Most hirtelen mindenki meg van rökönyödve: A kasseli Dokumenta művészeti seregszemlén döbbenetesen és direkt módon antiszemita, zsidógyűlölő „alkotásokat” állítottak ki. Holott a meghívott „művészek” eddigi története alapján pontosan ez volt várható. A neokohn hasábjain több ízben figyelmeztettünk arra, hogy mire számíthatunk az idei Dokumentán.
De be kell vallanunk, hogy ami a szombaton megnyílt Dokumentán kiállításra került, az minden negatív várakozást felülmúlt. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy az idei kiállítás egy fasiszta, rasszista, Izrael szembeni gyűlöletet szító propagandarendezvény, amelyet minden demokratikus berendezkedésű államban azonnal be kellene tiltani.
Láthatunk például egy „alkotást”, amelyen a fasiszta Wehrmachtot az izraeli IDF-fel azonosítják, amint éppen békés mezőgazdasági munkákkal elfoglalt arabokat készülnek lekartácsozni.
A katonákat beazonosíthatóan eredeti fényképekről másolták bele a hatalmas képbe, melynek találóan a Guernica Gaza címet adták.
Egy másik művészeti „alkotás” az indonéz művészkollektíva Taring Padi műve, a központi kasseli Friedrichsplatzon került kiállításra. Itt torz arcú, ragadozó fogazatú zsidókat ábrázolnak, akiket direkt az SS-sel azonosítanak, illetve acélsisakos disznófejjel jelenítenek meg, a sisakon „moszad” áll.
A meghívott Izrael gyűlölők politikai irányzata egyértelműen beazonosítható, kommunista meggyőződésükhöz kétség sem fér.
Több mint félévvel a kiállítás megnyitása előtt figyelmeztettek zsidó szervezetek a készülő provokációra. Az indonéz ruangrupa és a mellettük működő európai és amerikai kurátorok Izrael ellenes beállítottsága közismert volt. Szinte kivétel nélkül Izrael ellenes petíciók aláíróihoz tartoznak, notorikus, Izrael szétverésére buzdító kijelentéseiket nem titokban tették. Azokat, akik erre felhívták a figyelmet, rasszizmussal vádolták.
A kiállítás politikai felelősei, úgyis mint a zöld kulturális államminiszter Claudia Roth és a szociáldemokrata kasseli polgármester Christan Geselle intoleranciával és kirekesztéssel vádolt meg mindenkit, aki idejekorán figyelmeztetett arra, hogy mi készül itt.
Most persze úgy tesznek, mintha meg lennének lepve – megbánásnak, önkritikának nyoma sincsen.
A Dokumenta azonban egy politikum. Az adókból fenntartott rendezvénynek, amelyet a német államelnök Frank-Walter Steinmeier néhány ejnye-bejnyével személyesen nyitott meg, minden szinten állami, a kormányzó pártokhoz kötődő felelősei vannak. A Dokumenta vezetője, Sabine Schormann, nyilvánvalóan ismerte a kiállításra kerülő műveket, ennek ellenére egészen a megnyitásig a zsidó szervezeteket vádolta intoleranciával. Úgy látszik a mai napig nem hajlandó belátni, hogy mi a probléma az általa meghívott művészekkel.
Először csak letakartatta a kimondhatatlanul gusztustalan zsidó gyűlölő „alkotásokat”, most végül – valószínűleg politikai nyomásra – eltávolíttatta a leguszítóbb mázolmányokat.
A német haladó szellemű művészek és értelmiségiek jó ideje azon dolgoznak, hogy az Izraellel kapcsolatosan még kimondható uszítás határát egyre jobban tágítsák.
Aki a holokauszt-megemlékezést izraeli és zsidó rasszizmusnak nevezi, mint legutóbb egy állami rendezésben megrendezett konferencián történt, annak ezzel a Dokumentával sincs semmilyen problémája.
A német „soha többé” fogadkozások még annyit sem érnek, mint egy lap vécépapír. Mindez a haladó szellemű rendszermédia támogatásával történik, amelyek mind az arab, muszlim csőcselék tombolását a német utcákon, mind az arab Izrael ellenes terrorizmust mély megértéssel követik.
A német politikai antiszemitizmus egyik legjellemzőbb megnyilvánulása, hogy nemzetközi fórumokon a német külügyi képviselők rendszeresen arab terrorista államokkal együtt ítélik el Izraelt, bármilyen elképesztő is legyen a felhozott vád.
A minimum, aminek most egy magát szabadnak és demokratikusnak nevező államban meg kellene történnie, az a felelősök azonnali lemondása: a zöld Claudia Roth, a szocdem Christian Geselle és mindenek elött a Dokumenta igazgatója Sabine Schormann egy jogállamban nem elviselhetők.
Michel Friedman, zsidó származású újságíró feljelentést tett Schormann ellen népcsoport elleni uszítás miatt. Egyúttal követelte az uszító jellegű alkotások lefoglalását annak érdekében, hogy azokat sehol máshol ne lehessen kiállítani. A feljelentés maximum szimbolikus jelentőséggel bír: Hol van ma Németországban az a bíró, aki az állam ellen merészel dönteni.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.