Bár a klinikát bezárták sokan már most torzítják az okokat – írja Jesse Signal a Spectator oldalán.
Júliusban a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat bejelentette, hogy jelentősen átalakítja a fiataloknak nyújtott nemi identitással kapcsolatos szolgáltatásait. A híres Tavistock klinikát, amely az országban a nemekről, a transz problémákról és a hormonkezelésekről folytatott viták egyik gyújtópontja – bezárják.
Erre a végeredményre határozottan utalt a Cass Review, a gyermekek nemi identitással kapcsolatos szolgáltatásait vizsgáló, folyamatban lévő vizsgálat időközi jelentése, amelynek vezetője az elismert gyermekorvos szakértő, Hilary Cass.
„Egyre világosabbá vált, hogy az egyetlen szakorvosi szolgáltató modellje nem biztonságos vagy életképes hosszú távú megoldás, tekintettel a szakértői értékelés hiányával és a növekvő kereslet kielégítésének képességével kapcsolatos aggályokra”
– írta februárban Cass.
Cass-t a Tavistock értékelésével bízták meg, miután évek óta érkeztek panaszok belső bejelentőktől és külső megfigyelőktől, valamint egy perben, amelyet Keira Bell indított, egy nő, aki szerint a tizenéves korában hozott, férfivá válásra vonatkozó döntését nem támadták meg kellőképpen az egészségügyi szakemberek, és aki ezt követően kezdte az „átalakulást”. A kritikusok azt állítják, hogy a klinikusokra nyomást gyakoroltak, hogy a komplex mentális betegségekkel küzdő gyerekeket gyorsítottan a fizikai átalakítás felé tereljék – és hogy az aktivistáknak indokolatlan befolyása volt a klinika működésére.
A cikk szerzője szerint Tavistock kritikusait Cass eddigi munkája igazolta – időközi jelentése egyenesen megállapítja, hogy pontosan ez történt: „Az elsődleges és másodlagos ellátásban dolgozók elmondták nekünk, hogy nyomás alatt érzik magukat, hogy egy megkérdőjelezhetetlenül pozitív megközelítést alkalmazzanak, és hogy ez ellentétben áll a klinikai értékelés és diagnózis standard folyamatával, amelyre minden más klinikai találkozás során kiképezték őket”. Emellett fennáll a „diagnosztikai háttérbe szorulás problémája – sok jelentkező gyermeknek és fiatalnak összetett szükségletei vannak, de ha egyszer azonosítják őket nemi hovatartozással összefüggő distresszel, más fontos egészségügyi kérdések, amelyeket normális esetben a helyi szolgálatok kezelnének, néha figyelmen kívül maradhatnak”.
„A sok zavaró dolog egyike ebben a vitában az, hogy a Tavistock láthatóan milyen keveset vesződik az adatok gyűjtésével.
A Bell-meghallgatás során a klinika kezdetben képtelen volt nagyon alapvető, bíróság által kért információkat bemutatni a működéséről. Amikor az adatokat végül előállították, úgy tűnt, hogy azok – számos klinikus és aktivista állításával ellentétben – azt mutatták, hogy azok a gyerekek, akik ott hormonblokkolót kaptak, nem tapasztaltak mentális egészségügyi előnyöket (azt is kimutatták, hogy szinte minden gyerek, aki a Tavistockban blokkolót kapott, hormonkezelést folytat)” – írja Signal.
Ugyanezen a vonalon Cass munkája azt is feltárja, hogy a klinikának nyilvánvalóan soha nem volt semmiféle egységesülő szabványos gyakorlata, nemhogy közös filozófiája a nemi szempontból nonkonform fiatalokkal végzett klinikai munkáról. „Elsődleges, másodlagos és szakorvosi szinten nincs egyetértés, és sok esetben hiányzik a nyílt vita arról, hogy a gyermek- és serdülőkori nemi inkongruencia mennyire lehet eredendő és megváltoztathatatlan jelenség, amelyre az egyén számára az átmenet a legjobb megoldás, vagy inkább egy képlékenyebb és időlegesebb válasz a különböző fejlődési, társadalmi és pszichológiai tényezőkre” – írta Cass. A szakmai egyetértés hiánya miatt „a gyermekek és fiatalok… „klinikai lottójátékot” tapasztalhatnak, és az erről a kérdésről folytatott nyílt vita elmaradása akadályozza az ellátásukra vonatkozó világos irányelvek kidolgozását”.
„A fiatalok nemi orvoslásának egyes kritikusai a blokkolók és hormonok beadását folyamatos „kísérletnek” nevezik – ezt a kifejezést a transzaktivisták gyakran vitatják -, de bizonyos értelemben ez rosszabb: egy kísérletnek legalább vannak előre egyeztetett szabályai, tervei az adatok gyűjtésére és közzétételére stb.
A Tavistockban ezekből alig volt valami: egyszerűen kezdettől fogva abszolút zűrzavaros volt, és az intézmény alapvető szervezetlensége és diszfunkciója vákuumot hagyott, amelybe olyan érdekcsoportok léphettek be, amelyek nem a gondos klinikai gyakorlatot helyezték előtérbe”
– olvasható a cikkben.
Bár a Tavistock romjai minden bizonnyal tanulságokkal szolgálnak majd a jövő klinikusai számára, ezek majdnem teljes egészében „hogyan ne csináld”.
A szerző szerint kevés bocsánatkérés lesz, ha lesz egyáltalán, és még kevesebb önvizsgálat. Véleménye szerint hasonló sors vár az amerikai gender-klinikákra.
