SS-jelvény Leányfalun: „neked amúgy is indul a vonatod”

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A Tett és Védelem Alapítvány (TEV) megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Pest Megyei Rendőrfőkapitányság bűncselekmény gyanúja hiányában nem indított büntetőeljárást azon állampolgári bejelentés kapcsán, amely sérelmezte, hogy egy leányfalusi hétvégi ház homlokzatára SS-jelvényt tűztek ki – olvasható a TEV közleményében.

Egy arra sétáló férfi lefényképezte a házat, mire az épületből kiérkezők közül -a szemtanú elmondása szerint- egy nő azt mondta, hogy a férje 44. születésnapját ünneplik, a jelvény pedig a 44-es számot jelenti. A fotót készítő férfi közölte, hogy ő zsidó és ez egy SS-jelvény, ami tiltott önkényuralmi jelkép, ezért zavarja a látvány. Egy, a házból kijövő férfi úgy válaszolt, hogy „ők ellenben nácik, neked meg amúgy is indul a vonatod”.

A fotót készítő ekkor elhagyta a helyszínt, a történtekről beszámolt egy a településen élő barátjának, aki a felvétel birtokában bejelentést tett a rendőrségen – írja a TEV közleménye.

A rendőrség miután kiszállt a helyszínre, a 444.hu megkeresésére a következőket közölte:

„az elektromossághoz munkájuk révén kötődő résztvevők a 44. születésnapját ünneplő számára készítették a villám jelekkel szimbolizált zászlót. Amikor a rendőrök felhívták a figyelmüket a tiltott önkényuralmi jelképpel kapcsolatos hasonlóságra, azonnal eltávolították a zászlót. Bűncselekmény gyanúja nem merült fel, büntetőeljárás nem indult.”

A TEV értetlenül és elképedve áll a rendőrségi állásfoglalás előtt, amely jó esetben ostobának, rossz esetben cinikusnak mondható – írja a szervezet.

A rendőrség fellépése azért is érthetetlen és nem szokványos, mivel korábban rendíthetetlenül, kifogástalan szakmai alapossággal vizsgálta ki az ilyen és ehhez hasonló bejelentéseket. A TEV szerint a megyei rendőrfőkapitányság közleménye továbbá szembe megy Magyarország kormányának az antiszemitizmussal szemben meghirdetett zéró tolerancia elvével és jelentősen rombolja a közbizalmat is.

A TEV határozottan elítéli a leányfalusi történteket és felajánlja a jogi segítséget a fotót készítő honfitársunk számára. A TEV álláspontja szerint, a ház tulajdonosa egyértelműen inzultálta az SS-jelvény nyilvános használatát szóvá tevő járókelőt, szóhasználata pedig alkalmas volt a közösségek méltóságának törvényben rögzített jogának súlyos megsértésére.

Gyűlöletbűncselekmény miatt nyomoznak egy SS emlékmű megrongálói ellen

A kanadai büntetőtörvénykönyv szerint gyűlöletbűncselekménynek minősül, ha valaki nyilvánosan gyűlöletet kelt bármilyen „beazonosítható csoport” ellen.

“SS-jelvény Leányfalun: „neked amúgy is indul a vonatod”” bejegyzéshez 28 hozzászólás

  1. TEV-nek érdeke lenne hogy legyen antiszemitizmus, pedig nem kellene ott keresni ahol nincs.. Még az ACDC-t is betiltsák a végén..

      • A TEV mindent megtesz, hogy legyen antiszemitizmus.

        Erre a kijelentésre ugyanazt tudom mondani, mint amit A történelem legrégebbi, egyértelmű és eredeti antiszemita toposza című cikkhez írt hozzászólásodra válaszoltam.
        Szerinted
        a TEV zavarja az antiszemitákat ==>
        az antiszemiták TEV iránti utálta erősíti az antiszemita érzelmeket ==>
        A TEV mindent megtesz, hogy legyen antiszemitizmus. quod erat demonstrandum
        Szerintem
        Ez a logikai lánc egy silány baromság.

