Bennett Abdullah-val való titkos találkozójának legriasztóbb aspektusa az a regionális kontextus, amelyben zajlott – írja Caroline Glick az Israel Hayom hasábjain.
Abdullah jordániai király az iráni tengely legújabb tagja. Június 27-én Abdullah Bagdadban találkozott Abdel-Fattah el-Sissi egyiptomi elnökkel és Musztafa Kadhimi iraki miniszterelnökkel. A három vezető megállapodást írt alá az iraki olaj Európába történő szállításáról Jordánián és Egyiptomon keresztül. Dr. Edy Cohen, az arab ügyek tudósa a Jerusalem Postban fogalmazott: „Ezzel a megállapodással Abdullah király kimutatta a foga fehérjét Irán kapcsán. Most már hivatalos: Jordánia szövetséges Iránnal, mert Irak valójában Irán ellenőrzése alatt áll.”
Ahogy Irán a Hezbollah síita bábhadseregen keresztül irányítja Libanont, ugyanúgy Irán irányítja Irakot a meghatalmazottjaként működő síita milíciákkal is.
Az olajszerződéssel párhuzamosan Abdullah megszüntette a Jordániába irányuló iráni turizmus tilalmát. A tilalmat nem sokkal az 1979-es homeinista forradalom után vezették be. Abdullah, hogy mutassa szándékainak komolyságát, ellátogatott egy síita szentélybe Jordánia déli részén. Az Ammántól délre található szentély Mohamed próféta unokatestvérének, Jaffar Ibn Abu Talebnek a sírja. A síita hívők zarándokhelynek tekintik.
A jordániai tisztviselők becslései szerint hamarosan egymillió iráni turista özönölhet Jordániába, annak gazdasága javára. A királyság megnyitása a síita turizmus számára nem az egyetlen Irán-barát lépés, amelyet Abdullah folytat. Megszüntette a síita hittérítés régóta fennálló tilalmát, megnyitva a jordániai társadalmat az iráni kulturális és politikai felforgatás előtt. Az iráni iszlám forradalmi gárda az egész szunnita arab világban és az egész világon hatalmas erőforrásokat fordított a síizmusra való áttérésre. Az iráni rezsim által támogatott síita prédikátorok által átformált és radikalizált egyének Németországtól Marokkótón át Nicaraguáig terrorsejteket hoztak létre.
Abdullah iráni fordulata nem meglepő. Több mint egy évtizeddel ezelőtt Abdullah választás előtt állt. Egyrészt az Obama-kormány csatlakozott az európaiakhoz, és az Iránhoz és a Muzulmán Testvériséghez való közeledést igyekezett eszközként felhasználni arra, hogy az Egyesült Államok szövetségi struktúráját a Közel-Keleten eltávolítsa a hagyományos amerikai szövetségesektől – Izraeltől és a szunnita arab államoktól. Obama árulására reagálva Izrael és a Szaúd-Arábia, Egyiptom és az Egyesült Arab Emírségek által vezetett szunniták felfedezték, hogy kulcsfontosságú közös érdekük fűződik Irán visszatartásához és a 44. elnök adminisztrációjának túléléséhez. Elkezdték kialakítani a kapcsolatokat, amelyeket a 2020-as Ábrahám-egyezmény betonozott be.
Akkor a demokraták és az európaiak Irán-barát tengelyével, másrészt szomszédainak Irán-ellenes szövetségével szemben Abdullah az előbbit választotta. És Trump elnöksége alatt ragaszkodott az Irán-barát tengelyhez. Két oka volt arra, hogy így viselkedjen. Először is, Trump politikája a valóságon alapult. És a valóságban Jordánia nem jelentős regionális szereplő. Ez egy nyugati gyarmat. Katonai túlélését az Egyesült Államoknak, gazdasági túlélését pedig Izraelnek köszönheti, amely a rezsimet olcsó villamosenergia és víz révén támogatja. Mielőtt Izrael és az Öböl-országok felfedezték egymást, Jordánia volt a híd közöttük. Miután közvetlen együtt kezdtek dolgozni, Jordan elvesztette pozícióját.
A második ok, amiért Jordánia ellenezte az izraeli-szunnita arab békét, az, hogy szövetségesei – a demokraták, az európaiak, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet és az izraeli baloldal – az Ábrahám-egyezményt (amely gyakorlatilag lezárja az Izraellel folytatott arab konfliktust) hatalmas veszélynek tekintette, mely politikai és stratégiai helyzetét fenyegeti. Az egyezmények megcáfolják az izraeli baloldaliak, a PLO, az EU és a demokraták által osztott diplomáciai doktrínát, miszerint Izrael és az arabok közötti béke a palesztinokon megy keresztül. A palesztin elsőbbség állításának megcáfolásával az egyezmény levette a nyomást Izraelről (vagy az izraeli baloldal és a palesztinok esetében az izraeli jobboldal elleni nyomást).
Aztán ott volt Irán. Az Izrael és a szunniták közötti nyitott gazdasági és stratégiai kapcsolatok veszélyeztetik azt a békés politikát, amelyet a Biden-adminisztráció az európaiakkal Irán felé mutat. Az izraeli-szunnita szövetség független pozíciót ad Izraelnek, mint regionális hatalom, és csökkenti a szaúdiaknak és az Öböl más államainak az Egyesült Államok védelmétől való függését.
