Egyes források szerint az izraeli hadsereg azt tervezi, hogy felülvizsgálja az eddig alkalmazott taktikáját Szíriában, miután arról szóltak a sajtóhírek, hogy Moszkva hajlandó fejlettebb légvédelmi rendszereket az Aszad-rezsim rendelkezésére bocsátani, amelyekkel már valóban képesek lennének lelőni az izraeli repülőgépeket és rakétákat.
Változás Moszkva Szíria-politikájában?
A londoni székhelyű arab napilap, az Asharq Al-Awsat július 24.-i cikke nyomán kezdett kialakulni a narratíva, amely szerint Oroszországnak elege van Izrael szíriai légicsapásaiból, és a jövőben határozottabban fog fellépni velük szemben.
„Jól értesült” orosz forrásokra hivatkozva az Asharq Al-Awsat, azt állította, hogy Joe Biden amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök júniusi tárgyalásán a Kremlnek az a benyomása volt, hogy „Washington nem örül a folyamatos izraeli támadásoknak”, és ezért Moszkva úgy véli agresszívebben léphet fel azok meghiúsítása érdekében.
A meg nem nevezett „megbízható” forrás szerint az oroszok most fejlettebb rakétaelhárító rendszerekkel és know-how-val fogják ellátni a szíriai erőket, ami hatékonyabbá teszi őket az izraeli támadások ellen.
Az arab lapban megjelent cikket követően Vadim Kulit orosz ellentengernagy egy tévéinterjúban elmondta, hogy az orosz erők közvetlen segítséget nyújtottak a szíriaiaknak négy, izraeli F-16-osok által indított rakéta elfogásában. Hivatalosan ez volt az első eset, hogy az oroszok közreműködésével védekeztek a szírek egy izraeli légicsapás elhárítására.
Kulit azt is elmondta, hogy a rakéták elfogásában az orosz BUK 2ME-t használtak (NATO-körökben SA-17 Grizzly néven ismert). A közepes hatótávolságú, rakétavédelmi rendszert korábban nem vetették be izraeli harcieszközök ellen.
Az izraeli hadsereg szokásához híven hivatalosan továbbra sem kommentálta a szíriai légicsapásokról szóló híreket, azonban a BUK bevetését izraeli források is megerősítették.
Hogy jutottunk el idáig?
Moszkva 2015 szeptemberében azt követően kapcsolódott be közvetlenül a szíriai polgárháborúba, hogy szövetségese Aszad bukása látható közelségbe került. A polgárháború kezdete óta több száz légicsapást hajtottak végre az izraeliek az országban, ezért elkerülhetetlen volt, hogy Jeruzsálem és Moszkva koordinálja a lépéseit, hogy elkerüljék erőik összecsapását.
Létrejött a forródrót a két fél között, (amely sajtóhírek szerint, az új izraeli-kormány hivatalba lépésével, nemrég szűnt meg), ami lehetővé tette, hogy az izraeli hadsereg időben figyelmeztesse a Szíriában állomásozó orosz erőket a közelgő légicsapásokról. Az ügyben jártas források szerint, az oroszokat két-három perccel a támadások előtt figyelmeztették, hogy lehetőségük legyen kivonni az embereiket az érintett területről. Néhány esetben még arra is volt példa, hogy az izraeli bevetéseket megszakították, attól tartva, hogy orosz erőket is veszélyeztetnek vele.
A koordináció mellett Moszkva és Jeruzsálem hallgatólagos megállapodásra is jutott, amelynek értelmében mindketten elismerték a másik fél érdekeit Szíriában, és igyekeztek nem megsérteni ezeket.
Moszkva fő érdeke Aszad túlélése volt, ezért azt várta el Izraeltől, hogy a szíriai katonai akciói során tartózkodjon attól, hogy olyan létesítményeket vagy katonai eszközöket támadjon, amelyek Aszad megbuktatásához vezetnének. Oroszország cserébe elfogadta, hogy Jeruzsálemnek kulcsfontosságú érdeke annak megakadályozása, hogy Irán és a Hezbollah megerősödjön Izrael határán. Oroszország hallgatólagosan belegyezett, hogy ennek érvényt szerezhessen Izrael, a Szírián keresztül Libanonba tartó fegyverszállító konvojokra és iráni katonai infrastruktúrára mért csapásokkal.
„Amennyiben valóban kénytelenek reagálni a Szíria területéről érkező, Izrael biztonságát veszélyeztető fenyegetésekre, akkor, és ezt már többször is elmondtuk izraeli kollégáinknak: ha ilyen fenyegetéseket észlelnek, kérem, adják át nekünk az információkat róla”
– idézte Lavrov külügyminisztert az orosz állami média a Szputnyik.
Új fegyverek, megváltozott körülmények
Az oroszok tehát azt ígérik, hogy fejlettebb légvédelmi rendszereket adnak a szírek kezébe.
A valóságban Oroszország már évek óta igyekszik fokozatosan csökkenteni az izraeliek mozgásterét Szíria légterében, ennek érdekében pedig már eddig is jelentős segítséget nyújtottak a szír kormányerők légvédelmének (és ezzel az irániaknak).
