Az erkölcsi egyenértékűségre vonatkozó állítások hamisak. A bigottság hazugságokon alapul, nem pedig tényeken. Az antiszemitizmus relativizálására vagy tagadására használt kettős mérce önmagában is újabb bizonyítéka a zsidóellenes érzésnek, amely oly ijesztő módon továbbra is mérgezi a Nyugatot — írja Melanie Phillips brit újságíró az Israel Hayom izraeli lap hasábjain.
Az antiszemitizmus egyik legnyilvánvalóbb jellemzője az általa alkalmazott kettős mérce. Eszerint a zsidókkal szemben káros feltételezéseket és bánásmódot alkalmaznak nem úgy, mint a világ többi népével.
A kettős mérce gyakorlata azonban magával az antiszemitizmussal szemben is érvényesül, amint azt a közelmúltban mind Amerikában, mind Nagy-Britanniában történt nyugtalanító fejlemények bizonyították.
Amerikában Lauren Boebert (R-Colo) republikánus kongresszusi képviselőt iszlamofóbiával vádolták meg a muszlim demokrata Ilhan Omar (D-Minn) kongresszusi képviselőnőre tett megjegyzései miatt.
A múlt hónapban Boebert úgy hivatkozott Omarra, mint a „dzsihád osztag” tagjára. Arról is beszélt, hogy egy aggódó rendőrnek nincs miért tartania Omartól, mert nem visel hátizsákot, ami az öngyilkos bombás terroristák jellegzetes ruházata.
Boebert később bocsánatot kért „mindenkitől a muszlim közösségben, akit megsértettem a megjegyzésemmel”, de nyilvánosan nem kért bocsánatot Omartól, és tovább vádolta őt Amerika-ellenes retorikával.
Ennek következtében öt demokrata frakció vezetője felszólította Boebertet, hogy fosszák meg bizottsági megbízatásaitól.
Omar a maga részéről azt mondta, hogy Boebert megjegyzései „nem csak engem, hanem több millió amerikai muszlimot támadtak szerte az országban”, és hogy „az iszlámellenesség áthatja kultúránkat, politikánkat és még a politikai döntéseket is”. Felhívta a figyelmet azokra a fenyegetésekre is, amelyeket a felháborodás miatt kapott.
Boebert megjegyzései sértőek és helytelenek voltak. Az Omart ért halálos fenyegetések és egyéb gyalázkodások pedig nyilvánvalóan teljesen elfogadhatatlanok.
Mégis, Omar maga is bűnös az antiszemita toposzok terjesztésében, amelyek azt sugallják, hogy a zsidók rosszindulatú irányítást gyakorolnak a világ felett, és pénzügyileg manipulálják az egyéneket és az eseményeket. 2012-ben tweetelt: „Izrael hipnotizálta a világot, Allah ébressze fel az embereket és segítsen nekik látni Izrael gonosz tetteit.”
2019-ben, miután Kevin McCarthy (R-Calif.) képviselőházi kisebbségi vezető kritizálta őt, amiért támadta a kongresszus Izraelnek nyújtott támogatását, így tweetelt: „Minden a Benjamin bébijéről szól”, és azt mondta, hogy az Amerikai Izraeli Közügyek Bizottsága kifejezetten azért támogatja a republikánus jelölteket, hogy megvásárolja Izrael támogatását.
Még abban az évben azt mondta Izraelre utalva: „Arról a politikai befolyásról akarok beszélni ebben az országban, amely azt mondja, hogy az emberek számára rendben van, ha egy idegen országhoz való tartozást sürgetnek.”
Ismételt antiszemita megjegyzései ellenére azonban a demokraták nem voltak hajlandóak lépéseket tenni. A párt nem marasztalta el személyesen; a párt tagjai fenyegetőnek találták, hogy hozzájárult az amerikai zsidók ellen elkövetett rekordszámú támadáshoz; egyetlen demokrata sem követelte, hogy távolítsák el bizottsági megbízatásaiból.
Hasonló kettős mérce az antiszemitizmussal kapcsolatban a közelmúltban Nagy-Britanniában is megmutatkozott. A múlt hónap végén egy csoport ultraortodox zsidó tinédzser, akik London központjában buszos körúton voltak, leszállt a járműről, hogy a járdán táncoljanak a hanuka alkalmából.
Egy csapat férfi leköpte és szidalmazta őket – akik közül legalábbis néhányan muszlimok voltak, akik náci tisztelgést is bemutattak, és cipőikkel (ami arab sértés) megütötték a buszt, miközben az a fiúkat biztonságba helyezte.
Ezt a szörnyű jelenetet valaki a buszról rögzítette. A BBC azonban a támadásról szóló beszámolójába azt az állítást is beillesztette, hogy a jármű belsejéből „rasszista szitkozódások” hallatszottak. Ezt később egy „muszlimellenes” mocskolódásra módosították, amely a BBC szerint egyértelműen hallható volt.
De senki más, aki megnézte azt a videót, nem hallott ilyen mocskolódást. A sok háttérzajjal szemben a szavak, amelyeket észleltek, úgy tűnik, a héber „tikra lemishehu, ze dachuf” szavak voltak, ami azt jelenti: „Hívj valakit, sürgős”.
Megdöbbentő tehát, hogy a BBC úgy tűnt, hamisan bemocskolja ezeket a fiatal zsidó áldozatokat, hogy erkölcsi gyalázatot terjesszen, és így csökkentse az antiszemitizmus foltját.
