Izraelben országszerte útelzárásokkal tiltakoznak kedden az izraeli parlament, a Knesszet éjjel első olvasatban elfogadott, az ésszerűség jogi elvét korlátozó törvénye ellen, amellyel megakadályoznák, hogy az izraeli bíróságok az „ésszerűségre” hivatkozva felülbírálhassanak választott tisztségviselők által hozott döntéseket.
Amint korábban megírtuk, az izraeli parlament plénuma által kedd hajnalban 64-56 arányban, első olvasatban elfogadott törvényjavaslat hatálybalépése után
a bíróságok nem bírálhatják felül a választott tisztségviselők döntéseinek „ésszerűségét”, csak a jogszerűségét vizsgálhatják.
A tervek szerint kedden a Knesszet alkotmányügyi, jogi és igazságügyi bizottsága elé terjesztik a szöveget, hogy ezzel előkészítsék a második és harmadik olvasatát, valamint végső, törvényerejű megszavazását.
Kedd reggelre a jogrend átalakítása ellen tiltakozó „Káplán-erők” – vagyis a tel-avivi Káplán úton a kormány ellen rendszeresen tüntetők „parancsnoksága” – polgári engedetlenséget hirdetett, melynek részeként izraeli zászlót lobogtatók tízezrei tartották fel a forgalmat az ország számos fontos főútján.
A rendőrség eddig több, mint 60 rendbontót vett őrizetbe, miután számos helyen rendőrökre támadtak, és több helyen vízágyút is bevetettek.
A hét elején több ismert orvos nyilvános levélben arra kérte a rendőrséget, hogy ne alkalmazzanak vízágyút, mert az előző hetek több százezres, szombat esti demonstrációin többen súlyosan megsérültek miatta.
A legfőbb ügyész, a kormány több tagja kérésének ellenére, engedélyezte a délutánra meghirdetett tüntetést a Ben Gurion nemzetközi repülőtéren, mert indoklása szerint ezen a közterületen mindenkinek joga van tiltakozni.
Az izraeli szakszervezeti szövetség, a Hisztadrut elnöke, Arnon Bar-David beszédet mondott, melyben felszólította Benjamin Netanjahu miniszterelnököt a kormánya igazságügyi rendszert átalakító lépései nyomán kialakult „káosz megállítására”. Ellenkező esetben – mint mondta – a szakszervezet teszi meg a szükséges lépéseket.
A kiberhadviselés háromszáz tartalékosa nyílt levélben bejelentette, hogy felfüggeszti önként vállalt katonai szolgálatát a hétfő éjjeli Knesszet szavazás miatt. Korábban hasonlóan nyilatkoztak más tartalékos egységek, köztük a légierő tagjai is.