Elméletileg Naftali Bennett izraeli miniszterelnök és Joe Biden elnök e hétre tervezett találkozója pontosan az lenne, amire mindkét férfinak szüksége van. Bennett – akinek instabil, több ideológiát képviselő koalíciója csak bizonytalanul tartja fenn a hatalmat a Knesszetben – neofita vezetőként nagyon szeretné, ha a világ színpadán más vezetőkkel találkozna, és megmutatná, hogy jó munkakapcsolatot ápol országa egyetlen szuperhatalmi szövetségesével — írja véleménycikkében Jonathan S. Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztője.
Bennett azt is reméli, hogy Biden hajlandó lesz legalább úgy tenni, mintha meghallgatná a zsidó állam Iránnal kapcsolatos aggodalmait. Ennél is jobban reméli, hogy az amerikai elnök kerülni fog minden olyan retorikát vagy intézkedést, amely Izraelt gyengének tünteti fel otthoni kritikusai előtt.
Legjobb esetben is abban reménykedik, hogy valamiféle műsorral rukkol elő, amely lehetővé teszi mindkét kormány számára, hogy legalább úgy tegyen, mintha az afganisztáni bukás nem ásta volna alá a bizalmat Amerika hajlandóságában, hogy támogassa szövetségeseit.
A kormányzatnak jól jönne egy pillanatnyi figyelemelterelés, amelyet Biden találkozója Izrael első Netanjahu utáni kormányának vezetőjével nyújt majd a széles körű elítélésről, amelyet az Afganisztánból való erőtlen visszavonulása miatt kapott.
Biden úgy mutatkozott be a nemzetnek, mint tapasztalt külpolitikai szakértő, aki helyreállítaná a bizalmat, amelyet szerinte Donald Trump korábbi elnök elherdált. Az afganisztáni katasztrófa azonban bebizonyította, hogy állításai, miszerint elődjénél hozzáértőbb, empatikusabb és őszintébb, a legjobb esetben is kétes értékűek. Egykori hűséges szövetségesei a mainstream médiában olyan módon kezdik megkérdőjelezni őt, amilyet még nem tapasztalt, mióta pártja elnökjelöltje lett. Sok demokrata is kezdi beismerni, hogy bár a következő három évet azzal szeretnék tölteni, hogy az ország problémáit (köztük az újraéledő koronavírusjárványt) Trumpra hárítják, most már az övék a felelősség.
Egy olyan kormány vezetőjének érkezése, amelyet Biden egyértelműen meg akar erősíteni – nehogy az amerikai lépések hozzájáruljanak a kormány bukásához és Benjamin Netanjahu korábbi miniszterelnök esetleges hatalomba való visszatéréséhez – nem árthat.
Bármilyen Fehér házi üzenet, amely legalább részben ellensúlyozza a rossz afganisztáni optikát, és demonstrálja barátságát Amerika egyetlen közel-keleti demokratikus szövetségesével, egyértelműen Biden érdeke.
Bennettnek és csapatának azonban nem szabad abban a tévhitben ringatnia magát, hogy ez a találkozó Biden számára is ugyanannyit jelent, mint nekik. Néhány fotó és barátságos beszélgetés egy olyan izraelivel, akit a legtöbb amerikai nem ismer és aki nem is nagyon érdekli, nem fog segíteni egy bizalmi válsággal küzdő elnökön.
Bármennyire is fontosnak tűnhet az amerikai-izraeli kapcsolat, van, amikor be kell látnunk, hogy egy amerikai elnöknek fontosabb dolgok miatt kell aggódnia, mint a zsidó állammal való szövetség.
Biden külpolitikai csapatának szintén nem érdeke, hogy egy Bennetthez hasonló jobboldali pártot támogasson, még akkor sem, ha a kormányában olyan pártok is vannak, akiknek a nézeteit az amerikai establishment jobban kedveli. Örülnek, hogy megszabadultak Netanjahutól, és szeretnék, ha leváltása végleges lenne. Mégsem vágynak annyira erre az eredményre, hogy fontolóra vegyék, hogy Bennettnek olyan politikai győzelmeket adjanak, amelyekkel bebizonyíthatná, hogy jobb munkát végez Washingtonban, mint elődje.
Ez szinte lehetetlen feladat elé állítja Bennettet.
Bennett meg fogja mondani Bidennek, hogy az általa folytatott Irán-politika nemcsak hogy elhibázott, de jelenleg teljesen irreleváns a Teherán által a világ többi része számára jelentett kihívás szempontjából. A 2015-ös nukleáris megállapodás felélesztése, amelyet Barack Obama, korábbi elnök kötött velük, Biden prioritása volt. Az irániak annyi csalást követtek el, és olyannyira kihasználták a megállapodás laza rendelkezéseit, hogy már nem lehet azzal érvelni, hogy az megakadályozza őket abban, hogy átlépjék a nukleáris küszöböt. Ez még akkor is igaz, ha figyelmen kívül hagyjuk az évtized végén lejáró rendelkezéseket, amelyek legális utat biztosítanak számukra az atomfegyverhez.