Miután a BBC megerősítette állítását, egy volt munkáspárti képviselő, Lord Austin, aki a zsidókkal szemben tisztességesnek számít, felháborodásában azt írta, hogy „nem tudja elképzelni, hogy bármely más csoportot érintő incidensről ilyen módon számoljanak be”.
Ezekből az epizódokból több fontos pont is kiderül. Az első az, hogy Boebert Omarra vonatkozó megjegyzései nem általában a muszlimok elleni támadás voltak, hanem személyesen Omar ellen, az előélete miatt. Omar állítása, miszerint Amerika intézményesen „iszlamofób”, nem igaz (sőt, ez egy újabb példa az Amerika-ellenes retorikájára).
Bizonyára vannak olyan emberek, akik valóban bigott nézeteket vallanak a muszlimokról, ahogyan minden kisebbséggel szemben is létezik bigottság. Az „iszlamofóbia” sértés azonban azért jött létre, hogy elzárja az iszlámmal vagy a muszlimok által elkövetett bármilyen rossz cselekedettel szembeni jogos kritikát.
Bár sok muszlim példamutató polgár, továbbra is bizonyítható tény, hogy riasztóan sokan támogatják a terrorizmust; még többen, akik ellenzik azt, mégis támogatják annak céljait, legyen az Izrael vagy általában a Nyugat elpusztítása; és ezek a veszélyes hozzáállások az iszlámnak a muszlim világban jelenleg uralkodó értelmezésében gyökereznek.
A lényeg az, hogy ezek a megfigyelések tényszerű bizonyítékokon alapulnak.
A tényeken alapuló megfigyelések pedig nem minősíthetők fanatizmusnak, mivel a fanatizmus hazugságokon, torzításokon és az észérvek háttérbe szorításán alapul.
Ezért az antiszemitizmus ezzel szemben a bigottság legtisztább formája, mert teljes egészében valótlanságokból, torzításból és az észérvek elsötétítéséből fakad, amely démonizálja a zsidó népet, valamint a kollektív zsidóságot Izrael államban.
És ez az oka annak is, hogy az antiszemitizmus teljesen különbözik az iszlamofóbiától. Ennek a döntő különbségtételnek ellenére mégis azt mondják, hogy egyenértékűek (tragikus módon sok liberális zsidó pontosan ezt mondja). Ez a hamis egyenértékűség arra szolgál, hogy felfújja az „iszlamofóbia” alaptalan vádjait, miközben egyidejűleg becsmérli az antiszemitizmus egyedülálló és gyilkos rosszindulatát.
A londoni buszos támadásról szóló BBC-riportban éppen az ilyen erkölcsi egyenértékűség feltételezése volt látható. Még ha az újságírók valóban úgy is gondolták, hogy muszlimellenes szidalmakat hallottak a videón, akkor is gondatlanul elmulasztották ellenőrizni ezt a robbanásveszélyes állítást, mielőtt továbbították volna.
Indoklásuk az egyik érintett újságíróval készült interjúból vált világossá, aki azt mondta, hogy csapata „fontosnak tartotta annak tükrözését, hogy mindkét irányban történtek visszaélések”.
Más szóval úgy gondolták, hogy be kell mutatniuk az egyensúly fogalmát. A BBC azonban csak antiszemita támadás esetén gondolja úgy, hogy az egyensúlyhoz hozzátartozik a támadás jelentőségének csökkentése azáltal, hogy azt sugallja, hogy az áldozatok valamilyen módon erkölcsileg vétkesek voltak.
Ráadásul a BBC riportja további kettős mércét alkalmazott – mivel a nyilvánvalóan antiszemita támadást csupán „állításként” írta le, míg az állítólagos muszlimellenes rágalmazást tényként mutatta be.
A Nyugatnak általában problémája van az antiszemitizmus elismerésével. Ennek több oka is van.
Képtelen megbirkózni azzal a ténnyel, hogy a holokauszt az európai magas kultúra epicentrumában zajlott, a Nyugat megpróbálja eltemetni a tartós bizonyítékot arra, hogy nagy részének még mindig vannak veleszületett előítéletei a zsidó néppel szemben.
Bár az antiszemita szélsőjobboldal létezik, a mai antiszemitizmus nagy része a baloldalról származik, amely az erények csúcsának tartja magát, és ezért, valamint a muszlimoktól, akiket a baloldal áldozatoknak tart, és ezért képtelenek rossz dolgokra.
Ráadásul az antiszemitizmus óriási méretének beismerése a muszlim világban szétzúzná azt a nyugati liberálisok által megkérdőjelezhetetlen igazságnak tartott fikciót, hogy a Közel-Keleten az izraeli zsidók az emberi jogok megsértői, míg a palesztinai muszlimok az áldozataik.
A legrosszabb ok az, hogy azok, akik szerint az antiszemitizmusról szóló állítások túlzóak, azért állítják ezt, mert úgy vélik, hogy a zsidók valóban uralják a világot a pénz, a média és a politika révén, és megpróbálják azt saját érdekeik szerint manipulálni.
Más szóval, az antiszemitizmus relativizálására vagy tagadására használt kettős mérce maga is újabb bizonyítéka annak a zsidóellenes érzésnek, amely oly ijesztő módon továbbra is mérgezi a Nyugatot.
