Teljes képtelenség, hogy a globalizáció korában, amikor az információ percek alatt eljut a világ legtávolabbi pontjára, Vuhanban már 2019 november végén felbukkan egy halálos, különösen agresszív vírus, de a WHO hosszabb időn át a füle botját sem mozdította, nem figyelmeztette az emberiséget a veszélyre.
„Kína visszaüt” – gyerekkoromban került a kezembe ezzel a címmel egy könyv, a borítóján kínai vörös katona indult rohamra. (Utánanéztem, jól emlékeztem rá: 1950-ben jelentette meg a Szikra könyvkiadó, írója egy angol kommunista nő, Agnes Smedley volt, aki részt vett a hosszú menetelésben.) Most persze a Vuhanból származó, és az egész világot letaroló koronavírus idézte fel bennem a hajdani olvasmányom. Meg néhány újságcikk, közte az is, mely a The Washington Post április 8-i számában jelent meg (szerzője: Josh Rogin), és arról szól, hogy a koronavírus mindkét párthoz tartozó amerikaiakat Kína ellen fordította.
De miből gondolja a demokratákra és a republikánusokra szavazók többsége, hogy Kínát felelősség terheli a világra szabadult pandémiáért? Hiszen a Harris közvéleménykutató-intézet reprezentatív felmérése szerint az előbbiek 67, az utóbbiak 90 százaléka véli úgy, hogy a jelenlegi kínai kormányzat volt a felelős a vírus terjedéséért, és csak a demokraták 34 százaléka, a republikánusok 34 százaléka gondolja azt, hogy a kínai kormányzat pontosan, a tényeknek megfelelően jelentette a megbetegedések statisztikai adatait.
Ezek után nem meglepő, hogy az amerikai közvélemény, bár eleinte berzenkedett ellene, elfogadta, hogy Trump elnök „kínai vírusként” emlegesse a Covid-19-et. Vagyis tényleg elképzelhető, hogy Kína újra „visszaütött”?
A polgárháborúba merült Kínát persze majdnem egy évszázad választja el 2020-tól. Bár Mao Ce-tung képe ott díszelgett a fekete ruhás Hszi Csin-ping mögött a Mennyei Béke terén, amikor más vezetőkkel együtt megemlékezett vírusjárvány áldozatairól, a Kínai Kommunista Párt örökös elnöke csak távoli utóda az egykori „nagy kormányosnak”.
Nehéz eldönteni, hogy a helyzet tragikus alakulásában mekkora szerepet játszott a jelenlegi, diktatórikus kínai kormányzat döntésképtelensége, illetve tudatos felelőtlensége. Abban azonban egyet lehet érteni Neil Ferguson angol történésszel, hogy a Kínában az utóbbi évtizedekben meghonosodott, dinamikus gazdasági terjeszkedést generáló vadkapitalizmus, és a politikai egypártrendszer olyan kombináció, mely komoly kockázatot jelent az emberiségre nézve.
És ha ez így van, márpedig a pandémia ezt egyértelműen bebizonyította, nyilvánvaló, hogy a világ országainak a jövőben pontosan értesülnie kell a Kínában keletkezett veszélyekről, és idejében fel kell készülnie rá.
Lássuk be: a Covid-19 járvány elleni védekezésben az ENSZ egészségügyi szervezete, a WHO alkalmatlannak bizonyult, s ebből le kell vonni a következtetéseket.
Nem véletlenül jelezte Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke: befagyasztja a WHO anyagi támogatását, és sürgette annak a kivizsgálását, miért nem értesítette idejében az egészségügyi világszervezet a tagállamokat és a nyilvánosságot az új koronavírus veszélyességéről.
