Képmutatás a békeálarc alatt – A Mi Hazánk ismét Irán-apologéta szerepben tündököl

A Neokohn szerkesztője

Az iráni csicskapárt Mi Hazánk ismét bebizonyította, hogy mindig van lejjebb.

Miközben Izrael történelmi jelentőségű légi csapásokat hajt végre az iráni atomprogram és a hozzá kapcsolódó katonai infrastruktúra ellen, a Mi Hazánk – amelynek elődpártja, a Jobbik éveken át köztudottan szívélyes kapcsolatokat ápolt az Iráni Iszlamista Köztársasággal – most békepárti és semleges szereplőként tetszeleg.

Békepárti szólam

Toroczkai László, a párt elnöke az izraeli katonai akciót „agressziónak” nevezte, és felszólította a magyar kormányt annak elítélésére. A Mi Hazánk elnöke egy másik bejegyzésében Erdogan török elnököt idézte, miszerint „Izrael és társai folyamatosan (különböző módszerekkel) destabilizálják Észak-Afrikát és a Közel-Keletet, nem Európát védik, hanem Európára zúdítják a migrációt”.

Toroczkai bejegyzéséből természetesen teljesen hiányzott Irán évtizedekre visszanyúló felforgató tevékenységének említése és a felszólítás annak elítélésére. Az iráni iszlamista rezsim a közel-keleti terrorizmus egyik fő mecénása, évtizedek óta pénzeli és felfegyverzi a Hamászt, a Hezbollahot, a jemeni húszikat és más proxycsoportokat, amelyeknek nem titkolt célja Izrael és a Nyugat elpusztítása. Mostanra az is világossá vált, hogy az IDF a „Felkelő Oroszlán” hadműveletet egy hírszerzési áttörés nyomán indította el, miután kiderült:

Teherán már csak egy lépésre volt attól, hogy nukleáris programját atomfegyverek előállítására használja.

Mindezek ellenére a Mi Hazánk elnöke egy szót sem ejt Irán felelősségéről a konfliktusban, hanem kizárólag Izraelt állítja be egyedüli felelősnek a helyzet elmérgesedéséért.

De persze a Mi Hazánk teljesen semleges, és csak békét akar…

Az ilyen szelektív hallgatás azonban nem semlegesség, hanem erkölcsi megalkuvás egy diktatórikus, iszlám fundamentalizmuson alapuló rezsimmel szemben.

Nem vicc: Novák “Konteó” Előd a Moszadot hibáztatja a bombariadóért

A Mi Hazánk ügyeletes oknyomozója szerint minden rosszért a zsidók a felelősek.

Keresztényként a keresztényüldözők oldalán

Mélységesen visszás az is, hogy a magát a kereszténynek mondó Mi Hazánk az iráni iszlamista rezsim magyarországi apologétájaként működik – egy olyan teokratikus diktatúrát szolgálva ki ezzel, amely elnyomja a nőket, üldözi a másként gondolkodókat és a saját keresztény kisebbségét is. Íme egy idézet a globális keresztényüldözésről szóló Budapest-jelentés Iránról szóló fejezetéből: “A több mint 80 milliós országnak kevesebb mint 1%-a keresztény, de arányuk folyamatosan növekszik. Az iráni kormány a muszlimok keresztény hitre térítését a nyugati országok általi kísérletnek tekinti, hogy aláássák Irán iszlám uralmát. 

A hitük miatt börtönbe zárt keresztények gyakran az Evin börtönbe kerülnek, amelyet ország „kíngyáraként” is emlegetnek. 

A muszlim hátterű keresztényeket üldözik a leginkább. A titkos, földalatti gyülekezetek ellen gyakran hajtanak végre razziákat, ami letartóztatásokhoz és hosszú börtönbüntetéshez vezet a „nemzetbiztonság elleni bűncselekmények” miatt.” 

És az iráni csicskapárt Mi Hazánk ezeket támogatja, ahelyett hogy kiállna a civilizált világ mellett.

Ui.: Az iráni iszlám forradalom történetének tanulmányozásához ezúton is sok sikert kívánunk a Mi Hazánk elnökének.

Mutatjuk a Benjamin Netanjahut sipítozva „háborúsbűnösöző” magyar politikusokat

A Fidesz és a Tisza kivételével szinte valamennyi párt politikusai vadul bírálták a hazánkba látogató izraeli miniszterelnököt. Összefoglaló.

Hende Olivér összes cikkét elolvashatja itt.

Kattintson ide, ha hozzá kíván szólni a Facebookon! További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.