        • Születésnapi buli volt, nem náci gyűlés. A 44-es (igen teljesen olyan mint az SS) bizonyára zászlót bizonyára eltüntették volna utána. Így, hogy a tev rájuk küldte a rendőrséget bizonyára sokkal jobban fogják ezek után kedvelni a zsidókat. A képen látható vörös csillag nem tévesztendő össze a Heineken csillagával, az már azelőtt rákerült a címkére mielőtt a büdös kommunisták kisajátították. Az emag reklámon az „árak forradalma” szöveg egyértelművé teszi, hogy melyik csillagról van szó. Persze ez nem gáz.

          • Te tényleg teljesen hülye vagy? Vagy csak mindenki mást nézel annak?
            Megjegyezném, hogy a hatóság részéről teljesen más megközelítést alkalmaznék. Ezeket a derék villanyszerelőket rögtön megbüntetném 1-5 millióra (a résztvevők száma alapján, de mindenképp legalább fejenként 50 ezerre) önkényuralmi jelkép használatáért. Az emagot pedig, mivel ott a szöveg is utal rá, önkényuralmi jelkép minősített és üzletszerű használatáért 500 millióra.

          • Te tényleg teljesen hülye vagy? Vagy csak mindenki mást nézel annak?
            Megjegyezném, hogy a hatóság részéről teljesen más megközelítést alkalmaznék. Ezeket a derék villanyszerelőket rögtön megbüntetném 1-5 millióra (a résztvevők száma alapján, de mindenképp legalább fejenként 50 ezerre) önkényuralmi jelkép használatáért. Az emagot pedig, mivel ott a szöveg is utal rá, önkényuralmi jelkép minősített és üzletszerű használatáért 500 millióra.

          • Még téged sem nézlek hülyének. Még. A hatóság is felfogta, hogy miről van szó, látom neked nem sikerült. A tev viszont nem hatóság, verhetik a nyálukat, csak további rajongókat szereznek.

          • Senki sem mondta hogy a TEV hatóság lenne.
            Hatóság alatt Rendőrségre vagy Bíróságra gondoltam.
            A hivatalos rendőrségi álláspont is megér egy misét, ugyanis az egy dolog, hogy a buli résztvevői igyekeztek a helyzetet egy véletlen egybeesésnek beállítani és becsületes állampolgárt adva látszólag együttműködni, de ezt akkor sem szabadott volna így kommunikálni. DE!!! Míg a hatóság ügyetlenkedése betudható annak, hogy nem akarnak belemenni egy hosszas bizonyítási eljárásba egy ilyen ügyben, addig ez a Te esetedben nem áll fenn.
            Veled kapcsolatban elég visszanézni az itteni tevékenységedet és máris egyértelmű a helyzet. Teljesen egyértelmű az, hogy trollkodni jársz ide, szándékosan és folyamatosan csúsztatsz és ennek csak újabb ékes példája az amit most ezzel az esettel kapcsolatban előadsz.

            Ha Te felnőtt magyar állampolgárként, aki valamennyire is műveltnek tartja magát azt mered állítani hogy a leányfalui képen látható zászló nem ezzel az alábbi képen szereplő SS zászlóval azonos, akkor hazudsz. https://uploads.disquscdn.com/images/0b8504367d4502c89f97c316964bb033af7f9289adc213f04ec12cdef3dd662b.jpg

            És az is hazugság ha azt állítod, hogy Te ezt korábban soha nem láttad, és a hasonlóság/azonosság csak véletlen.

          • Ez a zászló ugyanúgy büntetendő mint a fentebb említettek.

            Ugyanakkor elég ovis mentalitásra vall, hogy egyesek a saját hibáikat a másokra való mutogatással mentegetik.
            Mi köze Franciaország iszlamizációjának ahhoz, hogy Leányfalun SS zászlót tűz ki egy pár hülye?
            És ahogy stb kolléga már rámutatott, komoly hiányosságaid vannak a magyar helyesírás témakörben 😉 (kimenekítését, letelepítését és izraeli)

          • Ez a zászló ugyanúgy büntetendő mint a fentebb említettek.

