Az izraeli kormánypárt nemzetközi kapcsolatokért felelős koordinátora is reagált arra, hogy David Pressman amerikai nagykövet meghívta széderezni a múlt héten Gyöngyösi Mártont, a Jobbik elnökét — írja a Mandiner.
Tamir Wertzberger a Tűzfalcsoportnak beszélt arról, véleménye szerint több szempontból is rossz lépés volt Gyöngyösit meghívni a rendezvényre.
Felidézte, hogy Gyöngyösi a múltban nem egyszer tett antiszemita és Izrael-ellenes kijelentéseket. Álláspontja szerint
„egy ilyen figurát a legfontosabb zsidó ünnepre Izrael legnagyobb szövetségesének nagykövete, aki maga is zsidó, elhívott, és ezzel de facto tisztázza és legalizálja Gyöngyösi úr problematikus és veszélyes nézeteit”.
Bár Pressman korábban elmondta, pontosan a korábbi nyilatkozatai miatt hívta meg a Jobbik mostani elnökét,
Wertzberger szerint ez nem más, mint a baloldali liberális-globalista erők politikai taktikájának egyértelmű jele.
A likudos politikus megjegyezte, lehetetlen elválasztani Gyöngyösi Márton és pártja toleranciáját és elfogadását attól, hogy ők most a balközép, Orbán-ellenes blokk politikai szövetségesei. Úgy fogalmazott: sem a párt, sem annak elnöke eddig nem mutatott semmilyen valós és őszinte tettet, amivel bizonyítani tudnák, hogy valóban letértek a rossz útról.
Tamir Wertzberger képmutatónak titulálta Gyöngyösi Márton és a Jobbikot, szavai szerint nagy kárt okoznak a zsidóknak és az antiszemitizmus elleni küzdelemnek.