Az Egység interjút készített Castel Anna pszichológussal az október 7-i támadások, valamint az azt követő háború izraeli társadalomra gyakorolt hatásairól. Steiner Zsófia interjúja.
Október 7. óta Castel Anna és számos mentálhigiénés szakember megállás nélkül dolgozik azon, hogy támogatást nyújtson a háború által érintett izraeli lakosságnak. Az állandó bizonytalanság, a folyamatos stressz és a veszteségek óriási mentális megterhelést jelentenek, amelyek sokaknál szorongást, poszttraumás tüneteket vagy kiégést okozhatnak.
„Minden kérdés legitim, az érzések legitimek”
Castel Anna pszichológus 17 éve él Izraelben, és az októberi események óta – sok más mentális egészségügyi szakemberhez hasonlóan – feszített tempóban dolgozik, hogy segítse a lakosságot a trauma feldolgozásában.
Az interjú során szó esett az izraeliek és a diaszpóra lelki állapotáról, a mentális egészség megőrzéséről, valamint arról, hogyan lehet a legmegfelelőbben támogatni a gyerekeket ebben a nehéz időszakban.
Szorongás, alvászavar, kimerültség
– Ez az év egyrészt nagyon gyorsan elment, másrészt meg végtelenül hosszú volt. Te hogy tekintesz vissza rá?
– Úgy érzem, hogy öt évet öregedtem tőle. Attól tartok, hogy ki vagyunk égve rendesen, a lelki és mentális erőforrásaink kezdenek kimerülni. Természetesen a háborús helyzet okozta kiégésre, nem a munkahelyi kimerültségre gondolok. Ennek az évnek a lenyomata többek között érzelmi, fizikai és mentális kimerültségben nyilvánul meg.
Sokan küzdenek szorongással, alvászavarokkal, koncentrációs nehézségekkel.
A hosszan tartó stressz hatására csökken az empátia és erősödik a pesszimizmus. Mindezek ellenére még így is sok a megható szolidáris gesztus.
– Hogy lehet együtt élni ezzel az állandó feszültséggel?
– Az emberek többsége valamiféle disszociációhoz hasonló működési módra váltott. Az emberi lélek nem bír folyamatos kapcsolatban lenni a szenvedés forrásával. (Szubjektíven elég abszurd helyzetként élem meg.) Az egyik pillanatban kapcsolódsz a háborús állapothoz, a túszokhoz, az aggasztó biztonsági helyzethez.
A másik pillanatban pedig el vagy foglalva azzal, hogy almás pitét akartál sütni, és nincs olyan alma, amit akartál, nem lesz jóízű a sütemény.
Egyfajta kettős tudatállapot, amiben az egyik pillanatban itt vagy, a hétköznapi tevékenységeddel elfoglalva, a másik pillanatban a híreket próbálod megemészteni, és saját magadat vagy körülötted lévőket megnyugtatni. Néha ez az egyensúly már nem tartható fenn, de az emberek nagyjából már begyakorolták ezt, és így tudnak továbbmenni, folytatni a hétköznapi tevékenységüket.
– Miből adódik az, hogy vannak, akik nehezebben viselik a helyzetet, mint mások?
– Sajnos sokan vannak, akiknél valamilyen korábbi negatív életeseményre rímelve beindította a lavinát. Efféle fokozott sérülékenységet, érzékenységet több tényező kölcsönhatása okozhat. Ezek közé tartoznak a genetikai hajlam, temperamentum, a korai életesemények (például gyermekkori traumák vagy bizonytalan kötődés), bizonyos személyiségjegyek, korábbi traumatikus élmények, a hatékony stresszkezelési készségek hiánya, a társas támogatás elégtelensége. Az utóbbi tényező miatt a szociálisan elszigetelt társadalmi csoportok, mint pl. az idősek, vagy itt nálunk az új bevándorlók hatványozottan ki vannak téve a traumatizálódásnak. A neurobiológiai tényezők (például az agy stresszválasz-rendszerének működése), valamint a krónikus stressz szintén érzékenyebbé tesznek a trauma kialakulására.
Természetesen az egyéni különbségek jelentősek lehetnek, és a vulnerabilitás mértéke az élet során változhat a körülmények és tapasztalatok függvényében.
A gyermekkorban átélt kedvezőtlen tapasztalatok és traumák különleges jelentősége abban rejlik, hogy ezek nem csak közvetlenül befolyásolják az egyén fejlődését, hanem hosszútávon is érzékenyebbé teszik őt a stresszre és a negatív élményekre. Az ilyen háttérrel rendelkező személyek hajlamosabbak lehetnek a későbbi élethelyzeteket intenzívebben, akár traumatikusan megélni, ami növeli a pszichológiai problémák kialakulásának kockázatát.
Tényleg mindent kibírnak az izraeliek?
– Az izraeliekről él egy olyan kép bennünk, hogy mindent kibírnak, semmi nem töri meg őket. Ez a kép él az izraeli társadalomban is?
– Itt van egy olyan elképzelés, hogy az ember legyen olyan, mint a keljfeljancsi. Beléd rúgtak? Kelj fel! A legtöbb ember erre képes, megrázza magát és megy tovább. De ez évtizedek óta tart, amitől egy kumulatív stressz állapotban van nagyon sok ember. Ma már nagyobb a tudatosság azzal kapcsolatban, hogy ezek a rehabilitációs folyamatok időigényesek, de évtizedeken keresztül ez volt itt a felfogás és ez látszik a politikai döntésekben is.
A test nem felejti a traumát. A traumatikus élmények nemcsak mentálisan, hanem fizikailag is tárolódnak.
Ez megmagyarázza a trauma hosszan tartó testi tüneteit, mint a fájdalom vagy a fokozott stresszreakciók.