Abdullah jelenlegi hajlandósága Jordánia Irán felé történő megnyitására és Jordánia gazdaságának összekapcsolására Iránnal és annak proxijaival azt mutatja, hogy hű marad szövetségeseihez. Iránhoz fűződő kapcsolatai – amely Jordánia elnyelésével fenyeget, épp akkor, amikor Szíriát és Libanont már lenyelte – várható, hogy az idő múlásával mélyebbé és veszélyesebbé válnak Izrael és az Öböl-államok számára.
Ezzel eljutottunk Abdullah múlt keddi „titkos” találkozójához Naftali Bennett miniszterelnökkel. Az ülést titokban tartották. Amikor csütörtökön hír jött róla, Izrael baloldali médiája kollektíven dicsérni kezdte Bennett diplomáciai képességeit. Elődjének, Benjamin Netanjahunak hideg kapcsolatai voltak Abdullah-val, mivel a király elhatározta, hogy az Irán-párti tengely mellett áll. A két vezető évekig nem találkozott. Bennett, mint a média rengeteg dicséretéből kiderült, sikert aratott ott, ahol Netanjahu kudarcot vallott, és megerősítette Izrael kapcsolatait az arab világ kulcsfontosságú partnerével.
Bennett találkozójának három aspektusa rávilágít a dicséret nevetségességére és annak veszélyére, hogy Abdullah magáévá teszi Izrael alapvető stratégiai érdekeit. A probléma az a tény, hogy titokban tartották. Jordánia gazdasága az izraeli stabilitástól függ. Ha Izrael abbahagyná Jordánia költség alatti árammal történő villamosenergiával és vízzel való ellátását, akkor nagyobb az esély arra, hogy a királyi házat megbuktatják. Abdullah Izraelnek köszönheti a hatalmát.
A média azt állította, hogy a találkozó kiszivárogtatása zavarba hozta Abdullah-t. De valójában zavarba Izraelt hozta zavarba. Ahelyett, hogy a hazája iránti tiszteletet követelné, Bennett megengedte egy ügyfélnek, hogy lealacsonyítóan kezelje őt – és rajta keresztül Izraelt.
Még rosszabb, hogy Bennett előre fizetett a nemzeti megaláztatásért. A múlt keddi diplomáciai döntésig Izrael évekig joggal utasította el Abdullah azon követelését, hogy növelje a Jordánia számára szállított víz mennyiségét azon nevetségesen nagylelkű mennyiségek fölött, amelyeket az 1994-es békeszerződés alapján vállalt a királyság biztosítására. Bennett kapitulált ahelyett, hogy fenntartaná ezt a politikát, vagy minimum követelne valami konkrétumot cserébe. Izrael-ellenes nézeteinek bemutatására a „mérsékelt” Abdullah 2019-ben megsértette királyságának Izraellel kötött békeszerződésének szellemét azzal, hogy megtagadta Izrael hosszú távú bérletének megújítását a vitatott határterületekről Tzofarban és Naharayimban. Bennett követelhette volna a helyreállításukat cserébe az extra vízért. De nem tette. Nem kért semmit.
Bennett Abdullah-val folytatott titkos találkozójának legriasztóbb aspektusa az a regionális kontextus, amelyben zajlott. A megbeszélést egy héttel azután tartották, hogy Bennett vezető koalíciós partnere, Jair Lapid külügyminiszter Abu-Dzsabiban tett látogatása során kést döfött az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek közötti kapcsolatba. Amint arról a Globes újság a múlt héten beszámolt, Lapidnak kétféleképpen sikerült felbőszítenie az Emírségeket. Először nem volt hajlandó megbeszélést folytatni az Egyesült Arab Emírségek legfontosabb üzletembereivel. Másodszor, és ez még aggasztóbb, nem volt hajlandó visszautasítani Tamar Zandberg környezetvédelmi miniszter azon kérését, hogy felmondja Izraelnek az Egyesült Arab Emírségekkel kötött kétoldalú megállapodását az olaj szállításáról az Emirátusokból a Földközi-tenger keleti részének államaiba. Az Egyesült Arab Emírségek helyesen látja, hogy a kormány a kapcsolatokat súlyosan megsértette.
Omán vasárnapi bejelentése, miszerint nem csatlakozik az Ábrahám-egyezményhez, bizonyítja a diplomáciai és stratégiai károkat, amelyeket a Bennett-Lapid kormány regionális és nemzetközi szinten Izraelnek okoz. Netanjahu 2018-ban nyilvánosan meglátogatta Qaboost, Omán néhai szultánját Muscatban, és úgy volt, hogy a stratégiai helyzetű ország várhatóan a következő arab állam lesz, amely normalizálja kapcsolatait Izraellel.
Izraelnek két külpolitikája van, amelyet követhet. Megerősítheti kapcsolatait az Ábrahám-megállapodás partnereivel, és így megőrizheti és megerősítheti regionális és globális helyzetét. Vagy együttműködhet Irán támogatóival – a demokratákkal, az európaiakkal, a PLO-val és Jordániával.
Nem képes egyszerre mindkettőre.
