Hozta a formáját Trump a világ leghallgatottabb podcastjében

Joe Rogan podcastjében vendégeskedett az amerikai elnökválasztás republikánus jelöltje, Donald Trump. A majd’ háromórás interjú, a Rogan-i interjúkhoz hasonlóan kedélyes beszélgetés volt, amelyben sok téma szóba került.

A texasi Austinban felvett podcast a republikánus elnökjelölt számára lehetővé tette, hogy elérje Rogan 14,5 millió követőjét a Spotify-on és 17,6 millió követőjét a YouTube-on. Rogan, a világ leghallgatottabb podcast-műsorvezetője rendkívül befolyásos, főleg a fiatal férfi szavazók körében, akiket Trump meg akar szólítani. Íme a legfontosabb megjegyzések Trumptól:

Trump elárulta, mi volt a „legnagyobb hiba”, amit első ciklusa alatt elkövetett

Trump Rogannek elmondta, hogy számos kinevezést megbánt, amelyeket első ciklusa alatt tett.

„Az egyetlen hiba, mert rengeteg sikerem volt, nagyszerű gazdaság, nagyszerű minden, minden nagyszerű volt a hadsereget újjáépítettük, végrehajtottuk a történelem legnagyobb adócsökkentését, minden, amit tettünk, nagyszerű volt, három legfelsőbb bírósági bíró, még ha egy elnök nyolc évig van is ott, gyakran nincs erre esélyük. Nekem három is volt. Ez volt a szerencsém” – mondta Trump, aki hozzátette:

„A legnagyobb hiba, amit elkövettem, hogy kiválasztottam néhány embert, kiválasztottam néhány nagyszerű embert, de olyan embereket választottam, akiket nem kellett volna. Kiválasztottam néhány embert, akiket nem kellett volna.”

Miközben elmagyarázta a politikai jelölések kiválasztásának folyamatát, miután hivatalba lépett, Trump kitért John Bolton, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadójának akkori kinevezésére. Trump 2019-ben kirúgta Boltont, akit továbbra is keményen bírált. Trump leírta, hogy Phil Ruffin, egy amerikai üzletember-társa figyelmeztette őt, hogy Bolton „rossz ember”, de addigra Trump már felvette őt.

Trump arra kérte Rogant, magyarázza meg, miért kezelte őt ilyen mostohán a média

„Mindig nagyobb nyilvánosságot kaptam, mint mások” – magyarázta Trump, „Valójában nem is tudom pontosan, miért. Talán te meg tudod mondani” — kérdezte Rogant. A műsorvezető azt válaszolta:

„Persze hogy el tudnom mondani” – ajánlotta fel Rogan, „mert egy csomó vad sz@rt mondtál… … És aztán a CNN minden zsenialitásában azzal, hogy kiemelte a vad sz@rokat, sokkal népszerűbbé tett téged. És fellendítettek a közvélemény-kutatásokban, mert az emberek belefáradtak abba, hogy valaki ebben a kamu, előre elkészített politikuszsargonban beszél. És még ha nem is értettek veled egyet, legalább tudták, hogy bárki is ez a fickó, ő tényleg az aminek mondja magát.”

Rogan azt mondja Trumpnak, hogy „a lázadók most már republikánusok”

„A lázadók most a republikánusok. És a liberálisok most a kritika elhallgattatása mellett vannak. Ők az online cenzúra hívei, szabályozzák a szólásszabadságot, és most szabályozzák az alkotmány első kiegészítését is. Ez őrület.”

„Tudod, hogy rászállnak a politikai ellenfelükre” – mondta Trump válaszul Rogannek. „Többször nyomoztak utánam, mint Alfonse Capone után”.

Trump azt mondja, azt mondta az észak-koreai diktátornak, hogy „pihenjen és menjen a tengerpartra”

Az elnöki átmenet időszakában Obama volt elnökkel való találkozójáról Trump felidézte: „Obama azt hitte, hogy háború lesz Észak-Koreával” . Rogan ezután utalt arra, hogy Trump az első ciklusa elején „kis rakétaembernek” titulálta Kim Dzsong Un észak-koreai diktátort.

