Nyúlcipőt húzott a Hezbollah főtitkárhelyettese, meg sem állt Teheránig

A Hezbollah főtitkárhelyettese, Naim Kasszem Teheránban tartózkodik, miután több mint két hete egy iráni repülőgépen elmenekült Libanonból – jelentette az Egyesült Arab Emírségekbeli Erem News hírportál egy névtelen iráni forrásra hivatkozva.

Kasszem állítólag október 5-én hagyta el Bejrútot azon a repülőgépen, amelyet Abbász Aragcsi teheráni külügyminiszter használt libanoni és szíriai látogatásakor. Átszállítását az Iszlám Köztársaság legfelsőbb vezetői rendelték el, mert féltek az izraeli merénylettől – idézi The Times of Israel.

Hasszán Naszrallah Hezbollah-vezér halála óta Kasszem három beszédet mondott. Míg az elsőt Bejrútban rögzítették, a másodikat és a harmadikat már Teheránban – állítja a forrás.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Hezbollah helyettes vezetője, Naim Kasszem nemrég jelezte, hogy a „terrorszervezet helyesli a tűzszünet elérésére irányuló erőfeszítéseket” Izrael libanoni katonai hadjáratának megindulása után.

„Támogatjuk a [a Hezbollahhoz kötődő Nabih] Berri parlamenti elnök által vezetett politikai erőfeszítéseket a tűzszünet elérése jegyében” – mondta a terrorista vezető.

Nem mindenki óhajt mártír lenni: A Hezbollah egyik vezetője már tűzszünetet akar

A Hezbollah helyettes vezetője, Naim Kasszem először jelezte, hogy a terrorszervezet helyesli a tűzszünet elérésére irányuló erőfeszítéseket.

Amint a tűzszünet „szilárdan megvan, és a diplomácia el tudja érni, minden más részletet megvitatnak, és a döntéseket közösen hozzák meg”

– zárta mondandóját a Hezbollah főtitkárhelyettese.

A Közel-Keleti Médiakutató Intézet (MEMRI) fordítása szerint Kasszem kizárta a tűzszünetet mindaddig, amíg Jeruzsálem be nem fejezi libanoni hadjáratát. 

„Ami minket illet, a fegyverszünet előtt minden más vita idejétmúlt. Ha az ellenség folytatja a háborúját, a csatatér fog dönteni [közöttünk]” – idézte a MEMRI Kasszemet.

Botrányos: Élő pajzsként védik az UNIFIL ír békefenntartói a Hezbollah állásait

Súlyos vádakat fogalmazott meg az IDF-el szemben az Izrael-ellenességéről ismert ír elnök.