Elvétve már a középkorban is volt egy-egy zsidó családnak – akár éppen magyar – vezetékneve, azonban széles körben csak II. József rendelete után lett minden zsidónak – akkortól már német – családneve.
II. József (1741–1790) császár és magyar király 1787. július 23-án kelt rendelete értelmében a következő év elejétől a választott német vezetéknevet állandóan és változatlanul kellett viselnie a zsidóknak. Aki ezután nevet akart változtatni, már csak – az akkoriban igen tetemes összegnek számító – 50 forint ellenében tehette, ha pedig ezt nem tudta volna megfizetni, akkor ki is utasíthatták az egész birodalomból.
A német vezetéknévre való kötelezés pedig egyértelmű üzenettel bírt: az uralkodóház a magyar zsidókat minél inkább igyekeztt elnémetesíteni, ezzel is mindinkább megteremteni az „egységes osztrák birodalom” eszméjét.
A kényszer névváltoztatást ugyan végigvitték, ám II. József halála után sokan igyekeztek visszaváltoztni nevüket, ami viszont az adminisztráció szempontjából megannyi fejetlenséghez vezetett.
A káosz folytatásának elkerülése érdekében 1844. november 13-án egy újabb császári rendelet jelent meg, hogy a továbbiakban nevet változtatni csak a helyhatóság engedélyével és csak komoly indokkal lehet. Így aztán végeredményben a legtöbb zsidó családon valamiféle német név ragadt.
A millennium közeledtével aztán egy új mozgalom indult, hogy „minden magyar zsidónak a neve is magyar legyen”.
A törekvést Bánffy-kormány belügyminisztere, Perczel Dezső, illetve a kiváló író és pedagógus Füredi Ignác is felkarolta, hogy „a magyar nemzet évezredes fennállásának ünnepén minden magyar zsidó, aki lélekben és érzésben amúgy is magyar volt már, nevében is kifejezésre juttassa a nemzethez való tartozandóságát”.
A mozgalom persze nem volt több mint puszta formaság, hiszen, ahogy már azt akkoriban megfogalmazták, a Magyarországon élő zsidók, függetlenül a vallási irányultságuktól – voltak neológok vagy orthodoxok – mindannyian nemcsak hűséges magyar honpolgárok vallották magukat, de sokat is áldoztak a haza oltárán. Mindentől függetlenül viszont ezrek döntöttek a névmagyarosítás mellett.
Füredi Ignác – ki maga családnevét Führerről magyarosította – hosszú listát írt a leggyakoribb német zsidó vezetéknevek lehetséges magyar alternatíváiról, melyek elsősorban nem is a korábbi nevek fordítását, hanem hasonhangzású változatát jelentették.
A fordítás sok esetben azért sem volt szerencsés, mert a korszakban divatos monogramos ágyneműk, étkészletek vagy éppen pecsétnyomók értelmüket veszítették, hiszen egy Fischer Ferenc mit is kezdhetett F.F. monogramos zsebkendőjével Halász Ferencként… Persze „tükörfordítók” is akadtak sokan, sőt, egyes esetekben még a kiváló pedagógus is ajánlotta ezt a megoldást.
