Nemcsak az elszabadult állami és önkormányzati önkényt kéne leállítani, de a gazdaságot is sürgősen újra kell indítani.
Egy német újságírót több száz euróra büntettek meg, amiért egy bevásárlóutcában legálisan vásárolt egy gombóc fagylaltot, és ezt teljesen egyedül elfogyasztotta ez egyik padon. Ennél jóval többet fizethet majd az a fiatal pár, amely Berlinből elautózott a 200 kilométerrel odébb lévő warnemündei strandra, hogy megnézzék a napfelkeltét, megszegve ezzel a tartomány beutazási korlátozását.
A 78 éves Monika Maron írónőnek NDK-stílusú hivatali iratot, kiutasítási határozatot hozott a postás, amelyben felszólítják: azonnal hagyja el jelenlegi lakhelyét, azaz saját házát, távozzon Mecklenburg-Előpomeránia tartományból, és térjen vissza bejelentett lakcímére, berlini lakásába. Szászországban egy bíróság úgy döntött, szabadidős tevékenységet kizárólag a lakástól számított 15 kilométeren belül lehet végezni. Ugyancsak Szászországban merült fel (de végül lekerült napirendről), hogy pszichiátriai intézetbe is kerülhet, aki megszegi a karantén-elhagyási tilalmat.
Az elmúlt napok német példái mellé számtalan további német, és még számtalanabb további európai példát lehetne felhozni arra, hogy az új vírus ürügyén
elszabadult a teljes parancsuralmi őrület: állami és önkormányzati vezetők tesznek úgy, mintha zombi-apokalipszistől kellene megmenteniük a Földet és szűkebb választókörzetüket.
„Több mint 4600 rendőri intézkedés volt a kijárási korlátozások megszegése miatt a húsvéti hétvégén” – közölte az operatív törzs részéről Lakatos Tibor, aki a pártállami Kék fény c. műsor modorában rosszallóan azt is megjegyezte, hogy „többfős csoportosulások alakultak ki a húsvéti hosszú hétvége alatt a Balaton déli partján és a nagy bevásárlóközpontok közelében.” Még jó, hogy nem hosszú hajú huligánoktól meg galeriktől óvott minket.
Tényleg, emberek csoportosultak? Emberek sokasága ki mert menni a jó időt látván a szabadba? Valamiért úgy gondolták, tudják, mi a jó nekik? Nem találunk szavakat.
Az egyetlen rizikófaktor, amire ilyenkor ügyelni kell, és amit már mindannyian kívülről fújunk, az természetesen a távolságtartás, egy-másfél, de leginkább két méter, a szabadban nem nagy kunszt betartani, és ez nagyjából minden, amire egy polgármesternek vagy egy „rendőri intézkedésnek” fel kell hívnia az érintettek figyelmét, ha helyzet van.
Az viszont nem veszélyhelyzet, hanem a lehető legjobb, amit magunkkal és szeretteinkkel tehetünk, ha kimegyünk a napra, a friss levegőre, nagyot túrázunk, futunk, megpróbáljuk erősíteni azt, ami azelőtt az immunrendszerünk volt – természetesen tartva a sok lépés távolságot. Felkészülve arra, hogy egy nap eljön a karantén vége, munkába kéne állni, vissza kéne szerezni felfüggesztett életünket.
De nem, néhány önkormányzat nem így gondolkodik, sőt, ha jól látom, sehogy. Ami azért is aggasztó, mert milyen segítségre számíthatunk tőlük, ha ez a nap tényleg eljön?
Badacsonytomaj húsvétkor szabályos blokádot épített maga köré, nehogy megjelenjenek náluk a szó szoros értelmében vett katasztrófaturisták, lezárták a strandokat, a kerékpárutat, az átmenő forgalmat, és a helyi házmesterek, elnézést, a „helyben toborzott önkéntes településőrök” csak az ottani lakcímkártyával rendelkező lakosokat engedték át.