Bennett azt szeretné, ha megbeszéléseket kezdenének az Iránnal szembeni közös fellépésről. Az izraeliek meg akarják győzni Bident, hogy az irániakkal Bécsben folyó tárgyalásokon ne adja be a derekát, és a szankciók és a megerősített közel-keleti szövetségek kombinációjával adjon Iránnak a meghátrálásra.
Ami a palesztinokat illeti, úgy tűnik, hogy Obamával és még Trumppal is ellentétben Biden megérti, hogy a békefolyamat halott, és egy újabb kísérlet az újraélesztésére csak rontana a helyzeten. Bennett még ezen a fronton is veszélyt érez.
Azt akarja, hogy Biden mondjon le a jeruzsálemi amerikai konzulátus újranyitásával kapcsolatos terveiről, amely gyakorlatilag – ahogyan az Izrael fővárosának Trump általi elismerése előtt – a palesztinok amerikai nagykövetségeként szolgálna. Legalábbis azt akarja, hogy az izraeli szuverenitás megsértését halasszák el addig, amíg Bennett kormánya el nem fogadtatja a költségvetést biztosítva a további életben maradást 2022-ig.
Lehet, hogy megkapja ezt a halasztást, bár Bennett valószínűleg kevés értékkel távozik a találkozóról. Mindössze abban reménykedhet, hogy politikai hasznot húz abból, hogy úgy kezelik, mint egy világ-vezetőt, nem pedig mint egy kis ideológiai frakcióét, akit csak a sorsnak azon egyszeri fordulata emelt hatalomra, amelyet Netanjahu önhittsége tett lehetővé.
Sajnos mind Izrael, mind Bennett számára nincs bizonyíték arra, hogy Biden értelmes következtetéseket vonna le az Iránnal Bécsben kialakult diplomáciai patthelyzetből. Épp ellenkezőleg, ahogyan a szinte perverz makacssággal, amelyet azzal a meggyőződésével kapcsolatban tanúsított, hogy Afganisztánból el kell menekülni, mielőtt biztosította volna mind az amerikaiak, mind az afgán szövetségesek távozását, a hátrahagyott amerikai katonai felszerelés kincsesbányáján kívül, Biden valószínűleg ráerősít arra az ostoba elképzelésre, amely már megragadt a fejében. Ez azt jelenti, hogy ragaszkodik az Irán megbékítésére irányuló erőfeszítésekhez, még jóval azután is, hogy annak már nem volt értelme, még az eredeti nukleáris megállapodás szempontjából sem.
Biden valószínűleg nem fogja megragadni azt a lehetőséget sem, hogy Trump eredményére építsen az Ábrahámi Megállapodás tekintetében, ahogy azt az izraeliek remélik. Biden és tanácsadói még mindig elkötelezettek azon mítosz mellett, hogy a sikeres közel-keleti politika kulcsa egy olyan béke, amelyet a palesztinok nem akarnak. Az a gondolat, hogy bármi mást tegyünk, mint hogy eltűrjük az Izrael és az Öböl-államok, valamint a Biden csapata által elítélt szaúdi kormány között kiépülő szövetségeket – nem is beszélve arról, hogy segítsük őket Iránnal szemben -, számukra továbbra is a kiátkozással marad egyenlő.
Így Izrael és új arab partnerei gyakorlatilag magukra maradnak, különösen most, hogy látták, milyen keveset törődik Biden a szövetségesek érzékenységével vagy biztonságával. Bennettnek el kell fogadnia, hogy nem fog segítséget kapni Bidentől az általa szükségesnek tartott lépések megtételéhez, még akkor is, ha koalíciójában sokan másként gondolják. Ez különösen igaz egy olyan pillanatban, amikor Irán a Hamászt a gázai határhelyzet felfűtésére és más provokációkra bátorítja.
Bennettet jelenleg jobboldali ellenfelei azzal vádolják, hogy óvatos a Hamásszal, a Hezbollahhal és Iránnal szemben annak ellenére, hogy szinte semmi mást nem tesz, mint amit Netanjahu tenne, ha még mindig hatalmon lenne. De ellentétben egy olyan ismert személyiséggel, mint korábbi főnöke, Bennettet valószínűleg Izrael ellenségei fogják tesztelni az elkövetkező hónapokban. Még ha meg is felel ennek a próbának, amiben mindenki, akinek fontos Izrael reménykedhet, akkor is szüksége lesz az amerikaiak segítségére, vagy legalábbis számíthat arra, hogy személyét nem ássák alá. Mindazonáltal, egy olyan elnöktől, akinek nagyobb problémái és magasabb prioritásai vannak, mint Izrael biztonsága, a fotózáson és a baráti kézfogáson kívül bármi más nagyon valószínűtlen.