Az amerikai elnök szerint a következő két napban sok minden fog történni Iránban.
Donald Trump azt mondta, hogy Irán nukleáris programjának „valódi végét” akarja látni, és nem csak egy Irán és Izrael közötti fegyverszünetet.
Nem elég a tűzszünet
„Nem azt mondtam, hogy tűzszünetet akarok”
– mondta Trump elnök az Air Force One fedélzetén újságíróknak, miután az iráni helyzet miatt lerövidítette a kanadai G7-csúcstalálkozón való részvételét.
„A népszerűséghajhász Emmanuel Macron francia elnök tévesen állította, hogy azért hagytam ott a kanadai G7-csúcstalálkozót, hogy visszatérjek Washingtonba, és Izrael és Irán közötti „fegyverszüneten” dolgozzak. Ez tévedés! Fogalma sincs, miért vagyok úton Washingtonba, de az biztos, hogy semmi köze a fegyverszünethez. Sokkal nagyobb dologról van szó.” – írta korábban az elnök a Truth Socialon.
Trump az Air Force One fedélzetén elmondta, hogy „valódi végét” akarja már látni az iráni nukleáris problémának, és azt, hogy az iszlamista rezsim „teljesen feladja” nukleáris programját. Az amerikai elnök előrejelzése szerint Izrael nem fogja lassítani Irán elleni támadásait.
„Az elkövetkező két napban kiderül. Meg fogják tudni. Eddig senki sem lassított”
– mondta.
Amerikai is beszáll Irán ellen?
Amikor arról kérdezték, miért szólította fel Teherán városát az evakuálásra, Trump azt mondta, hogy „az emberek biztonságát” akarja. A repülőgépen tartott sajtótájékoztatón úgy tűnt, még nem döntött arról, hogy Steve Witkoff különmegbízottat, JD Vance alelnököt vagy mindkettőjüket elküldi-e tárgyalni az irániakkal. „Lehet” – mondta -, de „attól függ, mi történik, amikor visszatérek” Washingtonba.
Az Egyesült Államok érdekeit fenyegető esetleges veszélyekkel kapcsolatban Trump elmondta, hogy Irán tudja, hogy nem szabad az amerikai katonákat bántania.
Az Egyesült Államok „keményen lecsap, ha bármit is tesznek az embereinkkel”
– figyelmeztetett.
Trump azt nem volt hajlandó elárulni, hogy Dan Caine altábornagy, a vezérkar főnök és Pete Hegseth védelmi miniszter felvázoltak-e neki lehetőségeket arra az esetre, ha Irán megtámadná az Egyesült Államok közel-keleti támaszpontjait. „Ezt nem mondhatom el” – válaszolta.
Amikor az újságírók arról kérdezték, hogy az Egyesült Államok is csatlakozik-e Irán nukleáris programjának megsemmisítésébe, az elnök azt válaszolta,
reméli, hogy „azt már jóval előbb felszámolják”.
Irán „nagyon közel áll” ahhoz, hogy atomfegyverrel rendelkezzen, állította Trump. „Nem érdekel, mit mondott [Tulsi Gabbard] – szerintem nagyon közel állnak ahhoz, hogy meglegyen nekik” – utalt az elnök Tulsi Gabbard nemzetbiztonsági igazgató márciusban tett vallomására, amelyben ennek az ellenkezőjét állította.
Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.