Miután hét napon át sátrakban ettünk és aludtunk, véget ér szukkot ünnepe. Ekkor azonban Isten arra kéri gyermekeit, hogy maradjanak még egy napig ebben az ünnepi hangulatban. Ez a nap smini áceret, a „visszatartás nyolcadik napja” – írja Chana Deutsch a zsido.com oldalán.
Míg szukkotkor a világ minden nemzetéért mutattak be áldozatot a Szentélyben, addig smini áceret csak a zsidó nép napja. A midrás azt mondja, hogy Isten így szólt a népéhez:
„Nehezemre esik látni, hogy búcsút vesztek, és mindenki megy a maga dolgára. Maradjatok még egy napig és ünnepeljünk együtt”.
Az idők során ez a nap egy további jelentéssel gazdagodott, ez pedig szimchát Tóra, a Tóra örömünnepe, amikor befejezzük és azonnal újra is kezdjük olvasni a Tórát. Izraelben ez egy és ugyanaz a nap, két jelentéssel, míg Izraelen kívül, ahol kétnapos az ünnep, kissé elkülönül egymástól a két jelentéstartalom.
Szimchát Torá a Tóra örömünnepe
Ezen a napon a zsinagógák minden tóratekercse előkerül, és a férfiak a tekercsekkel a kezükben táncolnak körbe-körbe a tóraolvasó emelvény körül.
A vidám, egyszerű táncot leginkább ritmikus lépések sorának nevezhetjük és bibliai szövegekre írt dallamok éneklésével teszik még vidámabbá a hangulatot. Hivatalosan összesen hét kört tesznek meg a tekercsekkel, azonban minden egyes kör számtalan körből áll.
A jelenség furcsának tűnhet. Egy könyvet ünneplünk, méghozzá a világ legszentebb könyvét, melyet Isten adott a zsidó népnek. A könyvből lehet olvasni, felolvasni, tanulni. Lehet a tartalmáról beszélni, vitázni, értekezni. Mégsem azzal ünnepeljük szimchát Torát, hogy nekiülünk és tanulmányozzuk (ahogy pl. sávuotkor, a tóraadás ünnepén tesszük), nem felolvasással, nem beszédekkel. Hanem tánccal. A szorosan összezárt tekercsekkel táncolunk. Azzal a ténnyel, hogy a zárt tekercsekkel táncolunk, azt fejezzük ki, hogy teljesen mindegy, hogy valaki tanult, tudós ember-e, egyszerű, tanulatlan ember, vagy bármi a kettő között.
Azt hangsúlyozzuk, hogy a Tóra minden zsidóé és minden zsidó egyformán képes örülni az Istentől kapott csodálatos ajándéknak.
Maga az a tény, hogy nem tanulással, hanem tánccal fejezzük ki az örömünket, hasonló gondolatot közvetítünk. Nem számít, mi van az ember fejében, vagyis mennyi tudással rendelkezik. Mindannyian ugyanazon a földön járunk, a lábunk pontosan ugyanott van, még ha egyesek feje ki is magaslik a tömegből akár fizikai, akár spirituális értelemben. A Tóra mindannyiunké, Isten ajándékozta nekünk a Szináj-hegyen. A zsidók és a Tóra között örök szövetség áll fenn, mely független attól, hogy valaki kinyitja-e a tekercset, hogy valakinek a fejében van-e a Tóra. Így olvassuk a szimchát Torákor felolvasott Vezot hábráchá szakaszban:
Tórát parancsolt nekünk Mózes, örökségül Jáákov gyülekezetének [Izrael népének]. (5Mózes 33:4)
A Tóra a zsidó nép elidegeníthetetlen öröksége. Akárhol van, akármit is gondol a világról, a zsidó ember számára mindig ott van a Tóra, melyhez bármikor visszatérhet, melyet bármikor magához ölelhet és táncolhat vele. Táncunk közös tánc, szimchát Torákor egyszerre, egy szívvel, egy lélekkel, egy népként táncolunk.
Ezt a cikket szerkesztőségünk az ünnep beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
