Nagyobb biztonságban érzik-e magukat a zsidók Németországban egy évvel a Jom Kipur-i merénylet után? — teszi fel a kérdést a német közszolgálati Deutsche Welle, amely szerint sokan úgy látják, hogy a német hatóságok „félszívvel” reagáltak a terrortámadásra.
Max Privorozki egyike volt annak az 52 embernek, akik együtt ünnepelték Jom Kipurt a hallei zsinagógában 2019. október 9-én, amikor egy 27 éves környékbeli férfi megpróbált behatolni az épületbe házilagosan készített fegyverarzenálja segítségével.
A támadó csak azért nem érte el a célját, mert a helyi zsidó közösség megtette a maga biztonsági intézkedéseit: erős ajtót állított be, és biztonsági kamerát szerelt fel.
Így sikerült csak megakadályozni a holokauszt utáni legvéresebb antiszemita indíttatású bűncselekményt Németországban.
Privorozki a közszolgálati MDR-nek már másnap elmondta: „többször is szóltunk a rendőrségnek, hogy azt szeretnénk: ugyanúgy nyújtsanak védelmet a Szász-Anhalt tartományban lévő zsinagógáknak és közösségeknek, mint ahogyan a nagyvárosokban: Berlinben, Münchenben, Frankfurtban”.
„Azonban rendre azt válaszolták: minden csodálatos, minden szuper, minden rendben” — tette hozzá.
Az ügyben elindított per azóta is tart. Mint kiderült: a rendőrség nem vette észre a támadót, aki pár perccel a támadás után elhajtott a zsinagóga mellett. Akkorra már megölt két németet.
Josef Schuster, a Németországi Zsidók Központi Tatnácsának az elnöke szerint ez a mulasztás „botrányos” volt.
A hallei rendőrség azóta igyekszik helyreállítani megtépázott renoméját. A helyi zsidó közösség állandó kapcsolatban van velük, főleg biztonsági témában.
Az elmúlt egy évben azonban további incidensek történtek, amelyek nem tettek jót a kapcsolatoknak.
Június elején egy hallei rendőr fegyelmit kapott, miután a városi zsidó közösség irodájára ismeretlenek papír horogkeresztet rögzítettek. A rendőr azt jelentette, hogy nem volt ott semmi, a biztonsági kamera felvételein azonban látszott, hogy maga távolította el a horogkeresztet, miután véletlenül rálépett.
Sigmount Königsberg, a berlini zsidó közösség antiszemitizmus-ügyi megbízottja szerint „amíg félszívvel reagálnak a hatóságok, nem érnek el eredményt”.
Königsberg szerint több antiszemita bűncselekményt is figyelmen kívül hagytak, vagy elbagatellizáltak a hatóságok.
2015-ben például a wuppertali bíróság úgy döntött, hogy egy zsinagóga felgyújtásának kísérlete nem volt feltétlenül antiszemita indíttatású, mivel az elkövetők korábban nem mutatták jelét annak, hogy antiszemiták lettek volna.
Königsberg szerint „nagyon könnyű eljátszani a bizalmat, de felépíteni hosszabb időt vesz igénybe”.
A német politikusok viselkedése se mindig segít.
Holger Stahlknecht, Szász-Anhalt tartomány belügyminisztere korábban közfelháborodást keltett, amikor azt mondta: ha a rendőrök a zsidó létesítmények védelmével foglalkoznak, akkor lehet, hogy nem tudnak más megkeresésekre pontosan válaszolni (bár később hozzátette, hogy nem sürgősségi hívásokról van szó), és megértést kért a közvéleménytől.
Mint Schuster mondta: „egy tartományi belügyminiszter nem szégyelli a zsidókat privilegizáltként beállítani, és szembeállítani őket a lakosság más csoportjaival”. „Ezzel elősegíti az antiszemitizmust” — jelentette ki Schuster.
Ilia Choukhlov, a nürnbergi zsidó közösség tagja szerint semmi nem változott Németországban a hallei támadás óta.
„Idén Jom Kipurkor sok zsinagóga volt, ahol nem volt rendőr. Sok a beszéd, de amikor valaki meg akarja beszélni a gyakorlati biztonsági lépéseket, akkor azt mondják: a rendőrség meg fogja magukat védeni, minden rendben van.”
Mint Stephan B., a hallei támadó vallomásaiból kiderül: az iszlamofóbia kiterjedhet az antiszemitizmusra is, amely már vészesen emlékeztet Németország sötét múltjára. Stephan B. azt a régi előítéletet tette magáévá, hogy a zsidóké a végső hatalom a világon.
Sok zsidó ember nem érzi magát biztonságban Németországban, mint ahogyan Angela Merkel kancellár is elismerte szeptemberben, a Zsidók Központi Tanácsa alapításának 70. évfordulóján.
Choukhlov szerint a helyi zsidók „ismét arról beszélnek, hogy kivándorolnak, vagy nagyobb városokba költöznek, ahol jobban el tudnak vegyülni.”
„Többet használjuk a belső emigráció kifejezést, vagyis azt, hogy nem akarjuk kifelé megmutatni, hogy zsidók vagyunk, csak a négy fal között akarjuk ezt kifejezni. Olyasmit látok Németországban, amit korábban soha” — tette hozzá.
A „belső emigráció” kifejezést először az 1930-as években használták német irodalmárok és művészek a nemzeti szocialista ideológia elutasítására.
A politika síkján egyébként több intézkedést is hoztak Németországban a hallei támadás után. Anitiszemitizmus-ügyi biztosi posztot létesítettek, valamit kontakt irodákat hoztak létre szövetségi, illetve tartományi szinten is, és több kutatás is indult az antiszemitizmus kivizsgálására.
Online portálokat is létrehoztak, ahol jelenteni lehet az antiszemita incidenseket.
Bajorországban például egy év alatt hét antiszemita incidenst regisztráltak, amelyek zsinagógák előtt történtek, ám a helyi zsidó közösség szerint ez csak a jéghegy csúcsa, sok esetet ugyanis nem jelentenek.
Feltűnő jelenség, hogy amikor ilyen incidensek történnek, a járókelők nem avatkoznak közbe.
