A Szaúd-Arábia és Irán között Peking közvetítésével létrejött megállapodás figyelmeztető jel a jövőre nézve – írja a Tablet magazin.
„A megbékélés, amelyet Hszi Csin-ping kínai vezető közvetített a múlt héten Irán, Amerika ellenfele és Szaúd-Arábia, a legbefolyásosabb arab szövetségese között, letaszította az Egyesült Államokat a trónról, mint a Közel-Kelet elsődleges stratégiai szereplőjét” – írja Michael Doran, amerikai kutató, aki szerint ez a lépés azt mutatja, hogy Kína kész Amerika katonai szerepét is átvenni a Közel-Keleten.
A szerző szerint Hszi már évek óta jelzi, hogy dominálni szeretné a régiót. 2017-ben például haditengerészeti támaszpontot nyitott Dzsibutiban, amely a Szuezi-csatorna kapuját őrzi az Indiai-óceán felől. Négy évvel később a Hormuzi-szorost őrző Egyesült Arab Emírségekben próbált katonai létesítményt építeni.
A cikk leírja, hogy a Biden-kormányzat – a politikai spektrum jobb- és baloldali elemzőivel összhangban – következetesen abból indult ki, hogy Kína és az Egyesült Államok rivalizálásuk ellenére együttesen képesek stabilizálni a Közel-Keletet. „Ez nem Kínáról szól” – mondta John Kirby, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője a múlt héten a Szaúd-Arábia és Irán közötti kapcsolatok normalizálásáról. „Üdvözlünk minden olyan erőfeszítést, amely segít … a közel-keleti feszültségek enyhítésében”.
„Kína – gondolják – gazdasági érdekeit helyezi előtérbe az Egyesült Államok közel-keleti kiszorítására irányuló törekvésekkel szemben. Ma a kínai gazdaság történelmi visszaesést él át, és bankjai túlhitelezettek. Ha Hszi számára a gazdasági fellendülés a legfontosabb, hogyan engedhetné meg magának, hogy a közel-keleti fölényért folytatott versenyben vegyen részt? Ez az érvelés két kulcsfontosságú pontot hagy figyelmen kívül. Először is, az energiabiztonságra való törekvés ütközőpályára állítja Kínát az Egyesült Államokkal.
Hszi és ázsiai riválisai olyan energiától függenek, amely vagy a Közel-Keletről származik, vagy azon keresztül halad át. Ha Hszi véget tud vetni Amerika katonai elsőbbségének, akkor saját ellátási vonalai biztonságosabbá válnak, riválisai ellátási vonalai pedig sebezhetőbbé.
Amerika legtöbb ázsiai szövetségese – köztük Japán, Dél-Korea és Ausztrália – a közel-keleti energiától függ” – mutat rá Doran hozzátéve, hogy az Egyesült Államok és Kína közötti katonai verseny Ázsiában, magában foglalja a közel-keleti uralomért folytatott harcot is.
A szerző szerint nem csoda tehát, hogy Kína a történelem egyik legnagyobb haderő-fejlesztését hajtja végre, arra építve, hogy előbb-utóbb Amerika elveszti a státuszát, mint ázsiai szövetségesek biztonságának őrzője.
„Másodszor, a Közel-Kelet különleges szerepet játszik Hszi tervében, amely egy Peking által vezetett globális gazdasági rendszer létrehozására irányul, amely párhuzamosan fog működni az amerikai vezetésű rendszerrel.
Ahhoz, hogy ez a törekvés sikerrel járjon, meg kell védenie Kínát azoktól az előnyöktől, amelyeket Amerika élvez a tőkepiacok ereje, a fejlett technológiákban betöltött vezető szerepe és a dollár globális tartalékvaluta státusza miatt. Ezen előnyök ellensúlyozásához hozzáférésre van szükség az Öböl-államok hatalmas tőketartalékaihoz, amelyek gazdasága fellendülőben van” – írja Doran.
A cikk szerint a Kína-központú gazdasági szférában való – legalábbis részleges – részvételért Hszi úgy mutatja be Pekinget az Öböl menti arab államoknak, mint Washington alternatíváját az iráni fenyegetés kezelésében.
„A szaúdiak világossá tették Iránra való összpontosításukat, amikor az Izraellel való kapcsolatok normalizálásáért cserébe nemrégiben biztonsági garanciákat, segítséget kértek az Egyesült Államoktól a polgári nukleáris program fejlesztéséhez, valamint rakétákat és drónokat, vagyis éppen azokat a fegyvereket, amelyek Teherán javára billentik a regionális erőegyensúlyt. A szaúdiak lényegében azt mondták, hogy ha Washington megfékezi Irán felemelkedését, akkor Izraellel együtt részt vesznek egy amerikai vezetésű regionális blokkban” – emlékeztet Doran.
A szerző szerint amerikai lehetőségek napról napra csökkennek.
„A Közel-Keleten az Egyesült Államok gazdaságilag nem tud Kína fölé kerekedni. A kínaiak jelenleg a világ legnagyobb olajvásárlói a régióban, és gyorsan bővítik a Közel-Keletre irányuló exportjukat. Nagyhatalmi patrónusként az egyetlen dolog, ami az Egyesült Államokat megkülönbözteti Kínától, az a katonai ereje.
De a Biden-csapat nem hajlandó Iránt katonailag megfékezni. Ebben az esetben mit ér Washington Szaúd-Arábiának? Miért ne fordulna Rijád kelet felé?
Washingtonnal ellentétben Peking legalább Teheránban befolyással bír. Szívesen exportál drónokat és rakétákat, nem habozik segítséget nyújtani a polgári célú atomprogramhoz, és nem tart prédikációkat az emberi jogokról.
Azzal, hogy Amerika nem hajlandó Irán-ellenes blokkot létrehozni, a Közel-Keletet Kínának adja át” – zárja a cikket a szerző.
Fotó: EPA/XINHUA/PANG XINGLEI CHINA OUT
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.