Ugyanez Pilisszentkereszten: a város polgármestere „húsvét idejére a település teljes területén, így Dobogókőn is megtiltotta a máshonnan érkezők parkolását, valamint sportolását és túrázását.” Igen, jól olvastuk: a Balaton melletti településen tilos volt sétálni a strandon, egyáltalán ott lenni, Pilisszentkereszten meg Dobogókőn tilos volt sportolni, túrázni. Tehát nem az, hogy természetesen szívesen vannak látva nálunk, csak kérjük, tartsák a distanciát, nem: az egészet letiltották.
Ugyanez Budapesten: Az I. kerület új, ellenzéki polgármestere „azt kérte, hogy a hosszú hétvége és a szép idő ellenére se menjenek az emberek a kerületbe.” Óbuda polgármestere közölte, a Hajógyári-szigetre meg a Római-partra „egyéni szabadidős sporttevékenység, gyalogos közlekedés és háziállat sétáltatása céljából sem lehet belépni (kiemelés tőlem – S.L.)” Zugló polgármestere „külön kért” mindenkit, „hogy a négynapos ünnep alatt ne menjenek a Városligetbe, sem más parkokba.”
Mi van itt? Mindenki megőrült? Hogy jutottunk el odáig, hogy választott helyhatósági vezetők ilyen esetben nem tanácsot adnak, ha esetleg nagyon úgy gondolják, hanem az életünk döntései felett rendelkeznek, és közterületek használatát tiltják be?
Idézhetnénk szinte mindegyik fővárosi polgármestertől hasonló – mint fentebb láttuk: teljesen eurokonform – őrületeket, felesleges. Az agyatlan, egészségre is veszélyes szűklátókörű fontoskodás felülír minden párthovatartozást. Ugyanezt a keménykezű dirigizmussal egybekötött zavart, fontoskodó semmitmondást látjuk állami szereplőknél, ha arról kellene beszélni, hogy a) milyen objektív kritériumok alapján és b) mikor tervezik feloldani Magyarország működésének letiltását?
Talán érdemes felidézni Magyarország gyorsvonaton összekompilált alaptörvényének néhány sorát:
„AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége. (…) Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”
Tehát még egyszer: csak más alapvető jog védelmében, csak a szükséges és arányos mértékben lenne korlátozható az a jogom, hogy egyedül vagy a szerettemmel kimenjek a szabadba. Most véletlenül sem ez történt. Mi várható itt a politika felsőbb és helyi szereplőitől, ha végre újraindul a normál életünk?
Szomszédaink némelyikénél már elkezdtek gondolkodni a zárlat oldásán, kisebb boltok, melléküzemágak újbóli beindításán. Akár átvállalja egy adott kormány egy időre a bérkifizetéseket (mint szerte Európában), akár nem (mint nálunk), a kereslet után egyszer a kínálatnak is újra kell indulnia, a nem megtermelt vagyont nem lehet a helikopterről szétszórni.
A karantén idején történő kimenekülés a szabadba a váltás, az újrakezdés lelki igényéről is szól, botrányos lenne, ha akár kormányzati, akár önkormányzati szinten megmaradna az Új Ostobaságnak akár a töredéke is.
A távolságtartási, higiéniai szabályok, a kézfogás stb. elkerülése, a különösen rizikós idős emberek időbeli és térbeli elkülönítése természetesen nem tartoznak az Új Ostobaság kategóriájába, mindez jövendő új életünkben is még sokáig velünk marad. Ez nem kérdés.
De például a parancsgazdaság fennmaradása, a döntések viták nélküli elfogadtatása, a gazdasági növekedés megkérdőjelezése, a szabadkereskedelem visszaszorulása, a fosszilis-mentes, kistermelői „klímabarát” gazdaságra való esetleges áttérés már nagyon súlyos következménye lenne ennek a rendkívüli állapotnak. Nemcsak a szabadságunkat és a méltóságunkat veszítenénk el világszerte, de még egy újabb járványt sem tudnánk megelőzni vele.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.