Összeállt az új német kormány, megalakult a „közlekedésilámpa-koalíció”. A várható politikájukról, illetve a választás tanulságairól Norman Gutschow-val, a CDU, avagy a Kereszténydemokrata Unió parlamenti (Bundestag) tanácsadójával, a berlini Konzervatív Könyvtár korábbi igazgatójával beszélgettünk a svédországi Young Leaders Academy-n. Gönczi Róbert interjúja.
A legutóbbi általános választáson Németország új parlamentet választott, melynek eredményeképp megalakulhatott az úgynevezett „közlekedésilámpa-koalíció” [SPD – szociáldemokraták, „vörösek”, FDP – szabad demokraták, „sárgák” és Zöldek — a szerk.]. Mit gondol, mik lesznek a legjelentősebb változások most, hogy egy többségiben baloldali kormány fogja irányítani a Bundestagot?
Igazán érdekes az új helyzet. Értelemszerűen a Zöldek egy „Green New Deal”-t szeretnének Németországban is, melynek keretében egy teljesen szénmentes gazdaságot szeretnének felállítani. Nem akarnak sem szénalapú, sem nukleáris energiát, sem benzinnel üzemelő gépjárműveket és ez bizony milliárdokba fog kerülni. Ebben a pillanatban Németországnak nincsen elegendő erőforrása egy ekkora változáshoz. Az új szociáldemokrata kancellár, a korábbi pénzügyminiszter [Olaf Scholz – a szerk.] tudja ezt, ráadásul
ő inkább egy technokrata, mint egy idealista – tökéletes példaképe az új, centrista SPD-nek. Scholz úr szereti a bizniszt, a pénzt, illetve nincsen senkinek semmilyen tartozása.
A szociáldemokraták ráadásul a frissen felmerülő szociális kérdésekkel vannak inkább elfoglalva – éppen ezért nem tudnak igent mondani a Zöldek elsődleges programpontjára. Ráadásul az energiaárak jelenleg Németországban a legmagasabbak. Jelenleg nincsen szórni való pénzünk. A lakosság minimum ugyanolyan nehéz kihívásokkal néz szembe, mint az új kormány. Az emberek nem tudnak házat venni, nem engedhetik meg maguknak ezek mellett az árak mellett. Éppen ezért a kormánypénzeknek egy helyre kell menniük: a szociális rendszer fejlesztésére – építkezésekre, a lakáspiac stabilizálására. Ha ezt nem tesszük meg, a hétköznapi emberek nem fognak többet lakásokat vásárolni Németországban.
Ez feltételezem a balközép SPD-t igazán komolyan érinti.
Ez a szociális kérdéseket igazán komolyan vevő SPD-t nagyon súlyosan érinti. Nem engedhetik meg maguknak, hogy ne foglalkozzanak vele. A liberálisok [az FDP – a szerk.] mindeközben egy jó gazdaságpolitikát szeretnének. Erre kaptak felhatalmazást. Nem véletlen, hogy a pletykák szerint a pénzügyminisztérium lesz a legfontosabb intézmény, amit meg tudnak szerezni. Céljuk egyértelműen egy liberálisabb gazdaság- és pénzügypolitika. Ez alapján kijelenthető, hogy a Zöldek várhatóan nem fognak tudni teljesíteni mindent, amit ígértek a választóknak. Csak kisebb, könnyebben teljesíthető ígéreteket fognak tudni megvalósítani. Várhatóan éppen ezért a következő években a propagandájuk nagyon erős és intenzív lesz, ugyanakkor nagyon kevés lesz az, amit valójában csinálnak is. Nekik kompenzáció kell majd az új kormányban. Várhatóan ők fogják megkapni a szociális ügyekkel foglalkozó miniszteri posztot. Ez jelenleg az egész társadalmat aggasztja.
A családok rettegnek, milyen lesz, amikor a Zöldek kezelik majd a közegészségügyet, a közoktatást és az állami tömegközlekedést. Várhatóan egy olyan programot tapasztalhatunk majd, mely arra törekszik, hogy átalakítsa a teljes társadalmat: több sokszínűség, több genderpolitika, abortusztámogatás, stb.
Egy kulturális háború van kialakulóban Németországban, mely a csúcspontját a következő kormány alatt fogja elérni. Ez azt jelenti, hogy az ellenzéknek fel kell vennie a kesztyűt és harcba kell szállnia a saját értékeiért. (Különösen fontos szerepe lesz ebben az AfD-nek!) Az ellenzékben maradt pártoknak, így a CDU/CSU szövetségnek is fel kell sorakoznia és egységesen szembe fordulnia ezekkel a felforgató ideológiákkal.
