Lemondott a Harvard Egyetem elnöke, Claudine Gay, hetekkel azután a kínos konregsszusi meghallgatás után, melyen nem akarta egyértelműen kijelenteni, hogy a zsidók népirtására való felhívás sérti az egyetem magatartási szabályzatát.
Gay a második olyan élvonalbeli egyetemi elnök, aki az elmúlt hónapban lemondott a kongresszusi vallomást követően. Liz Magill, aki a múlt hónapban mondott le a Pennsylvaniai Egyetem elnöki tisztségéről, miután hasonló felháborodást váltottak ki az egyetemi antiszemitizmusról szóló kongresszusi meghallgatáson adott válaszai.
Gay, a Harvard első színes bőrű elnöke alig néhány hónappal hivatali ideje után jelentette be távozását a harvardi közösségnek írt levelében. A The Crimson, a Harvard diáklapja szerint Gay hat hónap és két napja volt a Harvard elnöke, ami a legrövidebb feljegyzett hivatali idő volt a Harvardon.
A kongresszusi meghallgatást követően Gay tudományos karrierjét konzervatív aktivisták alapos vizsgálatnak vetették alá, akik 1997-es doktori disszertációjában több állítólagosan plágiumgyanús esetet tártak fel. A Harvard igazgatótanácsa kezdetben Gay mögé állt, mondván, hogy a tudományos munkásságának felülvizsgálata során „néhány esetben nem megfelelő idézeteket” találtak, de nem találtak bizonyítékot a kutatással kapcsolatos visszaélésre.
Napokkal később a Harvard Corporation nyilvánosságra hozta, hogy két további példát talált „megfelelő hivatkozás nélküli duplikált nyelvezetre”. A testület közölte, hogy Gay frissíteni fogja disszertációját, és kérni fogja a javításokat.
A Harvard Corporation szerint a lemondás „nagy szomorúsággal” érkezett, és megköszönte Gay-nek „a Harvard és a tudományos kiválóság iránti mély és rendíthetetlen elkötelezettségét”.
Gay távozását követően a Harvard elnöki tisztjét Alan M. Garber veszi át, amíg a Harvard nem találja meg az utódját – áll az igazgatótanács közleményében. Garber, közgazdász és orvos.
Gay lemondását ünneplik azok a konzervatívok, akik az állítólagos plágiumgyanúját az országos reflektorfénybe helyezték. Christopher Rufo, egy aktivista, aki segített a GOP-nak a kritikai fajelmélet és más kulturális kérdések ellen összefogni, azt mondta, „örül, hogy elment”.
„Ahelyett, hogy vállalná a felelősséget az antiszemitizmus relativizásáért, a sorozatos plágiumokért, a szabad sajtó megfélemlítéséért és az intézmény károsításáért, inkább rasszistának nevezi kritikusait” – írta Rufo az X-en. Rufo hozzátette, hogy „ez a sokszínűség, egyenlőség és befogadás ideológiájának a mérge”.
| A kritikai fajelmélet az amerikai történelemről a rasszizmus szemüvegén keresztül gondolkodik. A tudósok az 1970-es és 1980-as években dolgozták ki, válaszul arra, amit az 1960-as évek polgárjogi törvényeit követő faji fejlődés hiányának tekintettek. A középpontjában az az elképzelés áll, hogy a rasszizmus rendszerszintű a nemzet intézményeiben, amelyek a fehér emberek társadalmi dominanciájának fenntartására szolgálnak. |
Gay levelében azt írta, hogy „nyugtalanító, hogy kétségbe vonják a gyűlölettel való szembenézés és a tudományos szigor fenntartása iránti elkötelezettségét – két olyan alapvető értéket, amely alapvetően meghatározza, hogy személyiségét -, és „ijesztő, hogy személyes támadásoknak és fenyegetéseknek vagyok kitéve, amelyeket a faji gyűlölet táplál” — jegyezte meg.
Gay szerint, aki továbbra is az egyetem tantestületének tagja marad „világossá vált, hogy a Harvardnak az az érdeke, hogy lemondjak, hogy közösségünk át tudja vészelni ezt a rendkívüli kihívást jelentő pillanatot”.
Gay, valamint az MIT és a Pennsylvaniai Egyetem elnökei a múlt hónapban támadások kereszttüzébe kerültek, mert jogászkodva válaszoltak a New York-i képviselő, Elise Stefanik kérdésére, aki azt kérdezte, hogy a „zsidók népirtására való felhívása” sérti-e az általuk vezetett intzémények magatartási kódexét.
A három elnököt a republikánus vezetésű Képviselőház Oktatási és Munkaerőügyi Bizottsága elé idézték, hogy válaszoljanak azokra a vádakra, amelyek szerint az egyetemek nem védik meg a zsidó diákokat, miközben világszerte nő az antiszemitizmus és Izrael gázai háborújának következményei, amelyet a növekvő palesztin áldozatok száma miatt fokozott kritika ér.
Gay azt mondta, hogy mindez a kontextustól függ, és hozzátette, hogy amikor „a beszéd átcsap viselkedésbe, az sérti a politikánkat”. A válasz gyors visszhangra talált a republikánus és néhány demokrata törvényhozó, valamint a Fehér Ház részéről.
Gay később bocsánatot kért, és azt mondta a The Crimson diáklapnak, hogy a képviselőházi bizottsági meghallgatáson belekeveredett egy heves szóváltásba, és nem ítélte el megfelelően a zsidó diákok elleni erőszakos fenyegetéseket.
