Fontos kinevezést nem sikerült meglépnie az izraeli kormánynak

Az izraeli parlament nem hagyta jóvá Matan Kahana vallásügyi miniszterré való kinevezését, miután a a törvényhozásban a kormánykoalíció számára nem volt meg a szükséges többség. Kahana kinevezése stabilizálta volna az izraeli kormánykoalíciót az ellenzékkel szemben, mivel mind a két oldal 60 képviselő támogatását tudhatja maga mögött.

Kahana kinevezése mellett 55 képviselő, és ellene is 55 képviselő szavazott, az utóbbi közt az elmúlt időkben gyakran a mérleg nyelvét jelentő, korábban Naftali Bennett pártjához tartozó Idit Szilman is.

Szilman áprilisban lépett ki az izraeli kormánykoalícióból – ez a lépés azzal fenyegetett, hogy a kormány teljes egészében megbukik, mivel ugyan a kormány technikailag folytathatja a munkát a 60-60 fős holtponton lévő Knesszetben, de gyakorlatilag ellehetetleníti a fontos kérdések megvitatását.

A The Jerusalem Post szerint miniszteri kinevezést nem megszerző Kahana bejelentette Bennettnek, hogy úgy döntött, májusban lemond tisztségéről és visszatér a parlamenti képviselők közé.

Szakértők szerint a Bennett által vezetett kormánykoalíció számított arra, hogy Kahana kinevezése megbukik, de ragaszkodott a szavazás megtartásához, hogy zSilman hovatartozásáról végleg megbizonyosodjon.

Rabbik: Ne helyezzenek nőket még több harcoló alakulatba!

Az IDF múlt pénteken bejelentette, hogy első alkalommal nők is szolgálhatnak a 669-es elit helikopteres kutató-mentő egységben.