Mi miatt történhetett az meg, hogy a szociáldemokraták inkább a Zöldekkel és a liberáldemokratákkal fogtak össze, nem pedig a tradicionális partnerrel, a CDU-val?
Az igazság az, hogy az SPD nem igazán örül a jelenlegi helyzetnek, de egyszerűen nem jöhetett szóba, hogy ismét a kereszténydemokratákkal alakítsanak kormányt.
Az elmúlt 16 olyan évben, amikor ez a kormány „működött”, a szociáldemokraták mindig úgy érezték, hogy ők viszik a hátukon az egész hóbelevancot, a végén viszont Merkel aratja le a babérokat.
Ez egy olyan dolog volt, ami igazán elvette a kedvüket attól, hogy ismét a CDU-val lépjenek szövetségre. Scholz nyíltan megmondta, hogy ez szóba sem jöhet, ez nem felel meg neki és senki nem is akarja a pártból. Mivel a „Jamaica-koalíció” (CDU – kereszténydemokraták, fekete, FDP és a Zöldek) esélye jelentősen csökkenni látszott Scholz újra tárgyalásokba kezdett. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy még az év elején is jelentéktelennek mérték az SPD-t. 16-18%-ra mérték a történelmi német baloldali párt népszerűségét.
Emlékszem erre.
Nagyon alacsony volt a népszerűségük. Nem sokkal később azonban
a Zöldek és a kereszténydemokraták is módszeresen pusztítani kezdték önmagukat.
Olyan súlyos hibákat vétettek, melyek végül felemelték az esélytelennek tartott szociáldemokratákat.
Mi történt? Hogyan tehette tönkre ilyen súlyosan kampányát a CDU?
Tiszta volt az emberek számára, hogy a CDU szuperfegyvere Merkel volt, nem a kereszténydemokraták. Merkel tökéletesen hozta a képet, mely szerint „minden rendben volt”. Ez volt az ő imázsa a kezdetek kezdetén.
Nem oldott meg igazán semmilyen problémát, helyette befagyasztotta őket, azonban a németeket nem öntötték el ezek a kihívások.
Gondoljunk megint csak az energia kérdéskörére. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy a merkeli politika fénykorában ilyen magasak legyenek az árak. Az emberek nem érezték az inflációt a pénztárcájukban. Most már érzik. A migráció kérdése pedig egyenesen sokk volt a közvélemény számára. Senki nem látta előre, senki nem érezte úgy, hogy „igen, a kormánytájékoztatásból ez kikövetkeztethető volt, hogy ez lesz”. Így csinált Merkel politikát. Tiszta volt, hogy egyszer csak majd eljön az idő, amikor Angela Merkel nem indul újra a kancellári pozícióért. Az is tiszta volt, hogy azok, akik csak Merkel miatt szavaztak a kereszténydemokratákra nem fognak nélküle is behúzni egy ikszet a CDU-ra. Mindenki tudta, hogyha Merkel kilép a politikából, a CDU szavazók egy jelentős része új párt után fog nézni.
A Zöldek az elmúlt pár évben fénykorukat élték. Az emberek rájuk néztek és azt mondták, „oh, ez fantasztikus, milyen bátor emberek, ráadásul még a vezetőjük is egy kedves hölgy!”.
Azonban a Zöldeknél az elmúlt fél évben botrányt botrány követett. Az emberek ezért megint alternatíva nélkül maradtak. „Mindezek után mégsem szavazhatunk rá…” – mondták. Az is tiszta volt, hogy a CDU nem fog tudni egy újabb erős embert felmutatni. Ennek ellenére is felment a CDU támogatottsága – a Zöldek rovására. „Laschet mégis megcsinálja, mi történik?” – hitetlenkedtek a közvélemény-kutatók.
És mit csinált Laschet, mi történt?
Látták a választók, hogy Armin Laschet – követve a merkeli tradíciót – semmit sem mond. Ez jó dolognak számított, a németeket ez vonzotta. „Ne is mondj inkább semmit” – adták neki a tanácsokat. Azonban végül mégis befutott egy-két botrányos jelenet a kampányába. Különösen a nagy árvíz idején [2021. nyári nyugat-németországi árvizek – a szerk.], amikor a kancellár helyi embereknek szóló támogató beszéde alatt fotósok kiszúrták, hogy a háttérben nevetett. Ezek az emberek elvesztettek mindent, ez nem egy nevetséges dolog. Ez a kép beleégett a választók agyába.