Szemezgessünk hát Füredi ajánlataiból, melyeket akár mi is felismerhetünk családi vagy baráti környezetünkből:
Abeles: Ábel, Aba, Abonyi, Apáti
Adler: Adai, Adorján, Adonyi, Ádám
Altmann: Alföldi, Almás, Áldás
Braun: Bónis, Bánó, Bonyhádi, Bokros
Beermann: Berementi, Bernát, Berendi, Bereznai, Beleznai
Berkovics: Berke, Berkes, Berkesz, Berki
Blum: Bodnár, Bodor, Virág
Böhm: Bőnyi, Bényei, Cseh
Deutsch: Dacsó, Darázs, Darvas, Decsi, Dezső, Debreceni, Dékány, Demeter, Derecskei, Déri, Devecseri, Dózsa
Diamant: Döme, Deme, Diós, Gyémánt
Ehrlich: Erényes, Erős, Erdei, Erdélyi, Erdész, Erkel
Engel: Enyedi, Emődi, Endrődi, Angyal
Fellner: Felméri, Fegyverneki, Fejér, Fejes
Feldmann: Földes, Feledi, Feleki, Félegyházi
Fischer: Füzér, Fodor, Halász, Halas
Friedmann: Grigyes, Békés, Békefi
Gelb: Geleji, Gelesi, Gelléri, Gémes
Glück: Gellei, Györki, Boldog, Szerencsi
Goldberg: Gólya, Galambos, Gombos, Gonda, Arany, Aranyos
Grünbaum: Garamszegi, Garamhegyi, Gyenes
Gutmann: Gutai, Gulyás, Gyulai, Gyürki, Jókai
Haas: Házi, Hazai, Havas, Nyulas
Helfer: Helmeci, Hollós, Hevesi
Hirschler: Hindi, Hárs, Harsányi
Holczer: Holló, Hollós, Holicsi, Holdas, Honti
Horowitz: Horvát, Hortobágyi, Horgász
Jellinek: Jelenci, Jesőcz, Jenkei, Jenei, Jernei
Junger: Juhar, Juhász
Keller: Kelemér, Kelemen, Keleti, Kelecsenyi, Kelédi
Klein: Kelen, Kelényei, Kalandos, Kilényi, Kalocsai, Klauzál, Kis
Kohn: Kont, Kónyi, Hohányi, Kun, Kunos, Komjáti, Komáromi, Konek, Koncz, Konkoly
Kornfeld: Korányi, Kornis, Környei, Kovács
Langer: Lanka, Lonkai, Lantos, Lányi, Lengyel
Lőwy: Lublói, Ligeti
Mandel: Mándi, Mandoki, Mandula, Madarász
Mauthner: Matolai, Matkó, Majtényi
Mayer: Major, Majoros, Magyar, Májer, Megyeri
Nadel: Nádas, Nádor, Nádai
Neumann: Naményi, Neményi, Nemes, Német, Neszmélyi
Neuwelt: Névi, Novák, Nyíri, Nyitrai
Oblath: Obádi, Óvári, Ombódi, Osvát, Opál
Perl: Perlaki, Peredi, Perényi, Perczel
Pollák: Polonyi, Pólya, Pólyáni, Pólyánka
Popper: Pompéri, Papp, Paplanos
Reich: Rák, Rajkai, Rikhard, Rákosi
Rosenbaum: Rozsnyói, Rozgonyi
Roth: Rutkai
Schlesinger: Salgó, Sallang
Salzer: Szalai, Soltész, Soós
Schwarz: Sasvári, Sárvári, Sárosi, Fekete
Singer: Szinyéri, Szini, Zsengeri, Dallos
Stern: Sterkóczi, Sztáray, Szeterényi, Csillag
Taub: Tóbai, Tábori, Tabi, Galambos
Teitelbaum: Tatai, Telkes, Talabér
Ullmann: Újlaki, Újhelyi, Üllői, Újfalvi
Ungar: Ungi, Ungvári, Ugrai, Ugró, Ugróczi, Újházi
Wahrmann: Várnai, Váradi, Vári, Várkonyi, Várszegi, Varjas
Weisz: Vészi, Visi, Vazul, Vész, Veszei, Fejér
Widder: Vida, Víd, Vidernai
Zacher: Zádor, Zách, Zák
Zucker: Zurányi, Zsarnai, Zugó, Zsolnai, Zalkai
Ám az idők változnak; míg a 19. század végén a minisztériumi és közéleti szintekről is támogatták a névmagyarosítást (természetesen nemcsak a zsidóknál, de más, idegen névvel rendelkező polgároknál is), addig alig két évtizeddel később ha éppen nem is tiltották, de megnehezítették, sőt, valóságos megalázó procedúrává tették ezt a zsidók számára.
A belügyminiszter emberei – megrészegülvén az egyre fullasztóbb antiszemita légkörtől – 1924-ben kitalálták, hogy a névmagyarosítási engedélyt környezettanulmányhoz kötik a zsidóknál. Megvizsgálják, hogy a kérvényező zsidó és családja, testvérei, anyja, apja, nagyszülei, unokatestvérei, stb. mit csinált az első világháborúban és az azt következő időkben, vajon elég hazafiak voltak-e?
Nos, egy numerus clausustól terhelt időszakban nem volt más választása a zsidóknak, mint ebbe is beletörődni. Mert ha valakinek az akkori, megcsonkított hazában nem volt takargatni valója a hazaszeretete iránt, azok bizony a zsidók voltak, hiszen a környezettanulmányt végző urak még egy eldugott kis faluban sem találhattak olyan zsidót, ahol ne lett volna az illető háborút megjárt honvéd, vagy hadiözvegy árvákkal…
Ez a cikk eredetileg a Zsido.com oldalán jelent meg.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
