Irán ballisztikus rakétákat fog eladni Oroszországnak, amelyeket az Ukrajna elleni háborújában fog használni, a kamikaze drónok szállítása mellett – közölték nyugati biztonsági tisztviselők a Washington Posttal.
A tisztviselők által megosztott hírszerzési jelentések szerint Oroszország az iráni gyártmányú Fateh-110 és Zolfaghar rövid hatótávolságú rakétákat fog vásárolni. Irán már készíti az első szállítmányt a Post szerint szeptember 18-án véglegesített üzlethez.
Ez lenne az első ismert alkalom, hogy Irán rakétákat ad el Oroszországnak az ukrán-orosz háború kezdete óta.
A fogyatkozó orosz rakétaarzenál utánpótlása
Pénteken Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter azt állította, hogy Oroszországnak egyre fogynak a nagy pontosságú rakétái. Azt állította, hogy Oroszországnak már csak 124 darab Iszkander rakétája van.
„Azzal, hogy az agresszor állam több száz nagy pontosságú rakétát használ Ukrajna polgári objektumai ellen, csökkenti a katonai célpontok elleni csapásmérési képességét”
– mondta Reznyikov.
Ha azonban Irán mégis rakétákat ad el Oroszországnak, akkor azzal feltölthetik ezeket megcsappant a ballisztikus rakétakészleteket.
A Maariv jelentése szerint egy csütörtöki uniós jelentés szerint az, hogy a Kreml észak-koreai és iráni lőszerutánpótlásra szorul, az orosz hadsereg sebezhető állapotát jelzi.

Irán köszöni a lehetőséget , hogy kipróbálhatja a fegyvereit a gyakorlatban is.
A kisebbekből bizonyára ad majd a barátainak is. Teszteljék azt a Vaskupolát.
Mondjuk én inkább arra gondolok eme hír kapcsán, hogy a ruszkik inkább tartalékolnák az Iszkandereket, mert jóval drágábbak mint iráni társaik (és persze jóval potensebb cuccok is). Lehetett látni videón is, hogy nyáron egy vacak Szmercs indítót is Iszkanderrel szedtek ki, ami elég durva overkill. Vesznek egy rahedli iráni rakétát és megnézik mit tudnak a gyakorlatban, aztán meglátják, hogyan tovább. Nincs ebben semmi különös, amikor a nyugati világ nagy része tápolja az ellenségüket,
Ha nem hibbantak meg az orosz megmondóemberek teljesen, akkor a Kalibr, Kindzsal és társaik egy komolyabb bevetésre várnak – Ukrajnának meg jók lesznek az iráni tesztrakéták.
Magam is erre a véleményre jutottam…