A hidegháború idején a Szovjetunió jelentős összegeket fektetett a légvédelmi rendszerek kifejlesztésébe. Ennek eredményeként Oroszország ma a világ egyik legfejlettebb lég- és rakétavédelmi rendszereivel rendelkezik, melyeket az orosz exportnak köszönhetően a világ több tucatnyi országának hadserege rendszeresített.
Az S-300-as orosz légvédelmi rendszerrel például azt követően szerelték fel a szír kormányerőket, hogy a szír légvédelem tévesen lelőtt egy orosz kémrepülőgépet. Oroszország Izraelt tette felelőssé az incidensért, amelyben az orosz személyzet 15 tagja vesztette életét.
Bár Putyin kezdetben újságíróknak azt mondta, hogy az incidens a „tragikus véletlenek láncolatának” köszönhető, az orosz védelmi minisztérium később Izraelt hibáztatta, mondván, hogy az IAF vadászgépei fedezékként használták az orosz gépet és ez vezetett a lelövéséhez.
Ennél a résznél azonban fontos felhívni a figyelmet az orosz fegyvert-export elmúlt két évtizedének egyik „slágertermékét” jelentő a Pantsir S1 rendszer (NATO-ban SA-22 Greyhound) alkalmazásának a tanulságaira.
Képességei és elérhető ára (egységenként körülbelül 15 millió dollár) a Pantsirt mint exporttermék k
étségtelenül sikeressé tették, azonban a rendszer műveleti hatékonysága, különösen az drónok ellen komoly vizsgálat tárgyát képezik.
Jelentős különbséget tapasztalni az orosz hadseregnél, a szír hadseregnél vagy Líbiában Haftár tábornok erőinél szolgálatot teljesítő Pantsirok teljesítménye között. Mégis mi lehet ennek az oka?
Azt látjuk, hogy Szíriában az orosz bázisokat védő Pantsirok a nagyobb légvédelmi rendszerek (mint az S-400 vagy a Tor) védelmét látják el, és szoros koordinációban működnek velük együtt.
Ezenfelül az oroszok a légvédelmi rendszereiket magasan képzett legénységgel látják el, ezáltal szignifikánsan növelve a hatékonyságukat.
Ezzel szemben azoknak a Szíriába telepített orosz légvédelmi rendszereknek, amelyeket a szír légvédelem üzemeltet, a tényleges hatékonysága viszonylag alacsony, főként a rendszertelen szervezésük miatt. A komplex, valóban hatékony, mély légvédelem kiépítése nagy mennyiségű haditechnikát igényelne (továbbá a technikát kezelni képes jól képzett személyzet), ami pénzügyi szempontból bizony problémát jelent a 10 éve polgárháborúba merült damaszkuszi kormány számára. Valójában egyelőre az is rejtély, hogy Damaszkusz hogyan tudta kifizetni a már meglévő Pantsir-S1 rendszereket, amelyekkel az ország rendelkezik (egyes források szerint az irániak voltak, akik a csekket állták).
A szír légvédelem hatékonyságáról szóló vélemények, sokszor egymásnak teljesen ellentmondó állításokat tárnak elénk. A 2018-as amerikai-brit-francia légicsapások után az amerikaiak azt nyilatkozták, hogy a szír légvédelem csak azt követően próbálta megkezdeni a nyugati rakéták elfogását, hogy azok már kivétel nélkül célt értek (103 darab rakétáról volt szó). Az orosz tisztviselők viszont ezzel szemben azt állították, hogy a nyugati támadórakéták ellen kilőtt 25 Pantsir-S1 rakétából 23 célt ért (ami több mint 90 százalékos hatékonyságot jelentene).
Ebből is látszik, hogy az ilyen, és ehhez hasonló ellentmondások tudatában, fenntartásokkal kezeljük a most megjelent nyilatkozatokat is (júliusban a szír állami média arról számolt be, hogy 8 izraeli támadórakétából 7-et befogott, ami hasonlóan magas elfogási arányt feltételez, mint a 2018-as támadás esetén). Mindenesetre talán az árulkodó, hogy a Szíriában évek óta tartó izraeli léghadjárat során, amely több száz légicsapást jelent, a szír légvédelem mindösszesen egy F-16-ost tudott lelőni a támadó izraeli légikötelékekből.
Nevük elhallgatását kérő szír katonai források elmondták, hogy az orosz S-300-as és Pantsir rendszerekben használt radar számos alkalommal elégtelennek bizonyult az izraeli cirkálórakéták észlelésére és elfogására. Azok a radarok azonban, amelyeket Kína gyártott és szállított le nekik az elmúlt években, mint például a nagy hatótávolságú JY-27 és JYL-1, valamint az LLQ120, a szíriai hadsereg szerint sikeresen működnek az izraeli rakéták észlelésében, és segítik az egyes orosz légvédelmi rendszerek sikerét.