A CDU megint megpróbálta azt a stratégiát, ami előtte mindig bejött: csöndben maradni és nem csinálni semmit. A kép azonban olyan erőteljes volt, a CDU-s reakció meg olyan lagymatag, hogy a választók elhatározták magukat: nem akarnak több kereszténydemokrata kancellárt.
Úgy vélték, ez az ürge egy bohóc. A Zöldek tehát süllyedtek, a CDU is – ekkor egyszer csak előkerült a pénzügyminiszter. Olaf Scholz, az SPD politikusa komolynak, jó alternatívának tűnt. Hirtelen az SPD népszerűsége az egekbe szökött, a választást pedig megnyerték.
A választás egy másik érdekes fordulata az volt, hogy az egykori Kelet-Németországot korábban uraló posztkommunista Die Linkét (Baloldal) felváltotta az AfD. Miért érzik úgy a kelet-németországi választók, hogy inkább a jobboldalban bízhatnak a szélsőbaloldal helyett?
Ez nem egy hirtelen fordulat, ez egy hosszabb folyamat eredménye. A Die Linkének már egy ideje komoly problémája volt azzal, hogy új választókat szerezzen. Ennek oka az, hogy a tagjai főként a volt kommunisták voltak, illetve az ő családjaik.
Kihalásos alapon pusztulni kezdett a párt, a választóik pedig egyre elfogytak.
Később ráhajtottak a protestszavazatokra, ami egy jó döntés volt, hiszen a kiábrándult szociáldemokrata szavazók bármikor különösebb bűntudat nélkül átszavazhattak rájuk. Később azonban már ez sem volt olyan vonzó – akkor inkább nem mentek szavazni, minthogy a Die Linkére szavazzanak. Azonban a párt struktúraváltása nem hozott áttörő sikert. A Die Linke politikájának középpontjába a társadalmi igazságosság került. Innentől a párt voltaképp útja végére ért. Az üzenet nem volt elég áttörő, vagy széles társadalmi körben kielégítő, hogy megszólítsa a szavazókat. Az AfD pedig ezzel párhuzamosan megtalálta a migrációt, mint vezető téma. Ez a téma pedig nagyon felkapott Kelet-Németországban.
Pedig a migráció kihívása egész Németországra jellemző, sőt a nyugaton csak igazán jellemző. Jobban népszerű így is az AfD Kelet-, mint Nyugat-Németországban?
Jobban, mint Nyugat-Németországban! Nyugat-Németországban a szavazás inkább történelmi gyökerű, minden inkább a pénzről, a bizniszről és a megtakarításokról szól.
A kelet-németek úgy érezték, hogy mostanra, mire sikerült felállniuk és felnőniük a nagytestvérhez, hirtelen jönnek „ezek a külföldiek” és tönkretesznek mindent azzal, hogy pénzt követelnek az államtól. Igazságtalannak érezték. Ez nem egy rasszista indíték! Az igazság az, hogy ez tényleg igen igazságtalan volt velük szemben.
A kelet-németeknek nem volt könnyű életük. Minden ottani családnak van egy ismerőse vagy rokona, aki elveszítette a munkáját az egyesülést követően. Nehéz idők jártak arra. Felépítettek valamit, csak azért, hogy utána váratlanul költeniük kelljen holmi idegenekre, akiket határozottan nem hívtak meg városaikba. Ez ellen tüntetnek a kelet-németek szavazataikkal. Ez nem egy egyedi eset. Németországban mindig előbukkannak váratlan kihívások, amit a pártok nem oldanak meg, vagy nem elég jól, így a szélsőbal és szélsőjobb felemelkedik. Jelenleg kettő ilyen kihívás is volt: az Európai Unió és a migráció. A CDU semmit nem tett annak érdekében, hogy megoldja ezeket a problémákat. Merkel semmit sem tett, a probléma pedig megmaradt. Az AfD-nek így lett kb. 8%-os támogatottsága, ami már komoly felhatalmazás. Ez itt a baj: a tradicionális pártok mutatnak kihívásokat, de nem nyújtanak megoldásokat. Így a kisebb, radikálisabb pártok rá tudnak repülni saját gondolataikkal, elcsenve a választókat. Ez a tendencia különösen igaz Kelet-Németországban, hiszen ott lényegesen kevesebb az ember és kevesebb a pénz is. Ez az „elégedetlenség magmája”.
