Biden elnök nemrégiben történelmi “sikert” ért el, amiért nem kapott “elismerést”. Ő az első elnök, aki egy olyan minisztériumközi munkacsoportot hozott létre, amelynek célja, hogy szankciókat vezessen be Amerika egyik szövetségesével, nevezetesen Izraellel szemben – írja a Tablet magazinban megjelent véleménycikkében Michael Doran, amerikai Közel-Kelet kutató.
Az Egyesült Államok számos alkalommal szankcionálta már a szövetségeseit. A közelmúltbeli példák közé tartoztak az olyan szankciók, amelyek célja az volt, hogy megakadályozzák Németországot az Északi Áramlat 2 földgázvezeték befejezésében, valamint a török védelmi iparra vonatkozó szankciók, hogy megbüntessék Ankarát az orosz Sz-400-as föld-levegő rakétarendszer beszerzése miatt. Ezek a szankciók egy szövetséges kormány konkrét intézkedése nyomán születtek, amelyet Washington vissza akart fordítani.
Az Izrael elleni szankciók azonban minőségileg más jellegűek. A Biden-kormányzat összeállított egy minisztériumközi munkacsoportot, amelynek feladata, hogy szankcionálandó személyeket és csoportokat találjon – nem egy konkrét politika visszafordítása, hanem Benjamin Netanjahu miniszterelnök kormányának meggyengítése, esetleg megbuktatása érdekében.
Ennek a gépezetnek a létezése tavaly február óta rejtve van a nyilvánosság előtt. Biden akkoriban adott ki egy rendeletet, amelyben azt állította, hogy “az izraeli telepesek által Ciszjordániában elkövetett erőszak az egész Közel-Kelet stabilitását fenyegeti”. A rendelet lefektette a munkacsoport létrehozásának indoklését, valamint ellátta a szankciócsomagok létrehozásához szükséges jogi felhatalmazással.
A sajtó beszámolt a rendeletről és a kormányzat által bevezetett szankciókról, de elmulasztott feltenni néhány alapvető kérdést, amelyeket én feltettem a kormányon belüli kapcsolataimnak. A következőket tudtam meg.
Az október 7-i támadás Washingtonban azt a félelmet keltette, hogy az ennek nyomán kirobbant háború megerősíti az izraeli jobboldalt, ezért Biden kezdeményezést indított ennek ellensúlyozására.
A Fehér Ház létrehozta a már említett munkacsoportot, hogy szankciókat alkosson izraeli szervezetek és személyek ellen. Az erőfeszítést a Nemzetbiztonsági Tanács (NSC) Nemzetközi Gazdasági Igazgatósága vezeti. Ilan Goldenberg, aki áprilisig Kamala Harris alelnöknek dolgozott, most pedig az NSC Stratégiai Tervezési Igazgatóságára került, szintén fontos szerepet játszik a folyamatban. A Külügyminisztériumban a Gazdasági Szankciópolitikáért Felelős Iroda áll az élen és szorosan együttműködik a Pénzügyminisztérium Külföldi Eszközök Ellenőrzési Hivatalával.
A csoport gyakran ülésezik, hogy megfeleljen az elnök és vezető tanácsadói által kitűzött célnak, miszerint a szankciócsomagokat rendszeresen ki kell terjeszteni. Számításaim szerint eddig hat szankciót vezettek be. A következő szankció, mint megtudtam, már készül, és arra vár, hogy az iráni támadás után kiadják.
Az átlagosan havonta körülbelül egy szankció bevezetések rendszeressége többet számít az adminisztrációnak, mint a szankciók konkrét tartalma. A cél nem az izraeli kormány politikájának visszafordítása, hanem az, hogy ellentmondásos légkört teremtsenek Netanjahu és jobboldali koalíciós partnerei körül.
Biden a Hamász október 7-i meglepetésszerű támadásán kívül semmilyen közel-keleti fejleményre reagálva nem hozott létre szankciósgépezetet.
Tom Nides, Biden izraeli nagykövete 2023 júliusáig, szinte biztosan a Biden-kormányzat jelenlegi álláspontját tükrözte, amikor egy nemrégiben tartott konferencián felszólított arra, hogy az olyan jobboldali minisztereket, mint Bezalel Szmotrics izraeli pénzügyminiszter és Itamar Ben-Gvir nemzetbiztonsági miniszter, Netanjahu ellenfeleivel, Naftali Bennettel és Jair Lapid volt miniszterelnökkel helyettesítsék.
