Rettegj Izrael, ha Kamala Harris lesz az amerikai elnök! 1. rész

Miután Joe Biden amerikai elnök vasárnap bejelentette, hogy nem indul újra a 2024-es elnökválasztáson, és Kamala Harris alelnököt támogatja utódjaként, először merült fel valós jövőképként, hogy milyen volna a volt San Francisco-i főügyész elnöksége a zsidó állam szempontjából. Sorozatom első részében az Obama és a Biden kormányok Izrael-politikáját igyekszem összegezni, hogy megértsük hogyan is jutottunk el a mostani állapothoz.

Néhány tényt érdemes rögzíteni, mielőtt rápillantanánk arra, hogyan vélekedik Harris alelnök Izraelről, különösen a lassan tíz hónapja tartó terrorellenes háború fényében.

Évitizedek óta megszokott, szinte természeti törvényként kezelt tény volt, hogy az Egyesült Államok, pártoktól függetlenül sziklaszilárd támogatója a zsidó államnak. Legyen demokrata vagy republikánus a kormány, a két nagy párt képviselői korábban egymást lekörözve igyekeztek bizonyítani, hogy mennyire fontos számukra az egyetlen közel-keleti demokrácia léte és biztonsága.

A helyzet azonban Barack Obama elnöksége során drámaian megváltozott.

Megmaradtak persze a hangzatos kijelentések, a szép szóvirágok az Izrael-támogatásról és a sziklaszilárd szövetségről, még igen-igen bőkezű katonai és biztonsági segély is érkezett az Obama kormány részéről annak nyolc éves regnálása során, azonban másik oldalról olyan Izrael szempontjából tragikus lépésekre szánta el magát Barack Husszein Obama és kormánya, amelyek nem csak lánga gyújtották szinte a teljes Közel-Keletet (gondolok itt az „Arab tavaszként” ismert polgárháború-sorozatra Egyiptomban, Líbiában, Jemenben, Irakban, Szíriában és így tovább), de végzetes veszélyt hoztak csak a régió, de a világ biztonságára is (itt természetesen az iráni atomegyezmény, a hírhedt JCPOA paktum a legfontosabb és legdrámaibb lépés).

Donald Trump 2016 és 2020 közötti elnöksége során 180-fokos fordulatot vett az amerikai Izrael-politika a gyakorlatban. Szófüzérek helyett (pontosabban mellett) hihetetlen pozitív lépések történtek:

Jeruzsálem Izrael fővárosaként és a Golán-fennsík Izrael részeként történő elismerése,

az Ábrahám-egyezmények kulcsfontosságú arab országok és Izrael között, Szaúd-Arában pacifikálása (bár az egyezményekbe hivatalosan nem lépett be, de nem-hivatalosan szoros együttműködés van a legnagyobb és legbefolyásosabb arab ország és Izrael között) és mindenek előtt a végtelenül előnytelen iráni atomalku felmondása.

Mindez bizonyára magasabb fokozatba kapcsolt volna, ha Trump esélyt kap egy második terminusra, de nem így lett. Joe Biden hivatalba lépése mindent megváltoztatott, hiába az elnök személyes elkötelezettsége Izrael mellett (ami amúgy valós és régre tekint vissza),

a Biden körüli tanácsadók szinte mindegyike az Obama kormányból lett átejtőernyőztetve, ott folytatva az obamai őrületet, ahol abbahagyták 4 évvel korábban.

Ám történt még valami az Obama-politika 4 éves parkolópályán dekkolása során: a Demokrata Párt lényegileg változott meg.

Az erősödő woke ideológia, a progresszív baloldali erők izmosodása és a Trump-kormányzat bármely lépését az ördög machinációjaként felfogó, éppen ezért azt – tekintet nélkül arra, hogy az jó-e Amerikának vagy sem – bármi áron felrúgó „stratégia”

Izrael szempontjából szinte lehetetlen vizekre kormányozta az Egyesült Államok Közel-Kelet politikáját.

Biden elnöksége ezért nemcsak tekinthető Barack Obama kvázi harmadik elnöki ciklusának, de a mögötte álló párt progresszív frakciójának szorítása miatt az idős (és egyre rosszabb kognitív állapotba kerülő) veterán politikus korábban elképzelhetetlen szituációban találta magát.

Biden ezen a teszten is elbukott, nem bírt ellenállni pártja erősemberei által rá helyezett nyomásnak és azokban a pillanatokban, amikor Izraelnek a legnagyobb szüksége lett volna az Egyesült Államok feltétlen támogatására, cserben hagyta legfontosabb közel-keleti szövetségesét.

Ha a Biden-kormány ugyanis alig két hónappal az október 7-i brutális palesztin terrortámadás után hagyja, hogy az izraeli hadvezetés elvégezze feladatát és kiirtsa a Hamászt Dél-Gázából (a rafahi bevonulás néven ismert műveletről van szó), akkor minden valószínűség szerint már régen vége lenne a lassan 10 hónapja tartó háborúnak, kevesebb polgári áldozat lett volna és minden bizonnyal a még 125, a Hamász kezében lévő túszt is sikerült volna kiszabadítani.

De a Bidenre nehezedő nyomás miatt, leginkább saját párttársai és tanácsadói oldaláról, nem így lett.

Biden szempontjából nem is sülhettek volna el rosszabbul a dolgok, ugyanis két szék között a pad alá esett a Hamász elleni háború kérdésében is:

a demokraták így is túlzónak találták Amerika támogatását Izrael irányába, a háború pedig nem ért véget.

Ezzel megérkeztünk Kamala Harris alelnökhöz. A rossz hír az, hogy Kamala Harris közel sem táplál olyan szimpátiát Izrael iránt, mint Joe Biden.

Nagyon nem.

Hiába zsidó származású férje, a first gentleman nem hoz otthonról zsidó neveltetést, mindkét házassága (Kamala Harris a második felesége) nem-zsidó,

úgy is fogalmazhatnánk, hogy Doug Emhoff amolyan nem-zsidó zsidó.

Kamala Harris a Demokrata Párt progresszív szárnya számára a legoptimálisabb jelölt: minden interszekciós rubrikát kipipál (nő, színesbőrű), ráadásul könnyen manipulálható még akkor is, ha karrierjét figyelve szembetűnő az a hatalomvágy és ambíció, ami ilyen magasba repítette, ezért úgy tűnhet, hogy Harris csak a megfelelő alkalomra vár.

Nem sok jót ígér Izrael szempontjából egy Harris-elnökség. Még több progresszív oldalról jövő bírálat, sőt, az sem elképzelhetetlen, hogy a Izrael által mindeddig élvezett katonai támogatás is veszélyben volna.

A sorozat második részében áttekintem mit lehet tudni Kamala Harris Izraellel kapcsolatos nézeteiről.

Megyeri Jonatán összes cikkét elolvashatja itt.