Az amerikai zsidók elfordulnak a demokratáktól

A Manhattan Intézet felmérése szerint Kamala Harris, a Demokrata Párt elnökjelöltje rosszabbul fog szerepelni a zsidó választók körében, mint bármelyik demokrata elnökjelölt az 1980-as évek óta.

Az október 5. és 9. között végzett felmérésben 658 regisztrált zsidó szavazót kérdeztek meg az Egyesült Államokban a 2024-es elnökválasztással, az amerikai zsidóságot érintő kérdésekkel és más, közpolitikai kérdésekkel kapcsolatos nézeteikről. A felmérés azt jelzi, hogy bár a zsidó szavazók továbbra is nagyrészt a Demokrata Párt mellett állnak, egyre nagyobb repedések mutatkoznak a támogatásban – írja az Israel Hayom.

A felmérés eredményei szerint Harris a zsidó szavazók körében a legszűkebb győzelmi arányt (+36 százalék) érte el a jelöltek közül Michael Dukakis 1988-as győzelme (+29 százalék) óta. Ez jelentős visszaesést jelent a korábbi demokrata jelöltekhez képest, mint például Bill Clinton 1992-es +69 százalékos, Barack Obama 2008-as +56 százalékos és Hillary Clinton 2016-os +47 százalékos eredményéhez képest.

A felmérésből kiderül, hogy a zsidó szavazók jobban aggódnak a Demokrata Párton belüli növekvő antiszemitizmus miatt, mint a Republikánus Párton belül.

„A biztonság, Izrael és az antiszemitizmus” Harris leggyengébb témáiként szerepelnek Donald Trump korábbi elnökhöz képest a zsidó szavazók körében. A felmérés arra utal, hogy

sok zsidó szavazónak kellemetlen, hogy a Demokrata Párt tolerálja az Izraelt szélsőségesen bíráló hangokat.

Elszólás? Kamala Harris egyetérthetett egy Izraelt „népirtással” vádolóval

Ilyesmire korábban még nem volt példa.

Az általános demokrata beállítottságuk ellenére a zsidó szavazók különböző kérdésekben eltérő véleményt mutatnak. Míg az abortuszjogok tekintetében erősen a demokratákhoz igazodnak, a bevándorlással és a költségvetési kérdésekkel kapcsolatos nézeteik már nem teljesen egyeznek egyik párt programjával sem. A felmérés azt mutatja, hogy a zsidó szavazók költségvetési szempontból mérsékeltek, aggódnak a kormányzati kiadások miatt, de támogatják a közép- és felső jövedelműek magasabb adóját.

Izrael kérdésében a támogatottság továbbra is erős és egységes a pártok között: a demokrata zsidók 83 százaléka, a függetlenek 86 százaléka és a republikánusok 94 százaléka vallja magát a zsidó állam támogatójának.

A zsidó szavazók mindössze 5 százaléka nem tartja magát Izrael támogatójának.

A felmérésből az is kiderül, hogy a zsidó szavazók támogatják azokat a törvényeket, amelyek megtiltják, hogy az emberek nyilvános helyeken gyülekezve maszkot viseljenek vagy más módon eltakarják arcukat azzal a szándékkal, hogy elrejtsék személyazonosságukat. Ez a kérdés egyre inkább előtérbe került, miután 2023. október 7. után Izrael-ellenes aktivisták megpróbálták megfélemlíteni a zsidó diákokat az egyetemi kampuszokon, a kongresszus tagjait és a városlakókat szerte Amerikában.

Az oktatással kapcsolatos kérdésekben a zsidó szavazók támogatják az egyetemi alapítványok megadóztatását, és a faji szempontokat figyelembe vevő társadalommal szemben a színvak társadalmat részesítik előnyben.

A felmérés szerint a zsidó szavazók többsége úgy véli, hogy a média rosszul mutatja be Izraelt, és a többség szerint az amerikai zsidó közösségek legmeghatározóbb érdekvédelmi szervezetei, mint például a Rágalmazásellenes Liga vagy az Amerikai Zsidó Bizottság, túlságosan gyengén küzdenek az antiszemitizmus ellen.

Trump: Az amerikai választások „Izrael történelmének legfontosabb napja”

„Nem fogom hagyni, hogy a zsidó államot pusztulással fenyegessék. Nem fogom megengedni a zsidó nép újabb holokausztját.”