– Mintha most egy kicsit jobban odafigyelnének társadalmi és kormányzati szinten is ezeknek a mentális helyzeteknek a kezelésére. Érezhető valóban ez a fejlődés?
– Körülbelül a kilencvenes évek közepéig nem volt akkora a trauma-tudatosság, de azóta ez rengeteget fejlődött. Az első libanoni háború óta voltak regionális ún. reziliencia-központok azokon a helyeken, amelyek erősen érintettek voltak a háború vagy terror által. De ekkora mértékű katasztrófa még nem volt, és ennek ellenére nagyon gyorsan reagált Izrael. Az első két-három héten elsősorban önkéntes pszichológusok és szociális munkások látták el a tragédia túlélőit és a kitelepített lakosokat. Körülbelül két hét alatt a társadalombiztosító, az Egészségügyi Minisztérium és mások egy ernyőszervezetet hoztak létre a meglévő reziliencia-központok tevékenységét kiterjesztve az egész országra. Mostanra minden magára valamit adó kórház, illetve nagyobb egyetem is alapított egy-egy ilyen rendelőt.
Kik és hogyan kaphatnak segítséget? A Társadalombiztosító (Bituách Leumi) 2023-as szorongáskezelési szabályzata a biztonsági eseményekből eredő szorongásos állapotokra vonatkozik. A protokoll szerint az érintettek ellátása ingyenes.
Sajnos a háború által leginkább sújtott területeken nincs elég terapeuta, ezért hosszú a várakozási idő.
Kollektív trauma
– Az egész ország traumatizált, ebben a pszichológusok és pszichiáterek is benne vannak. Milyen segítséget kapnak a szakemberek a feldolgozáshoz?
– Erről már nagyon sokat beszéltek a korona alatt, hogy mi van akkor, amikor a gyógyítást végző szakember ugyanabban a cipőben jár, mint a páciens. Voltak kezdeményezések, mindenféle regenerációs elvonulásokra, de nagyon kevesen tudják ezt igénybe venni. Mert hogy lépsz ki ebből a rutinból? Ha valaki szeretne egy picit pihenni, kiszellőztetni a fejét ebben a helyzetben, annak külföldre kell mennie. Nekem is kellett volna most Budapestre mennem, de hogy menjek el, amikor nem tudom, hogy vissza tudok-e jönni?! Van három kisgyerekem, kötelezettségeim, itt van az életem.
– Rögtön az elejétől kezdve mindenhol a holokauszthoz hasonlították ezt a helyzetet. Megállja a helyét ez a hasonlat?
– Érdekes, hogy hallom itt is ezeket a hangokat, de sokkal kevésbé, mint mondjuk a magyarországi zsidók közösségi oldalain. Úgy gondolom, hogy ez egy elég más helyzet és más lelkiállapot.
Van országunk, egy talpalatnyi föld, ami a miénk, egy prosperáló földdarab, egy potens hadsereggel még akkor is, hogyha van egy cserbenhagyottság-érzés.
Értem, hogy mit fejeznek ki a párhuzammal, de az a kiszolgáltatottság-érzés meg a végzetszerűség, ami nagyon központi a holokauszt-traumában, az nincs ebben benne. Egy más diskurzus van itt, ami szintén nem könnyű. Ki a felelős a történtekért, milyen mulasztások történtek? Ehhez adódik számos, a tudatalattiban bugyogó felvállalhatatlan érzés, az izraeli társadalom érzékeny pontjai.
– Mi a jobb: teljesen képben lenni a hírekkel, vagy egy kicsit elszakadni és nem „intravénásan” bevezetni az összes hírt, ami létezik?
– Minden ember számára más jelenti a biztonságérzetet. Általában az az aranyszabály erre, hogy amennyire lehet, korlátozni kell a híreket és ha lehet, ne legyen vizuális inger benne. Azt javasoljuk általában, hogy ne legyen állandóan bekapcsolva a televízió és az összes közösségi média, mert pont azt a lelki egészségvédő mechanizmust nem engedi működni, amiről az elején beszéltünk.
– A gyerekeket érdemes teljesen elzárni a hírektől?
– Nem lehet őket teljesen elzárni, illetve lehet, de annak az az ára, hogy ahelyett, hogy a te szűrődön keresztül kapná meg az információt, mindenféle helyről fog odaérni hozzá. Ezért a gyerekeknek mindig fontos magyarázatot adni egy fenyegető, rossz helyzetről. Mert ha nem adsz nekik egy koherens magyarázatot, akkor ők fogják ezt kitalálni és az sokszor sokkal rosszabb. A gyerekekre is abszolút vonatkozik, hogy minél kevesebb médiatartalomnak legyenek kitéve, főleg a vizuális rész nagyon veszélyes, a képek sokkal inkább velünk maradnak.
Fontos, hogy minden kérdés legitim, az érzések legitimek, próbáljunk pozitív üzeneteket közvetíteni, biztosítani, hogy nincs egyedül.
Legjobb, hogyha minél közelebb mész a valósághoz, de át kell gondolni, mi az, amit feltétlenül kell tudniuk és mi az, amit nem, vagy nem abban a formában. És természetesen a példamutatás nagyon fontos. Ha a felnőtt – akár okkal – túlreagálja a helyzetet, akkor a gyerekek hasonló módon élik ezt meg.
A félelem ragadós, ahogy a nevetés is.
Ez az interjú az Egységben jelent meg eredetileg.
- 06:13
2024. március 4. - 18:00
2024. június 28. - 20:00
2022. október 14. - 06:13
2023. november 21. - 06:13
2021. május 15. - 10:00
2022. november 22.