„Azt mondtam: ‘Kis rakétaember, a pokolban fogsz égni. És ez durva volt” – mondta Trump. „Jobban megismertem őt, mint bárki más. És azt kérdeztem:

„Csinálsz te valaha valami mást is? Miért nem mész el pihenni és lazítani? Menj a tengerpartra? Viccelődve azt mondtam: Te mindig atomerőművet építesz. Csak pihenj. Nem kell csinálnod. Építsünk inkább társasházakat.”

Az amerikai zsidók elfordulnak a demokratáktól

Kamala Harris kaphatja az utóbbi évtizedek legkevesebb zsidó szavazatát a demokrata elnökjelöltek közül.

Rogan dicsérte Trumpot, amiért együttműködik Robert F. Kennedyvel

Rogan megkérdezte a republikánus elnökjelöltet, hogy teljes mértékben elkötelezné-e magát amellett, hogy Kennedy, korábbi független elnökjelölt, a kormánya tagja legyen.

„Ó, igen, de az egyetlen dolog, amivel kapcsolatban egy kicsit óvatos szeretnék lenni vele, az a környezetvédelem. Mert tudja, ő nem szereti az olajat. Én szeretem az olajat”

– mondta Trump.

„Szerintem csak tartsuk távol a tűztől. Szóval egy kicsit távol fogom tartani őt a tűztől. Azt mondtam, hogy koncentráljunk az egészségre. Koncentrálj. Azt csinálhatsz, amit akarsz, de, egy kicsit óvatosnak kell lennem a folyékony arannyal”.

Rogan Trump grafikonokat mutatva utalt arra, hogy „vannak olyan vegyi anyagok és összetevők az ételeinkben, amelyek más országokban illegálisak, mert bizonyítottan mérgezőek”.

„Vannak rovarirtószerek és gyomirtók, és egy csomó olyan szar, amit az ételeinkre permeteztek, ami tényleg felesleges” – mondta a podcaster. „És ennek rengeteg egészségügyi következménye van.”

Rogan hozzátette, hogy Kennedy nemrég azt mondta neki, hogy „a fiatal férfiak több mint 70%-a egyészségügyi okokból nem volna alkalmas hadseregben történő szolgálatra”.

Trump az elfuserált afganisztáni kivonulást, a „hülye” Milley-t bírálja, amiért több milliárd dollár értékű felszerelést hagyott hátra

Rogan és Trump a Biden-Harris-kormány idején elszúrt afganisztáni kivonulásról is beszélgettek. A kabuli repülőtéren elkövetett öngyilkos merényletben megölt 13 amerikai katonatiszt mellett Rogan utalt arra, hogy az Egyesült Államok több milliárd dollár értékű felszerelést hagyott hátra, amelyet most a tálibok katonai felvonulásain láthatunk.

Trump szerint Biden elnöknek ki kellett volna rúgnia mindenkit, aki részt vett a kivonulás tervezésében, és Mark Milley nyugalmazott tábornokot vette célba, aki Trump és Biden alatt a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökeként szolgált.

Trump szerint az amerikai csapatoknak a Bagram légibázisról kellett volna utolsóként távozniuk, mert az „egy órányira van attól a helytől, ahol Kína atomrakétákat gyárt”, és minden felszerelésüket magukkal kellett volna vinniük.

„Minden repülőgépet, minden csavart, minden sátrat el kellett volna vinni. Én ezt mondtam. Ekkor jöttem rá, hogy Milley egy hülye. Azt mondtam, hogy ‘elmhetük, de mindent el akarok vinni'”

– mondta Trump.

„Uram, olcsóbb, ha otthagyjuk”

– mondta neki Trump szerint Milley.

„Olcsóbb otthagyni?” – kérdezett vissza Rogan, „Igen, azt mondta, hogy olcsóbb otthagyni” – erősítette meg Trump.

„Olcsóbb?” – kérdezte újra Rogan,

„Nem inkább veszélyesebb?”

„Csak annyit mondott, hogy olcsóbb” – mondta Trump. „Azt mondtam: ‘Minden repülőgépet akarok, minden tankot akarok, a szemüvegeket akarom, azt mondta, az éjjellátó szemüvegeket. Mindezeket a dolgokat, amik most ezeknek a srácoknak vannak”. Azt mondta, ‘uram, olcsóbb, ha kiszállunk és otthagyjuk’. Azt mondtam:

„Szóval szerinted olcsóbb 150 millió dollár értékű vadonatúj repülőgépet otthagyni, mint kirepülni egy tank kerozinnal, és Pakisztánban letenni, vagy egyenesen visszarepülni?””.

