Miközben Törökország és Irán a közelmúltban számos kérdésben működött együtt, azért rendre akadnak ügyek, amelyeknél más-más álláspontot képviselnek – írja a The Jerusalem Post.
A közel-keleti események minden bizonnyal aggasztják mind Törökországot, mind pedig Iránt.
Egy szeptember 9-én közzétett videóban Recep Tayyip Erdogan török és Hasszán Róháni iráni elnök a kurd erők elleni közös hadműveletet jelentett be. Mindketten kijelentették, hogy a szíriai érdekeltségű Kurd Munkáspárt (PKK), különösen annak tagszervezete, a Védelmi Erők és az Iránban is működő Kurd Szabad Élet Párt veszélyt jelentenek országaikra. A Kurd Munkáspártot Törökország, az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetté minősítette.
Törökország régóta harcol a kurd lázadók ellen, tavaly azonban jelentősen növelte jelenlétét Észak-Irakban, és számos csapást hajtott végre a PKK erői ellen. Júniusban Törökország és Irán közös hadműveletben a kurdok mintegy 150 állását támadta.
Két nappal később az iráni Forradalmi Gárda az iráni-iraki határ iraki részét rendezett hajtóvadászatot a kurdok ellen.
Bár Irán és Törökország nemrégiben több ügyben együttműködött, a két autoriter állam gyakran a regionális összecsapások más-más oldalán áll. Szíriában például Irán és Oroszország továbbra is Básár Asszad elnök erőinek legfőbb külföldi támogatói, míg Ankara az ellenzéki harcosokat támogatja, beleértve néhány radikális milíciát. De például török erők felelősek tucatnyi iráni milíciatag idén történt meggyilkolásáért.
Márciusban Ankara két iráni hírszerző tisztet azzal vádolt, hogy 2019 végén meggyilkolták az ellenzéki Masoud Mlavi Vardanjani-t.
Ezen kirívó esetek ellenére Törökország és Irán jelenleg tovább mélyíti partnerségét. Augusztus végén a Hamász vezetőinek küldöttsége Isztambulban találkozott Erdogan elnökkel. A Hamász nagyrészt a síita Irán által finanszírozott iszlamista terrorszervezet, amely 2007-ben magához ragadta a gázai övezet irányítását.
Szeptember 7-én a Hamász teheráni képviselője, Khaled Al-Qaddoumi bejelentette, megerősített szövetségre van szükség Törökország, Irán és Katar között. Al-Qaddoumi hangsúlyozta, reméli, hogy a három ország „stratégiai lépéseket tesz a muszlim egység támogatása érdekében, és szembenéz a közös ellenséggel”.
Törökország és Irán hasonlóan – természetesen negatívan – vélekedik az Egyesült Arab Emírségek Izraellel kötött békeszerződésének kérdéséről is. Ez a történelmi megállapodás, amelyet Trump amerikai elnök közvetített, magában foglalja a „kapcsolatok normalizálását”, cserébe Izrael felfüggeszti az annektálást (izraeli hivatalos kifejezéssel: a szuverenitás tervezett kiterjesztését) Júdeában és Szamáriában.
Ez a megállapodás jelenti a harmadik békeszerződést Izrael és egy arab állam között. Míg a nemzetközi közösség jó része örömmel fogadta a békemegállapodást, Irán és Törökország azonnal éles kritikával illette azt, azzal vádolva az Emírségeket, hogy cserben hagyják a palesztinokat.
Az Arab Liga tagállamai szeptember 10-én összegyűltek és hivatalosan elítélték Ankara és Teherán beavatkozását az arab országok ügyeibe. Az Arab Liga főtitkára, Ahmed Abu Al Ghait hangsúlyozta, Irán és Törökország „növekvő zaklatása és ellenségeskedése” az egész régióra kihat, és hangsúlyozta az egységes arab front szükségességét, amely ellensúlyozhatja a növekvő agressziót.
A tagállamok rámutattak az észak-iraki török-iráni közös támadásokra, felhívva a figyelmet arra, hogy azok megsértik a nemzetközi törvényeket és az államok szuverenitását.
Hasonló bírálat hangzott el Iránnal és Törökországgal kapcsolatban augusztus végén az Irak, Jordánia és Egyiptom közötti csúcstalálkozón.
Ez a nagy népszerűségnek örvendő összejövetel a három ország közti kapcsolatok javítására összpontosított, és támogatta Bagdad újonnan beiktatott miniszterelnökét, Musztafa Al-Kadhimit az országában zajló külföldi beavatkozás korlátozásában. A potenciális új szövetség súlyosan korlátozná Irán kártékony befolyását a régióban, különösen, ha az Öböl-menti országokra is kiterjedne és magában foglalná Szaúd-Arábiát is.
Az iráni rezsim vezetői tisztában vannak azzal, hogy egy erős ellenzéki szövetség megakadályozná regionális erőfeszítéseiket, és korlátozná a szuverén szomszédokra gyakorolt befolyásukat. Ugyanígy Törökország agresszív fenyegetésekkel tette próbára Ciprus, Egyiptom és az Emírségek mellett a NATO-tag Görögország türelmét is.
Erdogan és Rouhani tudják: ahhoz, hogy folytathassák a nemzetközi jog és a szuverenitás szabályainak megsértését, össze kell fogniuk és szembe kell szállniuk azokkal, akik fenyegetik ilyen irányú ambícióikat.
