Az észak-erdélyi magyar zsidók 1940-ben boldogan fogadták a visszacsatolást, négy év múlva azonban ez lett a vesztük, miközben akik Dél-Erdélyben, román területen maradtak, nagyobb arányban élték túl a holokausztot. Ennek a korszaknak a fura kétarcúságát mutatta be három történész a Holokauszt Emlékközpont beszélgetésén.
Éppen 80 esztendővel ezelőtt, 1940. augusztus 30-án döntött úgy a náci Németország és Olaszország, hogy Észak-Erdélyt visszakapja Magyarország. A magyar csapatok szeptember 5-én lépték át a trianoni határokat, és kezdték meg a területek birtokba vételét. A hónap közepére ez be is fejeződött.
Az észak-erdélyi magyar zsidóság nagyobb örömmel fogadta a visszacsatolást, mint ahogy az a Felvidéken történt, az első bécsi döntést követően, két évvel korábban – mondja Róbert Péter történész. Felvidéken ekkor demokratikus rendszer volt, és még a Délvidéken is jobb volt a zsidóknak, mint Romániában, ahol a kormányzat rendkívül zsidóellenes volt, pogromok zajlottak és egyre népszerűbb lett a Vasgárda.
A helyzet a zsidók számára azonban nem volt ennyire egyértelmű. A visszatérő hivatalos magyar politika nem fogadta őket barátságosan. A magyar katonákat a lakosság az utcákon virággal várta Észak-Erdélyben, de a zsidók nem voltak kívánatosak ezeken az ünnepségeken – mesélte Róbert Péter. A zsidó kulturális élet ennek ellenére felélénkült, sok zsidó iskola nyílt – tette hozzá.
„Hát ez mégis csak egy jogállam” – kommentálta a visszacsatolást egy korabeli észak-erdélyi zsidó egy feljegyzés szerint – mondta Szalai Miklós történész. Magyarországon nem történtek olyan politikai gyilkosságok, mint a románoknál, és az egyház sem áll át olyan látványosan a fasiszták oldalára, mint Romániában. A nyilasok is esélytelenül próbáltak támogatottságot szerezni a visszacsatolt területen, miután a Vasgárdával is igyekeztek jó viszonyban lenni, ez viszont kizáró ok volt az erdélyi magyaroknál.
1942-ben jött a Kállay-kormány. Szalai Miklós szerint a magyar zsidók ekkor azt érezték, hogy a magyar kormány megóvja őket az egész Európában zajló holokauszttól.
Komoly Ottó, a magyar cionisták vezetője meg is írja a kormánynak, hogy nem felejtik sem Újvidéket, sem Kamenyec-Podolszkijt, de látják, hogy ha nem ez a kormány lenne, akkor velük is az történne, mint máshol.
Ugyanakkor a zsidótörvények Észak-Erdélyben is érvényben voltak, ráadásul nem sokkal később egy erdélyi politikus terjeszti elő a zsidó földbirtokok elvételét, amelyeket aztán kiosztanak a magyaroknak. Az Erdélyi Párt pedig memorandumot intéz a kormányhoz, amely arról szól, hogy lehet, hogy nem a németek nyerik a háborút, de azért nem kellene feladni az antiszemita politikát, ragaszkodni kell az elért „eredményekhez” – meséli Szalai Miklós.
Abolnczy Balázs, a Történettudományi Intézet főmunkatársa arról beszélt, hogy a zsidó földbirtokok elvétele nem arról szólt, hogy a gazdagoktól elveszik a szegényeknek, hanem 1-2 holdas, kis parcellákat is elvették a zsidóktól. Közben zajlik a városkép megváltoztatása. A zsidós hangzású boltneveket igyekeznek a városok külső területeire szorítani. 1942-ben és 43-ban a zsidó kereskedők és vendéglátósok töredéke kapja csak vissza az iparengedélyt.
Közben egy elképesztő modernizációs program zajlik a visszacsatolt területen. Egy évnyi magyar költségvetési pénzt költött a kormány egyetemre, vasútra, idegenforgalomra. Ablonczy Balázs szerint Észak-Erdélyről szóló kutatásai azt bizonyították, hogy a létező antiszemita vonulata mellett a nacionalizmus és a modernizáció tud kéz a kézben járni.
Róbert Péter szerint ezekben az években az észak-erdélyi zsidóság közérzetére nagy hatással volt, hogy a szomszédos Romániában fizikai veszély fenyegette őket, kivégzések, pogromok zajlottak. A románok ugyan hivatkoznak arra, hogy náluk nem volt deportálás, de saját kezűleg megöltek legalább 250 ezer zsidót.
A visszacsatolt területen élő magyar zsidók ekkor határozottan úgy érzeték, hogy ők jártak jobban a Romániában maradtakhoz képest.
Ez az érzet azonban csak néhány évig tartott. 1944 márciusa után a Sztójay-kormány elkezdi a magyar zsidók deportálását, 44-ben eltűnik a teljes észak-erdélyi, 150 ezer fős zsidóság, mindenkit deportálnak a haláltáborokba.
1944. augusztus 23-án a románoknak sikerül a kiugrás, átállnak a Szovjetunió oldalára, hadviselő féllé válnak Magyarországgal és a náci Németországgal szemben. 1944 szeptemberében német és magyar csapatok megtámadják Dél-Erdélyt, rövid időre elfoglalják Aradot és Tordát.
Egy hétig volt magyar vezetés ekkor Aradon, de már elkezdték a gettósítás és deportálás tervezését, más helyen zsidókat végeznek ki. Szalai Miklós szerint ennek a durva zsidóellenességnek az a magyarázata, hogy ekkor már csak a legelvakultabbak hisznek a győzelemben, akik egyúttal erősen antiszemiták is.
Ablonczy Balázs szerint a zsidótlanítás mértéke a helyi parancsnokokon múlt, hogy mennyire voltak antiszemiták.
Aradon rettegtek a még megmaradt magyar zsidók abban az egy hétben, amikor a város ismét magyar fennhatóság alá került – mondta Róbert Péter.
Összességében tehát hiába örültek az észak-erdélyi magyar zsidók az 1940-es évek elején a visszacsatolásnak, mert akkor a román kormány volt az antiszemitább, négy évvel később fordult a kocka, a románok kiugrottak, a magyar kormány pedig kegyetlenül végrehajtotta a deportálásokat a vidéki zsidóság körében, amelyből Észak-Erdély sem maradt ki, vagyis a második bécsi döntés végül megpecsételte az ott élő magyar zsidók sorsát, míg a román fennhatóság alatt maradt dél-erdélyi magyar zsidók egy része túlélte a Vasgárda mészárlásait.
