Érdekes beszélgetésen vett részt a Kibic magazin főszerkesztőjének és a Milton Friedman Egyetem oktatójának, Hidas Juditnak moderálása mellett Sturovics Andrea hebraista, Fináli Gábor rabbi, a Hunyadi téri zsinagóga rabbija és Megyeri A. Jonatán, lapunk főszerkesztője.
Fináli elsősorban a „fantázia hiányát” kárhoztatta. Mint elmondta, kevesen mennek zsinagógába, mert bár sokan vannak, akik zsidó fesztiválra mennek ki, héberórára járnak, az MTK-nak drukkolnak, vagy ragaszkodnak bizonyos médiumokhoz, pártokhoz vagy írókhoz, ez az „alternatív zsidó identitás” elég nekik, és ez kitölti az életükt. Ha spiritualitásra vágynak, sokszor a Távol-Keletre tekintenek.
Sturovics szerint azért nem akarnak sokan csatlakozni, mert nem érdekes vagy vonzó az intézményes zsidó közeg, esetleg tényleges nem is befogadó, vagy nem tűnik annak. Szerinte az emberek olyan helyet keresnek, ahol nem kérdezik meg, hogy „a kedves anyuka kicsoda”.
Megyeri jelezte: „ősrégi kérdés”, hogy a zsidóság nép, vallás vagy nemzet.
„Mi vallásos emberek azt gondoljuk, hogy a Tóra teszi a zsidóságot néppé, a Tóra a legkisebb közös többszörös”.
Ő maga egyébként több száz ortodox zsinagógában járt már, és soha nem kérdezték meg tőle, hogy milyen a családfája. A keleten keresett spiritualitásról megjegyezte, hogy a zsidóságban is van spiritualitás. Sajnos jelenleg „a legtöbb budapesti zsinagógában nem lehet megtalálni Istent”, vagy nagyon nehéz megtalálni. Sokan a zsinagógában nem is Istent keresik, hanem a társaságot vagy a „szórakozást”, és egy zsinagógának ezt is muszáj nyújtania, hiszen a zsinagóga nem egy katolikus templom, hanem egy „élő tér”. Azért van kiírva, hogy imádkozás alatt ne beszélgess, mert az emberek beszélgetnek.
Sturovics erre megjegyezte, hogy a katolikus templom is élő tér. Szerinte a zsinagógákban sok a közös étkezés, és ezzel ugyan nincsen baja, de nem szabad, hogy a zsinagóga „étterem-helyettesítő” legyen. Szerinte lehetőséget kell adni azoknak is a jelenlétre, akik nem akarnak tanulni. Fináli hozzátette, hogy az „egész ott van elrontva”, hogy a közösségek nem önellátók, a rabbik is állami alkalmazottak. Ezért a rabbik nem ismerik az embereket, mert nincsenek rájuk utalva, nem tőlük kapják a fizetésüket.
Mint vicceskedve megjegyezte, két fajta látogatót ismer: az egyik olyan, mint a „macska”, ő a helyhez ragaszkodik, a másik pedig a „kutya”, ő a rabbihoz.
Sturovics szerint probléma, hogy nem helyben hozzák a döntéseket, például a Mazsihiszben, hanem felülről. Ilyen döntés lehetne, hogy minjenben lehetnek-e nők is. Ezt szerinte ne a rabbik beszéljék meg. Megyeri szerint viszont nem releváns ez a kérdés, mert „húsz ember jár zsinagógába és tizenkilencet pont nem ez a probléma érdekel”. Sturovics viszont jelezte, hogy ő nem akar tömegeket oktatni, de a tanulócsoportjainak jelentős része igenis nő. Megyeri provokatívan felvetette, hogy például Fináli zsinagógájában, a Hunyadi téren próbálják ki a női minjent, mert mint vélte, nem fog változást eredményezni, nem a női minjenek hiánya miatt nem járnak zsinagógába az emberek.
Megyeri beszélt a Chábádról is. Kifejtette, hogy bár sokan félnek, hogy „jön a Chábád, és „mindenkit körülmetélnek a Wesselényi utcában”, valójában nem az a cél, hogy fekete kalapos, kaftános emberekkel legyenek tele a közösségek, hanem hogy minél több micvát teljesítsenek. Ezt egy pontgyűjtő rendszerhez hasonlította, „csak még egy és még egy micva”. Ez aztán „természetes következményként” hozza magával a többi külsőséget is, és akkor az emberek maguk is látják, hogy „ez az életmód sokkal többet ad, mint amennyit megkíván”.
Sturovics úgy gondolja: az ortodoxia előnye, hogy nem kell kitalálnia magát, az egy „koherens” dolog, „ki van találva”. A neológia ellentétben egyensúlyozik a modernitás, a hagyomány és a környezet között. Fináli szerint más feladat előtt áll a neológia és a Chábád, utóbbinak 950 központja van Észak-Amerikában és ötezer küldöttje a világon. A neológiának ki kell találnia, mit akar mondani, ha nem akadt meg Trianon környékén és akar újat mondani.
A kollégáinak többsége csak azért neológ, mert vasfüggöny volt, és nem lehetett ortodox, esetleg „szégyelli” is ezt. Nem hiszik, amit 1890-ben leírták, és ezért nehéz utat találni. A Chábád ellenben egy franchise, ami ki van találva, és már bizonyított Ogyesszától Los Angelesig. Szerinte jelenleg a neológia egyik gondja, hogy a világi vezetés dönt és a rabbikar „kommentálja”. (A beszélgetés óta Fináli elhagyta a rabbitestületet – A szerk.).
Fináli szerint érdemes megnézni, hány döntvényt adott ki a neológ rabbikar az elmúlt években, hány imakönyvet fordított le. Nem érti, miért nem szerveződik alulról a zsidó közösség, ha már nincsen diktáló pártállam. Megyeri a markáns zsidó identitás mellett érvelt, nem kell olyannak lenni, „mintha nem lennénk zsidók”. Elismeri, hogy a neológia „hungarikum”, és nem is akarja kommentálni annak identitáskeresését, de szerinte ezt megtörte a holokauszt. Ráadásul intézményes problémákkal néz szembe a neológia, mert nem tudja rendezni a konfliktust a világi és a vallási vezetés között. Kritizálta, hogy egyetlen bikur cholim sem alakult, pedig most igazán kéne a betegekkel foglalkozni.
Méltatta viszont a Zsimát, mely szerinte egy fontos és jó kezdeményezés.
