Augusztusban volt a 79. évfordulója az első, közvetlenül tengeralattjárókkal megtámogatott különleges műveleti rajtaütésnek. Évtizedekkel később a tengeralattjáróval végrehajtott különleges műveletek a Navy SEAL-csapatok egyik alapelemévé és az amerikai hadsereg egyik legértékesebb képességévé váltak – írja Stavros Atlamazoglou az 1945-oldalán.
Az első víz alatti kommandósok
1942 augusztusában az amerikai tengerészgyalogság „Raider-ei” hajtották végre az első tengeralattjárókról indított kétéltű támadást.
A Makin-sziget elleni rajtaütés során a USS Nautilusról és a USS Argonautról 200 tengerészgyalogos- kommandós szállt partra a japánok által birtokolt kis szigeten, azzal a céllal, hogy lerombolják az ellenséges létesítményeket, foglyokat ejtsenek és hírszerzési információkat gyűjtsenek.
Bár a rajtaütés nem volt sem sikeres, sem sikertelen – a tengerészgyalogos raiderek egyes célokat elértek, de másokban kudarcot vallottak –, mégis megnyitotta az utat a jövőbeni tengeralattjárókról indított különleges műveletek előtt.
Tengeralattjáró-műveletek
A második világháború óta a tengeralattjáró- és harci búvártechnológia fejlődése sokkal összetettebb tengeralattjáró-műveleteket tett lehetővé a kommandósok számára.
Napjainkban a tengeralattjáróknak nem kell felszínre jönniük, hogy a különleges műveleteket végrehajtó kommandósokat a partra szállítsák, mint a Makin-szigeti rajtaütés során.
A tengeralattjáró-műveletekkel elérhetővé válik, hogy egy különleges műveleti csapatot nyom nélkül a célpont közelébe szállítsanak, amellyel tökéletes kiindulópontot biztosít egy különleges felderítési, közvetlen akció, szabotázs vagy túszmentési művelethez.
A Navy SEAL-ek, az Egyesült Államok Különleges Műveleti Parancsnokságának tengeri komponense természetes választás az ilyen műveletekhez. A SEAL-kiképzés kezdettől fogva a vízi elemre helyezi a hangsúlyt, és minden SEAL haladó víz alatti kiképzést kap.
A Navy SEAL-ek azonban nem az egyetlen olyan különleges műveleti egység az amerikai hadseregben, amely bevethetőek tengeralattjárókról. A hadsereg különleges alakulatainak harci búvárcsapatait például szintén kiképzik tengeralattjáró-műveleteket végrehajtására.
A különbség a két egység között azonban az, hogy a zöldsapkások a harci búvárkodásra módszerként – a célponthoz vezető útként – tekintenek, míg a Navy SEAL-ek a tengeralattjáróról történő indulás után közvetlen akciókat vagy szabotázsműveleteket is végezhetnek a tengeren.
Egyes tengeralattjáró-műveletek hosszú ideig is eltarthatnak. A fedélzeten lévő különleges műveleti kontingens napokig, hetekig vagy akár hónapokig is úton lehet.
A dél-atlanti Falkland-szigeteki háború idején például a brit Special Boat Service kommandósai – a SEAL Team Six brit megfelelője – több hetet töltöttek tengeralattjárókon, amikor az Egyesült Királyságból a Falkland-szigetekre indultak, hogy megkezdjék az argentin erők elleni műveleteket.
Amikor a tengeren vannak, a különleges műveletisek általában alszanak, esznek, terveznek, és eddzenek ott, ahol van egy kis szabad hely, például a torpedóteremben.
Felmerülő veszélyek
A tengeralattjáró-műveletekre való felkészülés érdekében a Navy SEAL-ek és más, tengeri specializációval rendelkező kommandósok valósághű gyakorlatokat végeznek, például menekülési törzsgyakorlatokat medencékben vagy víztározókban, valamint kikötött tengeralattjárókon.
A menekülési gyakorlatok nagyon fontosak számukra. A harci búvárokat és tengeralattjáró matrózait egy körülbelül két méter magas gömb alakú tartályba helyezik, amelyet majdnem orrmagasságig elárasztanak vízzel. A tartályt a medence vagy víztározó aljára helyezik. A benne lévő személy ugyan lélegezni tud, de ennél többre nem képes.
Ezután kinyitják a tartály ajtaját, hogy az utolsó néhány centimétert is elárasszák, a benne lévő személy így elmerül, és arra kényszerítik, hogy 30 vagy 40 métert ússzon a felszínig. Ezt a gyakorlatot arra használják, hogy szimulálják a menekülést egy elsüllyedt tengeralattjáróból.
„A tengeralattjáró-műveletek mindig nagyon trükkösek és veszélyesek. Nem lehetünk elégedettek, függetlenül attól, hogy mennyi van a hátunk mögött”
– mondta az Insidernek egy volt Navy SEAL-tiszt.
„A kizárás és a bezárás – illetve a víz alá merült tengeralattjáróból való távozás és visszatérés – elég trükkös ügyek, különösen, ha az éjszaka közepén végzik. Az óceán éjszaka elég sötét tud lenni. Még a kezedet sem látod az arcod előtt, [olyan sötét van]”
– mondta a volt tiszt.
„Ezért mindig párban dolgozunk. Ezek az eljárások fontosak, és el kell sajátítanunk őket, mert lehetővé teszik számunkra a titkos beszivárgást és visszavonulást”
– tette hozzá a volt tiszt.
A lock-out és lock-in műveletek során a Navy SEAL-ek és más harci búvárok a búvárfelszerelésükkel együtt belépnek a tengeralattjáró tetején lévő, speciálisan erre a célra kialakított helyiségbe, az úgynevezett „lockout trunk”-ba. Ezután a helyiséget lassan elárasztják vízzel, hogy az megfeleljen a külső víznyomásnak.
Amint a nyomás elérte azt a szintet, a kommandósok kinyitják az ajtót, és kiúsznak a raktérből, és a tengeralattjáró burkolatára szerelt tárolókból kiveszik a küldetés szempontjából fontos felszereléseket. A tengeralattjáró a víz alatt marad, de közel a felszínhez, mert az ottani alacsonyabb nyomás lehetővé teszi a kommandósok hatékonyabb ténykedését.
„A művelet során óvatosnak kell lenni a levegő szintjével, biztosítva, hogy a helységben lévő levegőellátás ne szennyeződjön túlságosan szén-dioxiddal, mert az halálosnak bizonyulhat, vagy veszélyeztetheti a küldetést azáltal, hogy buborékokat bocsát ki, amelyeket az ellenség szonárral érzékelhet. Ez egy kényes folyamat”
– mondta a Navy SEAL egykori tisztje.
Egy Kínával vagy Oroszországgal való jövőbeni konfliktusban a tengeralattjáró-műveletek remek lehetőséget nyújtanak arra, hogy a különleges műveleti erőket az ellenséges célpontok közelébe telepítsék. A Dél-kínai-tenger, ahol Peking mesterséges szigetek sokaságát építi és erősíti meg, vagy a Fekete-tenger, ahol Moszkva a Krímet erőddé alakítja, ideális környezet lenne ilyen műveletekre.
