Csak a műveleti tartalékkal lehet taktikai döntéseket hozni: készenlétben tartani az erőket egy várható ellenséges támadás elhárítására, vagy támadást indítani az ellenség visszaszorítására, illetve – ami még jobb – behatolni az ellenséges frontra és bekeríteni erőiket — írja elemzésében a jelenleg Budapesten előadó Edward Luttwak professzor, a hadtudományok és hadtörténelem szakértője az Unherd hasábjain.
A Vörös Hadsereg ilyen támadó „bekerítések” sorozatával szorította vissza a németeket Sztálingrádtól Berlinig. A szövetségesek ugyanezt tették sokkal kisebb léptékben az 1944-es normandiai partraszállás után.
Természetesen, amíg nem épül fel egy műveleti tartalék és nem lehet offenzívákat indítani, a frontális erőkre feltétlenül szükség van, akár az előrenyomuló ellenséggel szembeni ellenálláshoz, akár az ellenség folyamatos támadásához, hogy az ne tudja visszavonni erőit saját műveleti tartalékának kiépítéséhez.
Egy totális háború, amelyet kifárasztással vívnak, évekig tarthat, mindkét oldalon aprítva a csapatokat, amíg az egyik vagy a másik oldal fel nem adja a puszta kimerültség miatt.
Ez történt 1918. november 11-én, amikor Németország megadta magát, annak ellenére, hogy egyetlen szövetséges katona sem hatolt be német területre, amely szinte sértetlen maradt a brit és francia légitámadások ellenére. Németországot a kapituláció után azonban nem pusztították el és nem is szállták meg, így alig 20 évvel később ismét háborút indíthatott, méghozzá katasztrofális következményekkel.
Más szóval, a kifárasztás nemcsak életekbe kerül, de gyakran eredménytelen is, ha nem töri le a harci akaratot.
Miért fontos ez? Azóta, hogy az orosz légidesszant-támadás kudarcot vallott az orosz invázió első éjszakáján, ami megnyitotta volna az utat Kijev elfoglalásához és az ország megadásához, Ukrajna egy kifárasztásos/felőrlő háborút vív.
A növekvő veszteségek árán az ukrán hadsereg elég sikeres volt ahhoz, hogy az oroszokat rávegye az ország második legnagyobb városából, Harkivból való visszavonulásra, és hogy megakadályozza az ország első számú kikötőjének, Odesszának orosz elfoglalását, és hogy korlátozza az orosz előrenyomulást a leginkább vitatott Donyeck és Luhanszk régiókban, legutóbb Bahmutban házról házra, utcáról utcára vívott harcban, az orosz Wagner zsoldosok könyörtelen támadásai ellenére.
Ukrajna ellenállásának legnagyobb sikere azonban a front mögött következett be:
fokozatosan egyre nagyobb, jól kiképzett és felfegyverzett harci egységekből álló műveleti tartalék alakult ki, amelyet vissza lehetett tartani a harctól, mivel a frontális erők elég erősnek bizonyultak ahhoz, hogy komolyabb erősítés nélkül is megállítsák az orosz előrenyomulást.
Ez azt jelenti, hogy a háború kezdete óta először az ukrán hadvezetés most először kezdeményezhet, ahelyett, hogy a nagyon hosszú front különböző szektoraiban az egyik orosz támadást verte volna vissza a másik után.
Ukrajna ezért a kockázatok és a lehetséges nyereségek spektrumán belül kell megválassza a cselekvési irányt: a védekező pozícióban maradástól kezdve az egymást követő támadások indításán át az oroszok visszaszorítására egyik szektorban a másik után, amelyek mindegyike korlátozott kockázatú erőfeszítés; egészen a legmerészebb lehetőségig, hogy az összes rendelkezésre álló erőt egy nagy offenzívára összpontosítják, hogy áttörjék az orosz erőket.
A háború sajátos földrajza, amelyet a nagy Dnyipro folyó kanyarulata ural, számos lehetőséget kínál egy ilyen merész lépéshez, beleértve a legambiciózusabbat is: egy teljeskörű offenzívát Zaporizzsjától egészen a Fekete-tengerig Berdjanszknál, vagy akár Mariupolnál, mindössze 40 mérföldre az orosz határtól.
Függetlenül a választott megközelítéstől, hacsak az oroszok nem rendelkeznek nagy erőkkel, amelyek kellő erejű ellentámadásra lesznek képesek ahhoz, hogy azonnal visszaszorítsák az ukránokat, egy átfogó offenzíva eredménye látványos orosz vereség lehet, példátlan számú fogollyal együtt.
Az, hogy Ukrajna vezetői végre választhatnak a különböző lehetőségek közül, nagy előrelépés, még akkor is, ha a választott lehetőség a műveleti tartalék visszatartása, amíg az oroszok nem lépnek.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.