Kazahsztán – amelyet eddig meglehetősen stabil rendszernek tekintettek – most megmutatta törékenységét – írja Nikolas K. Gvosdev a National Interest publicistája cikkében.
A kazahsztáni olajkonzorciumok – az állami vállalatok és nyugati partnereik közötti partnerségek – azt tapasztalták, hogy a kereslet megugrott, és a nyugati és ázsiai fogyasztók hajlandóak többet fizetni a szállítás garantálása érdekében. A Kazahsztán által exportált nyersolaj egyik legfontosabb mellékterméke a „cseppfolyósított petróleumgáz” (LPG), amely az olajkitermelés során felszabaduló szénhidrogéngázok keveréke. Az LPG (amelyet sok amerikai propán formájában használ) Kazahsztánban alapvető energiatermék, amelyet fűtésre, főzésre és járművek meghajtására használnak. Az LPG-t éveken át jóval a termelési költségek alatt, támogatott áron adták el a hazai fogyasztóknak. Emellett más termékeket is támogatott az állam.
Ez is része annak az alkunak, amelyet számos autoriter államban látunk, ahol a polgároknak – cserébe azért, hogy nem politizálnak – garantálják az alapvető életszínvonalat. Amint azt Egyiptomban láttuk, és láttuk Venezuelában is, amikor egy kormány elveszíti a piaci árak mesterséges torzításának lehetőségét, ami a hallgatólagos társadalmi szerződés része, a tiltakozás mindig bekövetkezik. Az LPG árplafonjának feloldásáról szóló döntés szó szerint felszította a Kazahsztánban a status quo elleni forrongó dühöt, különösen azt a gondolatot, hogy egy olyan energiatermelőnek, mint Kazahsztán, sokkal magasabb életszínvonalat kellene tudnia garantálni a lakosság számára – azonban az előnyök nagyobb részét az elit zsebeli be.
A tüntetések ürügyet szolgáltattak Kassim-Jomart Tokajev elnöknek arra, hogy teljesen nyugdíjazza az „első elnököt”, Nurszultan Nazarbajevet a Biztonsági Tanács éléről, valamint eltávolított néhány kulcsfontosságú tisztviselőt, akiknek az volt a célja, hogy megőrizzék Nazarbajev pozícióját. Ezzel gyakorlatilag megszűnt a Kazahsztánt 2019 óta kormányzó tandem. Ugyanakkor kétséges, hogy Tokajev képes lesz-e irányítani az országot és bebetonozni a pozícióját.
Amikor az LPG-árplafonok visszaállítására és a politikai és gazdasági reformok bevezetésére tett ígéretek nem vezettek a tüntetések megszűnéséhez, és a biztonsági erők lojalitásával kapcsolatos aggodalmak miatt Tokajev hivatalosan kérte a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetét, hogy nyújtson neki segítséget. A tét az, hogy az orosz, fehérorosz, kirgiz és örmény békefenntartó és katonai rendőri egységek megérkezése megerősíti-e Tokajev kezét azáltal, hogy meggyőzi a kazah katonai és biztonsági szolgálatokat, hogy elfogadják Tokajev parancsait és feloszlassák a tüntetéseket, vagy tovább szítja az instabilitást.
Kazahsztán ráadásul nagyon fontos szerepet játszik mind Oroszország, mind Kína számára. Kazahsztán gazdasága nélkül nincs Eurázsiai Gazdasági Unió, és számos fontos orosz-kazahsztáni közös vállalkozás létezik.
Ráadásul a hosszú, védtelen orosz-kazah határ olyan sebezhetőséget rejt magában, amelyet Oroszország biztosan nem akar egy olyan időszakban, amikor az ukrajnai helyzet annyira bizonytalan.
Kína számára Kazahsztán az „új eurázsiai szárazföldi híd”, az Övezet és Út kezdeményezés kulcspontja, valamint Kína kulcsfontosságú energia- és nyersanyagszállítója. Egy olyan időszakban, amikor a világ a földgázellátás szűkösségével küzd – az amerikai LNG-tankerek a hagyományos ázsiai vásárlóktól a kétségbeesettebb európai vevőkhöz mennek át -, a földgázellátás megakadása valódi gazdasági nehézségeket okozna Kína számára. A kazahsztáni válság egyben annak az orosz-kínai „egyetértésnek” a tesztje is, hogy Moszkva és Peking hogyan kezeli Közép-Ázsia geopolitikáját.
Végezetül a kazahsztáni események kijózanító ébresztőt jelentenek Eurázsia más kormányai, nevezetesen Azerbajdzsán és Oroszország számára. A társadalmi szerződés számít, és a gazdasági bajok elkerülhetetlenül politikai tiltakozáshoz vezetnek. A bakui és a moszkvai kormányok egyaránt alacsony szintű, de tartós elégedetlenséggel küzdenek, és a politikai tiltakozásra reagálva próbálják megkeresni a módját annak, hogyan lehetne könnyebbé tenni a gazdasági helyzetet.
Kazahsztán – amelyet eddig meglehetősen stabil rendszernek tekintettek – most megmutatta törékenységét.
Ez azt is megkérdőjelezi, hogy Nazarbajev „megoldása” az utódlásra – a részleges „visszavonulás” a napi feladatok átadásával egy utódnak, miközben megtartja a nemzetvezetői szerepet – valóban kivitelezhető-e a gyakorlatban, mint ahogy azt valószínűleg Vlagyimir Putyin is tervezte 2024 után.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.