Moszkva az izraeli rakéták elfogásával kapcsolatos mostani kommunikációjával tehát egyúttal be akarja bizonyítani a világnak, és különösen a potenciális vevőinek, hogy a légvédelmi rendszerei jól működnek és képesek az izraeli légierő megállítására (amely az egyik legjobb a világon, tehát elég jó „ajánlólevet” jelentene). Az oroszok a szóban forgó rendszereket próbáltak már eladni Iránnak és afrikai államoknak is, hozzá kell tenni, hogy nem mindig jártak sikerrel. A kínaiak pedig a sarkukban vannak, így egyfajta verseny is folyik köztük a piaci részesedésért, a nagyhatalmi presztízsen kívül.
Szakértők szerint Moszkva másik indoka a szíriai politikájának megváltoztatására (igazából nem jelent nagy változást, csak a már meglévőnek a fokozását), hogy a célja már nem csupán Aszad-rezsim túlélése, hanem a hatalmának megerősítése és kiterjesztése az ország egész területére. Ennek egyik eleme a „szír légtér szuverenitásának biztosítása”, amellyel a határai felett ellenőrzést gyakorló, működő országként akarja láttatni Szíriát, hogy végre elkezdődhessen a tőke beáramlása és a tönkrement ország újjáépítése (ez pedig stratégiai és gazdasági hasznot jelentene Moszkva számára, utóbbi azért is fontos lenne, mert a szíriai orosz jelenlét nagyon költséges és a szírek végre elkezdhetnék törleszteni a számlát).
„A szíriai célpontok elleni gyakori izraeli légicsapások nem segítik a kívánt kép kialakítását, és ez egy nagyon [nagy] figyelmeztető jel Izrael számára”.
– nyilatkozta ezzel kapcsolatban Mordechai Kedar, a közel-keleti kérdések egyik vezető izraeli szakértője.
Hogyan tovább?
Az izraeli katonai vezetés a kialakult fejlemények nyomán azt tervezi, hogy a szíriai katonai műveleteket a légierő ezentúl nagy hatótávolságú csapásmérő fegyverekkel fogja végrehajtani, hogy ezzel is óvja a pilótait. Izrael a múltban már többször használta ezeket a fegyvereket, azonban egészen idáig a szíriai támadások túlnyomórészét a célpontok közelébe repülve és onnan csapást mérve hajtották végre.
Izraelnek számos opciója van a nagy hatótávolságú csapásmérő képességek tekintetében. Az egyik, amelyet az orosz média állítása szerint a közelmúltban is használtak már, a Rampage, amit az Israeli Military Industries Systems fejlesztett ki, és amelyet nemrégiben az Elbit Systems és az Israel Aerospace Industries vásárolt fel. Az 570 kg-os és 4,7 méter hosszú Rampage-t olyan támadófegyverként forgalmazzák, amellyel csapást lehet mérni az ellenséges infrastruktúrára, mint például parancsnoki és irányítóközpontokra.
Az izraeliek számára egy másik lehetőséget jelentenek még a Rafael Spice intelligens bombái, amelyből van 1000 és 2000 fontos változat is (a SPICE-1000 hatótávolsága 100, míg a SPICE-2000 hatótávolsága 60 kilométer).
Orosz információs hadviselés és zavarkeltés
Seth Frantzman Közel-Kelet szakértő felhívja rá a figyelmet, hogy több mint érdekes az arab lapban közölt állítás, miszerint az Egyesült Államok megváltoztatta az izraeli légicsapásokkal kapcsolatos álláspontját, miközben év elején még arról szóltak a híradások, hogy széles körben támogatják azokat.
Míg Trump és Netanjahu közötti jó viszony mindenki számára megkérdőjelezhetetlen volt, addig a Biden-Bennettről ez már nem jelenthető ki olyan egyértelműen. A Bennett-Lapid duó jelezte, hogy szeretné helyreállítani a kapcsolatot a demokratákkal, és hogy a diplomácia mikéntjét a személyes jó kapcsolatok helyett az országok közötti jó kapcsolatokra helyezni.
Az arab lapban megjelent információk egyértelműen éket szeretnének verni az amerikai-izraeli kapcsolatokba a felek közötti bizalmatlanság elhintésével. Az amerikai-izraeli kapcsolatokban fellépő turbulencia egyértelműen az orosz és iráni érdekeket szolgálná a régióban, ezért ahogyan a lelőtt rakéták számát, úgy ezt is fenntartásokkal kell kezelni.
Fontos azt is látni, hogy Teheránban Raiszi személyében egy új vezető vette át a hatalmat. Az bécsi tárgyalásokon az iráni delegáció időhúzása is azt a célt szolgálja, hogy az új atomalkut már a Raiszi-kormányzat kösse meg, és ezzel a szankciók feloldásával járó gazdasági előnyökért is a babérokat ők arassák le otthon.
Egy esetleges atomalku után, Teherán és a Nyugat közötti kapcsolatok várhatóan javulni fognak, és az oroszoknak fontos, hogy Szíriában demonstrálják: ők a legmegbízhatóbb partnereik az irániaknak a Közel-Keleten, akik ha kell támogatni fogják Teheránt az izraeli támadásokkal szemben.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.