„El kell távolítani az őrülteket. Vissza kell hoznunk a mérsékelteket”
– mondta Nides.
Kétségtelenül ezt a célt tartotta szem előtt Biden izraeli szankciós gépezete, amikor Ben-Gvir szankcionálását javasolta. Biden személyesen elutasította az ötletet, de valaki a kormányzatban gondoskodott arról, hogy a sajtónak kiszivárogjon a tény, hogy a javaslat megfontolás alatt áll. Még a jóváhagyást nem kapó szankciók is generálhatnak olyan sajtóhíreket, amelyek elősegítik az adminisztráció céljait.
A kormányzat fedősztorija, miszerint a “ciszjordániai eseményekre” reagálva bocsát ki szankciókat, nevetségessé válik, ha megvizsgáljuk a szankciók konkrét tartalmát. Vegyük például Elor Azaria esetét, akit Blinken külügyminiszter a múlt hónapban szankciókkal sújtott. Az izraeli katonaorvos lelőtte Abdel Fattah al-Sharif palesztin terroristát, aki sebesülten feküdt a földön. Azért választotta ki az adminisztráció Azaria történetét, mert abból könnyen faraghatóak olyan címlapsztorik, amelyek „az izraeli hadsereg radikalizálódásáról” szólnak.
Rövid vizsgálat után azonban nyilvánvalóvá válnak a kormányzat propagandisztikus szándékai. Amikor a Nemzetbiztonsági Tanácsban szolgáltam George W. Bush elnök Fehér Házában, gyakran segítettem bizonyos személyek szankcionálásában. Ez az időigényes folyamat szigorú bizonyítási kritériumoknak való megfelelést igényel. A pénzügyminisztériumi előírások megkövetelik, hogy a szankciók potenciális alanyai által elkövetett vétségeknek a közelmúltban, az elmúlt öt évben elkövetettnek kell lenniük.
Azaria azonban nyolc évvel ezelőtt ölte meg al-Sharifot, amikor Obama elnök még hivatalban volt. A pénzügyminisztériumi előírások nem teszik lehetővé, hogy gazdasági szankciókkal sújtsák. Más jogi eszközre lenne szükség ahhoz, hogy Azaria története ismét hírértékű legyen. Biden csapata ezt egy olyan törvényben találta meg, amely megtiltja az Egyesült Államokba való belépést az emberi jogok súlyos megsértésében vétkes külföldi tisztviselőknek. Azaria nem tisztviselő, és nem is egy halálosztag vezetője. Ő csak egy egyszerű izraeli, aki nem játszik semmilyen szerepet a politikában, de a kormányzat jogászai ennek ellenére zöld utat adtak a szankcionálásának.
Azaria egy izraeli börtönben ült a bűntettéért. Azt állította, hogy azért használta a fegyverét, mert attól tartott, hogy al-Sharif robbanómellényt visel, és hirtelen mozdulatot tett. Az izraeli hadsereg kételkedett ebben a védekezésben, emberölésért állította bíróság elé, és bűnösnek találta. Megfosztották rangjától, és 18 hónapos börtönbüntetésének felét is letöltötte, majd szabadon engedték.
Függetlenül attól, hogy Azaria megfelelően cselekedett-e, vagy hogy igazságos büntetést kapott-e, két dolog nyilvánvalóan igaz. Először is, az ő ügyének semmi köze a telepesek által elkövetett erőszakos cselekmények megnövekedésének igen csak gyenge lábakon álló vádjához. Másodszor, nem jelent veszélyt a Közel-Kelet békéjére és biztonságára – ami az Izraelben élő személyeket és szervezeteket célba vevő munkacsoport létrehozásának állítólagos oka.
Az Izraelt célkeresztbe vevő tisztviselők felemelkedése nem az egyetlen történelmi bűne Biden elnökségének.
Az ő elnöksége alatt a Nemzetközi Bíróság az apartheid vádjával feketítette be Izraelt. Soha nem látott számú amerikai szövetséges döntött Palesztina elismerése mellett. Irán megtámadta Izraelt a legnagyobb ballisztikus rakétatámadással, amelyet valaha egy ország egy másik ellen indított. És Teherán most először mozgósította „ellenállási tengelyének” minden elemét egy összehangolt támadásra.
Izrael gyűlölködői és halálos ellenségei úgy érzik, hogy büntetlenül cselekedhetnek, mert
Biden világosan jelezte, hogy az Egyesült Államoknak legalább annyira fontos az izraeli jobboldal meggyengítése, mint Izrael ellenségeinek legyőzése.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.