            Ugyanakkor elég ovis mentalitásra vall, hogy egyesek a saját hibáikat a másokra való mutogatással mentegetik.
            Mi köze Franciaország iszlamizációjának ahhoz, hogy Leányfalun SS zászlót tűz ki egy pár hülye?
            És ahogy stb kolléga már rámutatott, komoly hiányosságaid vannak a magyar helyesírás témakörben 😉 (kimenekítését, letelepítését és izraeli)

    • A TEV feladata, hogy a magyar népre vélemény-diktatúrát kényszerítsen. Azt gondolom, hogy a TEV rasszista, mert a magyarokat ért gyűlöletbeszéd hidegen hagyja őket. Csak ha zsidót ér (valós, vagy vélt) gyűlöletbeszéd, akkor szólnak. Muzulmánok milliói szidták a röszkei magyar operatőrnőt egy optikai csalódás miatt, de a TEV-et ez nem zavarta!

      • Okostojas, a TEV egy zsido alapitvany, es az antiszemitizmus ellen jott letre. A magyarok vedelmere ott van 10 millio magyar es egy teljes allamapparatus. Az elmult 100 ev magyar tortenelme azt bizonyitja, hogy a zsidok kiszolgaltatottak es vedtelenek voltak, az allam tobbnyire nem vedte, hanem jogfosztotta oket. A muzulmanok ellen nem egy zsido szervezetnek kell megvedeni a magyar operatornot.

        • Én azt mondom, hogy mindenféle gyűlöletbeszédet el kell ítélni, és ha válogat a TEV, akkor bizony rasszista.
          Magyarországon különben sincs antiszemitizmus, csak a hazug embereket útálják, akik a magyarok nyakába varrják a zsidó vezetők által elkövetett náci bűnöket. A kolozsvári gettó áldozatait maguk a zsidó vezetők küldték Auschwitzba! (Bogdanor: „Kasztner’s Crime”)
          Kasztner Kolozsváron járt 1944 május elején. Kasztner tudta, hogy Auschwitzba megy a vonat, a kolozsvári zsidók mégis tudatlanul szálltak be a vagonokba!

  2. „…….tiltott önkényuralmi jelképpel kapcsolatos hasonlóságra……”
    Hát Nem csodálatos? Most már az is elég, ha „hasonlít” valamire. Sőt, jobb is, így bármit bele lehet magyarázni.
    „…..közösségek méltóságának törvényben rögzített jogának súlyos megsértésére…..”
    Érdekes, hogy a magyar közösség méltóságának a megsértéséből sosincs ekkorra kalamajka. Egy zsidó bármikor szidhatja saját megmentőjét, Horthy Miklóst. Attól nem borul ki a bili.
    Előbb-utóbb elég muzulmán lesz Európában, és mivel a nyugati határ nyitott, így Magyarországon is. Akkor legalább majd a zsidók és a muzulmánok egymással foglalkozhatnak.

    • Egy zsidó bármikor szidhatja saját megmentőjét, Horthy Miklóst.

      A helyzet ennél is tragikusabb!
      Én például bármikor szidhatom a saját jóakarómat. Olyat is mondhatok neki, hogy rgyula, ritka szaralak vagy.

      • Régebben megsértődtem volna a mocskolódásodon, de ezt egy olyan hazug kissebbség tagja mondja, amelyik még a Magyarországra betört német rablógyilkosoknál is jobban gyűlöli saját szüleinek a megmentőjét! Ez mindent elmond rólad.
        Aki a saját szüleinek a megmentőjét nem tiszteli, az a szüleit sem szereti!

      • Régebben megsértődtem volna a mocskolódásodon, de ezt egy olyan hazug kissebbség tagja mondja, amelyik még a Magyarországra betört német rablógyilkosoknál is jobban gyűlöli saját szüleinek a megmentőjét! Ez mindent elmond rólad.
        Aki a saját szüleinek a megmentőjét nem tiszteli, az a szüleit sem szereti!