„Olcsóbb otthagyni. Azt mondtam, ‘ez a fickó megőrült’” – tette hozzá Trump.

„Én mondom nektek, annyira hülye volt. Annyira oktalan volt. Olyan volt, mint egy ostoba ember. És volt belőlük egy csomó”.

Trump felidézte azt is, hogyan beszélt a tálibok főtárgyalójával, Abdul Ghani Baradar mollával.

„Volt néhány beszélgetésem Abdullal, és abból az időből, amikor ezeket a beszélgetéseket folytattam, mert lőtték a katonáinkat, tudják, a mesterlövészekkel” – mondta Trump.

„Obamával sokat lőttek, velem sokkal kevesebbet. De lőttek rájuk. És én azt mondtam, hogy felhívom ezt a fickót. A sajtó megőrült, amikor ezt meghallotta. Volt egy nagyszerű beszélgetésem – Kemény beszélgetés volt.

18 hónappal később egyetlen katonára sem lőttek, ezt még Biden is elismerte egy hülye pillanatában”.

Trump: Az amerikai választások „Izrael történelmének legfontosabb napja”

„Nem fogom hagyni, hogy a zsidó államot pusztulással fenyegessék. Nem fogom megengedni a zsidó nép újabb holokausztját.”

Trump felvetette a szövetségi jövedelemadó vámokkal való helyettesítésének ötletét

Trump beszélt az Egyesült Államokban gyártott autókra irányuló erőfeszítésekről, különösen a michigani Detroit egykor virágzó iparának újjáélesztése érdekében. Nemrégiben Trump megfenyegetett egy nagy autógyárat, amelyet „Kína épít Mexikóban”, hogy győzelme esetén 100 vagy 200%-os vámot vet ki minden ott gyártott autóra, így „eladhatatlanok lesznek az Egyesült Államokban”. Válaszul az üzem állítólag bejelentette, hogy leállítja a gyártást.

„Ez lett volna a világ legnagyobb üzeme. Többet gyártott volna, mint az összes michigani gyártó” – mondta Trump. „Ide jutottunk. És azt mondtam, ha az az üzem feláll, szeretném, ha megértenék, hogy ha én nyerek, akkor 100 vagy 200%-kal fogom megadóztatni azokat az autókat darabonként, hogy ne tudják majd eladni őket az Egyesült Államokban. Most jelentették be, hogy nem fogják megépíteni az üzemet.”

„Ezzel nagy szívességet tettem az országunknak. És még nem is vagyok elnök. Számomra a legszebb szó a szótárban, a vám szó” – folytatta Trump. „Szebb, mint a szerelem, szebb, mint bármi más. Ez a legszebb szó.

Ez az ország gazdaggá válhat a vámok használatával, megfelelő használatával”.

„Ön most azt az ötletet lebegtette, hogy megszabaduljunk a jövedelemadóktól, és azt vámokkal helyettesítsük?” — kérdezte Rogan.

„Igen, persze. Miért ne?” — válaszolta Trump.

Trump reagált arra, hogy Kamala Harris Hitlerhez hasonlította

Trump „nagyon alacsony IQ-jú embernek” nevezte a demokrata alelnökjelöltet, Kamala Hrrist, amikor Rogan arról kérdezte, hogy mit szól ahhoz, hogy a demokrata elnökjelölt Adolf Hitlerhez hasonlította.

„Ott van az a retorika is, hogy te vagy Hitler, és hogy ahhoz, hogy megállítsd Hitlert, bármit meg kell tenned” – mondta Rogan.

„Kamala egy nagyon alacsony IQ-jú ember. Nagyon alacsony IQ-val rendelkezik. Tudja, én is a tesztek mellett vagyok. Szerintem bárkinek, aki indul az elnökválasztáson, tesztet kellene csinálni” – mondta Trump. „Szerintem Kamalának is IQ tesztet kellene csinálnia, mert valami nincs rendben vele.”

Teljes holtverseny: Hét csatatér államban fog eldőlni az amerikai elnökválasztás

A hét csatatérállamban fej-fej mellett áll a verseny, még akkor is, ha egyes felmérések szerint Harris országosan előnyben van.