„A globális politikai és gazdasági szövetségek megszokott rendszere átalakulóban van, és semmi sem tette ezt a változást világosabbá, mint az Oroszország ukrajnai inváziójára adott változatos reakciók. Miközben az Egyesült Államok és legközelebbi európai és ázsiai szövetségesei kemény gazdasági szankciókat léptettek életbe Moszkvával szemben, a világ lakosságának 87 százaléka nem hajlandó ezt követni” – írja David H. Rundell és Michael Gfoeller a Newsweek oldalán.
A szerzők szerint ez az elmozdulás sehol sem nyilvánul meg jobban, mint az energiapiacokon, ahol a valutákkal ellentétben a kormányok nem tudják egyszerűen kinyomtatni, amire szükségük van.
Első példaként Szaúd-Arábiát említik, amely régóta elkötelezett amerikai partner, szoros szövetséget kötött Oroszországgal az OPEC Plus kartellben. A cikk megjegyzi, hogy a szaúdiak nagyon nyilvánosan elutasították az amerikai elnök kérését az olajtermelés növelésére. Ehelyett orosz olajat importáltak hazai felhasználásra, hogy több saját termelésüket exportálhassák. A múlt héten még a kitermelést is csökkentették, és világossá tették, hogy ezt ismét megtehetik.
Kína Szibériából származó folyékony földgázt (LNG) ad el Európának, miközben egyidejűleg orosz olajat importál. Ezt követően finomítja és exportálja az olajat.
Azt is megemlítik, hogy közben
a kínai olajvásárlások által fizetőképes Irán az orosz búza legnagyobb vásárlójává vált.
India kőolajminisztere nyilvánosan kijelentette, hogy kormányának nincs konfliktusa Moszkvával, és „erkölcsi kötelessége”, hogy az orosz olaj vásárlásával alacsonyan tartsa az energiaárakat otthon.
„A szövetségek, amelyeket részben a nyugati gazdasági és politikai befolyás ellensúlyozására hoztak létre, egyre bővülnek. Egyiptom, Szaúd-Arábia és Törökország bejelentette, hogy csatlakozni kíván a BRICS-országokhoz (Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika). A Sanghaji Együttműködési Szervezet jelenleg többek között Kínát, Oroszországot, Indiát és Pakisztánt köti össze. Irán még ebben a hónapban tervezi csatlakozását, míg Bahrein, Egyiptom, Szaúd-Arábia és Katar valószínűleg „párbeszédes partnerek” vagy tagjelöltek lesznek” – írják a szerzők.
„Ha ez nem lenne elég ahhoz, hogy a Nyugat elbizonytalanodjon, Moszkva ismét támadásba lendült Latin-Amerikában, megerősítve katonai kapcsolatait Nicaraguával, Venezuelával és Kubával.
A régió két erőközpontja, Brazília és Mexikó határozottan elutasította az Oroszország elleni nyugati szankciók támogatását” – jegyzik meg a szerzők.
„A dollár tartalékvaluta státusza továbbra is a globális gazdasági rend egyik pillére, de a rendbe vetett bizalom sérült” – olvasható a cikkben.
A szerzők megjegyuik, hogy gazdasági szankciók a nemzetközi banki és biztosítási szektor egyes részeit, köztük a SWIFT pénzátutalási rendszert is fegyverré tették. Vagyonokat foglaltak le, és árutermelési szerződéseket mondtak fel. A dollármentesítésre irányuló felhívások egyre hangosabbak. Amikor Oroszország rubelben, jüanban vagy EAE-dirhamban követelte az energia kifizetését, Kína és India eleget tett a követelésnek.
„A globalizáció csak akkor működhet, ha a legtöbb résztvevő úgy véli, hogy az az ő érdekeit szolgálja. Ha a többiek úgy gondolják, hogy a Nyugat tisztességtelenül használja a rendszert a saját javára, akkor a szabályokon alapuló nemzetközi rend szétesik, és alternatívák fognak megjelenni”
– írják a szerzők.
A cikk szerint a gazdag Nyugat talán megengedheti magának a szankciók költségeit, a többiek nagy része nem. Rámutatnak, hogy Európa most olyan országokkal versenyez az energiaszállításokért, mint Banglades, Srí Lanka, Pakisztán és Thaiföld. Észak-Afrikában és a Közel-Keleten az energia- és élelmiszerhiány az arab tavaszhoz hasonló politikai zavargások kilátását vetíti előre.
„Ezek az aggodalmak jelentős Nyugat-ellenes érzelmeket keltenek a globális Dél nagy részén.
Miközben az atomfegyverekkel rendelkező Oroszország nem mutat hajlandóságot arra, hogy véget vessen egy olyan háborúnak, amelyet vezetői nem engedhetnek meg maguknak; a Nyugat gyorsan elveszíti a maradékot, és ezzel aláássa azt a szabályokon alapuló nemzetközi rendet, amelynek létrehozására törekedett”
– zárják a szerzők, akik szerint az egyetlen megoldás egy diplomáciai kompromisszum lenne.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.