító megnyilvánulást tapasztal, minden rendelkezésre álló jogi eszközt igénybe vesz annak szankcionálására, a közösségek méltóságának, biztonságának védelme, az antiszemita megnyilatkozások büntetőjogi következményeinek érvényesítése, valamint a társadalmi béke megőrzése érdekében.

Ez a közös felelősségvállalás fontos üzenet – Magyarországon a véleménynyilvánítás szabadsága nem jelent zöld utat a gyűlöletbeszédnek – zárta közleményét a TEV.

Izraeli világsztárt igazolt a Sziget Fesztivál: Budapestre jön Noga Erez

Noga Erez először 2022-ben lépett fel Budapesten, akkor egy interjú során elmondta, hogy imádja Magyarországot.