Mit jelent ez?
A nyugati országokban elég pénz van arra, hogy ne kelljen tudomást venniük a problémákról. Kelet-Németországban azonban nem ez a helyzet. A magma kitör és lávává alakul, elsöpörve az összes moderált jelöltet. Mindig ez történik Németországban, ha fókuszba kerülnek a problémák.
Ez az, ami az AfD jelenlegi népszerűségét okozza. Nem mondhatja ugyanakkor senki, hogy ez „csak egy kelet-német jelenség”. Baden-Württembergben 20%-kal került a helyi parlamentbe az AfD. Arról pedig végképp ne is beszéljünk, hogy ma már nincs olyan szövetségi állam, ahol ne lenne legalább egy helyük. A nyugaton azonban a mai napig több a pénz, a pénz megoldja a problémákat, vagy legalábbis elfedi őket – azonban a keleti országrészben ez nem opció. Így lett az AfD-ből egy alapvetően kelet-német párt.
Ha már radikalistákról beszélünk: radikális pártnak véli-e a Zöldeket? Egy téma radikális felnagyítására törekednek, gyakorlatilag csak eköré épül kampányuk és sokszor kifejezetten szélsőségesnek tűnnek. Gondolok itt például az energiapolitikára.
A Zöldek túl komplexek. Korábban tényleg egy téma köré épültek. Ez a ’80-as évek végén történt.
Szavazóik és politikusaik többsége az 1968-as diáktüntetések résztvevői voltak, vagy az ő leszármazottaik. Ennek következteképp logikus, hogy a Zöldek mindig inkább „balra dőltek”.
Később felfaltak több keleti reformista posztkommunistát is, akik azonosulni tudtak velük. Vannak tehát a pártban olyanok, akik a szocializmusért és akik a szocializmus ellen tüntettek. Ez késztette őket arra, hogy diverzifikálják a portfóliójukat, és míg sok mindenben nagyobb egyetértés volt köztük, mint a centrista pártokban, mégis volt bennük egyfajta egészséges versenyhelyzet, hogy ne csak egyetlen témájuk legyen a választásokon. Ezt a hagyományt vitte tovább a jelenlegi zöld csoportosulás is.
Lát-e összefüggést a Zöldek és a jelenlegi németországi energiaválság között?
Nos nem igazán. Az ok ennél távolabbi: Fukusima, a szörnyű japán atomkatasztrófa. Fukusima miatt a lakosság élesen ellenezni kezdte a nukleáris energiát – ezt tényleg támogatták a Zöldek is, de leginkább szavazói nyomásra. Hosszú távon azonban a szénenergia – az egyetlen valós válaszopció – nem fenntartható.
Merkel azonban aggódott, hogy a Zöldek elveszik a szavazóit óvatossága miatt a nukleáris erőművek kérdéskörébe, így úgy döntött „most azonnal lekapcsoljuk őket”. Mindezt hiába, hiszen pusztán ezért a zöld szavazók nem szavaztak át Merkelre, viszont ez az újabb probléma egy csomó CDU-szavazót elijesztett.
Ez volt a nagy „energiaváltozás”. A kormány rengeteg pénzt ölt abba, hogy az alternatív energiaforrások sikeresek legyenek, az ára azonban túl magas volt. Drágább a felépítés, az előállítás és a végén az energiaár is. A Fukusimától való félelem, az erős Zöldektől való félelem – ami ígyis-úgyis bekövetkezett – és az erőszakos átalakítás az, ami valójában az energiaválságot okozta. A CDU-nak nem volt valódi terve, hogy mit csinálnak, ha kihúzzák a konnektort.
Túl gyors volt a váltás.
Tartanunk kellett volna magunkat az eredeti tervhez, mely szerint 2025-re kellett volna leállítanunk az összes atomerőművet. Ez, ha úgy nézzük, az elbaltázott politika kezdetétől még plusz 10 év lett volna.
„Kihúztuk a konnektort, úristen, most mit tegyünk? Oh igen, ott vannak az északi szelek.” Igencsak, azonban nincsen meg hozzá a kellő képességünk, hogy ezt ki tudjuk aknázni. Rossz döntések következtek hibásan megállapított okokból.
Az ok nem a Zöldek voltak. A Zöldektől való félelem annál inkább. Illetve a rossz kormányzati döntések tőlünk, a kereszténydemokratáktól.
Címlapkép: Az új német SPD-Zöld-FDP-kormány. (Forrás: Forrás: Clean Bowled)
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.