Sokakkal együtt magam is úgy vélem, hogy az etióp főigazgatónak, Tedros Adhanom Ghebreyesus-nak le kell mondania. Hiszen ő csak „fut az események után”, úgy, mint az ENSZ portugál főtitkára, Antonio Guterres. Csakhogy amíg a politikai válságok, a terrorizmus és a különböző diktatúrák problémáinak megoldását senki sem várja az ENSZ-től, hiszen a Biztonsági Tanács vétójoggal rendelkező tagjai egymással ellentétes érdekeket képviselnek, és aszerint is szavaznak, a Föld egészére kiterjedő közegészségügyi vészhelyzeteket konszenzussal kell kezelni, itt nincs helye a politikának.
Ennek az elvnek megfelelően kellene átalakítani a WHO-t, különös tekintettel az újabb vírus-pandémiák elleni hatékony védekezésre. Politikailag független és hatékony monitoring rendszerrel kell ellenőrzés alatt tartani az öt kontinenst, és a naprakész információkat egy autonóm, tudósokból álló testületnek kell feloldoznia.
Teljes képtelenség, hogy a globalizáció korában, amikor az információ percek alatt eljut a világ legtávolabbi pontjára, Vuhanban már 2019 november végén felbukkan egy halálos, különösen agresszív vírus, de a WHO hosszabb időn át a füle botját sem mozdította, nem figyelmeztette az emberiséget a veszélyre.
Vuhan nemzetközi repülőteréről egészen 2020 január közepéig szálltak fel gépek, és vitték a fertőzötteket, „exportálták” a vírust Európába és Amerikába. Ez csak úgy fordulhatott elő, hogy a WHO maga is kiszolgál bizonyos politikai érdekeket. Az etióp főigazgatóról amúgy az a hír járja, hogy a kínaiak embere, 2017-ben Peking jelöltjeként nevezték ki.
Nyilvánvaló az is, a WHO elengedhetetlenül szükséges reformja beleütközik majd Kína ellenkezésébe, amit a vezetői úgy fognak majd fel, hogy ellenük irányul. És hát a Kínai Népköztársaság a világ második legerősebb politikai és katonai hatalma, akkora gazdasági befolyással rendelkezik, hogy mindenütt képes érvényesíteni az akaratát.
Kína olyan pozícióban van a világban, mint amilyenben a császári Németország volt Európában, az első világháború előtt: mindenkinél erősebb, de ahhoz nem elég erős, hogy maga alá gyűrje vetélytársait, ha azok összefognak ellene.
Vagyis, bár a Covid-19 vírustól indultunk el, oda jutottunk, hogy a fejlett világnak, mindenekelőtt az Egyesült Államoknak és az Európai Uniónak felül kell vizsgálnia Kína-politikáját, gazdasági szankciók fenyegetésével, és közvélemény nyomásával rá kell bírnia a pekingi vezetést arra, hogy szolgáltasson pontos és ellenőrizhető adatokat a vírus kitöréséről, valószínű okairól és az áldozatok számáról, és egyezzen bele egy független álló szakmai ellenőrző testület működésébe a területén.
A nemzetközi virológiai együttműködésben való részvételt nem pótolják Peking nagyvonalú maszk- és védőruha-adományai, melyeket a járvány sújtotta országokba küldött.
Olyan súlyos egészségügyi és gazdasági válságot, mint amit a jelenlegi vírus-pandémia idézett elő, a második világháború óta nem ismert az emberiség. (Volt persze járványos gyermekbénulás, polio, 1946-ban és 1956-ban, meg HIV és Ebola a nyolcvanas években, sőt, közben két indiai pestisjárvány is, de egyik sem terjedt cseppfertőzéssel, és nem száguldott körbe a Földön néhány hét alatt.) Az a politikai-társadalmi krízis oda vezetett, hogy világ nagyhatalmai 1944 őszén a Dumbarton Oaks-ban rendezett konferencián megállapodtak az új világrendről, és megalakították az ENSZ-et.
Nos, ha nem is ilyen látványosan, de koronavírus után most is új fejezetet kell nyitni a nemzetközi egészségügyi együttműködésben, amennyiben nem akarjuk, hogy a következő, még agresszívebb és pusztítóbb vírus-mutáció, mint egy rossz sci-fiben, végezzen velünk.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.