Lelepleződött a gázai hazugsággyár – így hazudnak a palesztin halottak számáról

A londoni székhelyű Henry Jackson Society biztonsági think-tank által készített jelentés szerint a 2023. október 7. óta bekövetkezett mintegy 44 ezer palesztin halálesetről szóló statisztikák jelentősen túlzóak és módszertanilag hibásak.

A gázai civil halálesetek nagyságrendje kulcsfontosságú eleme annak a jogi és propagandakísérletnek, amellyel Izrael ellenségei népirtás hamis vádjaival próbálják nemzetközileg elszigetelni a zsidó államot.

A számadat, amely nem tesz különbséget a palesztin civilek és a 17 ezer terrorista között, akiket Izrael állítása szerint megölt Gázában, magában foglalja azt a mintegy 5000 embert is, akik minden évben természetes halállal halnak meg – áll a jelentésben.

„Ez a jelentés komoly aggályokat vet fel, hogy a gázai egészségügyi minisztérium számai túlzóak” 

– írta Andrew Fox, a Henry Jackson Society számára a jelentést készítő, Közel-Keletre és dezinformációra szakosodott elemző.

Megkérdőjelezhető számítások

„A számadataik mögött álló adatok a természetes haláleseteket, a konfliktus kezdete előtti haláleseteket és a Hamász által megölteket is tartalmazzák; de nem tesz említést a megölt Hamász harcosokról; és túlbecsüli a megölt nők és gyermekek számát”

– olvasható a jelentésben.

Néhány rákos beteget például azután tüntettek fel kezelésre szorulóként, hogy már háborús áldozatként szerepeltek. A jelentés példajént említi Jihad Mahmoud Adeeb Al-Taweel-t (azonosítószáma 950130153), aki egy április 15-i listán gégerákos betegként szerepelt,

két héttel azután, hogy háborús áldozatként szerepelt egy másikon.

Máris lelepleződtek az Amnesty International Izrael-ellenes vérvádjai

A „jogvédők” szerint október 7-én Izrael támadta meg a Gázai övezetet. Mutatjuk az Amnesty 296 oldalas jelentésének cáfolatát.

A jelentés további statisztikai következetlenségeket vázolt fel az adatgyűjtési folyamatban, beleértve az egészségügyi minisztériumnak jelentő kórházakat is.

„Drámai változás történt a [Deir al-Balah-i] al-Aksza kórház jelentéseiben, ahol a halálos áldozatok állítólagos száma a 2024. március 31-i jelentés szerinti 4994-ről mindössze egy héttel később 6608-ra ugrott. Ugyanakkor a gyermekek száma 1294-ről 2142-re ugrott, ami azt jelenti, hogy a hirtelen növekedés 52,5%-áért a gyermekek voltak felelősek” – áll a jelentésben.

Andrew Fox on X (formerly Twitter): „This is exactly the kind of lie my report was written to debunk. They can’t claim this nonsense any more. The facts are out there now for the world to see: simply by interrogating Hamas’s own data. https://t.co/m3fGBEzyoG pic.twitter.com/7exssZ3F5R / X”

This is exactly the kind of lie my report was written to debunk. They can’t claim this nonsense any more. The facts are out there now for the world to see: simply by interrogating Hamas’s own data. https://t.co/m3fGBEzyoG pic.twitter.com/7exssZ3F5R

A The Palestine Chronicle december 10-i cikkében az egészségügyi minisztérium legfrissebb gázai halálozási statisztikájáról azt írta, hogy „palesztin és nemzetközi szervezetek szerint a megöltek és sebesültek többsége nő és gyermek” – erre az állításra az Izrael-ellenes aktivisták gyakran hivatkoznak, hogy a zsidó állam elleni népirtás vádját bizonyítsák.

A Fox jelentése azonban azt találta, hogy „a legtöbb halálos áldozat 15-45 év közötti férfi, ami ellentmond annak az állításnak, hogy a civil lakosságot aránytalanul nagy arányban veszik célba”. A családok által bejelentett halálesetek, szemben azzal, ahogyan az egészségügyi minisztérium felsorolja őket,

„arra utal, hogy sok civilnek minősített halálos áldozat lehet harcos, ami a hivatalos jelentésekből kimaradt”

– áll Fox jelentésében.

Adattudós: Valami nagyon nem stimmel a Hamász által közölt számokkal

Abraham Wyner szerint a háború kezdete óta közölt adatok azt mutatják, hogy a hivatalos civil halálos áldozatok száma „statisztikailag lehetetlen”.

December 10-én a Hamász gázai médiahivatala azt írta, hogy a Gázai övezetben bejelentett 44 758 halálos áldozat közel 44%-a gyermek volt. A jelentés vitatja ezt az adatot, és olyan eseteket mutat be, amikor felnőtteket tüntettek fel gyermekként. A dokumentumból az is kiderül, hogy a gázai médiahivatal, amely azt állítja, hogy adatai az egészségügyi minisztériumtól származnak, rendszeresen eltúlozza a nők és gyermekek arányát a statisztikákban.

Az egészségügyi minisztérium adataiból az is kiderül, hogy sokszor férfiakat is tévesen nőként sorolták be – áll Fox jelentésében.

„A 2024. augusztusi listán 103 olyan nevet jelöltek meg nőként, akiknek a keresztneve férfi volt (pl. Mohammed)”.

A Henry Jackson Society jelentését akkor tették közzé, amikor Izrael ellen állítólagos népirtás miatt folyik eljárás a Nemzetközi Bíróságon, és állítólagos emberiesség elleni bűncselekmények miatt a Nemzetközi Büntetőbíróságon büntetőeljárás folyik izraeli tisztségviselők, köztük Benjamin Netanjahu és Joáv Gallant ellen. Izrael, Magyarország és az Egyesült Államok, más országok mellett, kategorikusan elutasította és elítélte ezeket a vádakat.

Ideje volt: 62 terroristagyanús gázait rúgott ki egy amerikai segélyszervezet

A World Central Kitchen több tucat palesztint bocsátott el, akik a Gázai övezetben dolgoztak a szervezetnek.

Palesztin tüntető: A magyar nép is bűnrészes a „gázai népirtásban”

Ha Abdullah és Hamász-apologéta társai ennyire utálják a Nyugatot, és vele együtt Magyarországot, akkor mi a fenét keresnek még itt? Vélemény.