Repedés a Trump-kormányban? Vance Izraelt is okolja a súlyos vereségért

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Komoly politikai feszültségekre világított rá az amerikai félidős választások eredménye. JD Vance alelnök szerint a republikánusok súlyos vereségének egyik legfontosabb oka az Irán elleni háború, valamint az amerikai–izraeli kapcsolatokkal szembeni növekvő választói elégedetlenség volt. Donald Trump elnök nagyrészt egyetértett helyettese értékelésével, de világossá tette: akkor is megtámadta volna Iránt, ha előre tudta volna a választások eredményét.

Az Egyesült Államokban komoly politikai vitát váltott ki a republikánusok november 3-i félidős választási veresége. A Demokrata Párt mind a képviselőházban, mind a szenátusban megszerezte a többséget, amit sokan Donald Trump elnök politikájának elutasításaként értékelnek. JD Vance amerikai alelnök szerdán az X közösségi oldalon közzétett hosszú bejegyzésében meglepően nyíltan beszélt a vereség okairól.

Szerinte a republikánusok nem egyszerűen azért veszítettek, mert a demokrata szavazók nagyobb számban mentek el voksolni, hanem azért, mert a 2024-ben Trumpra és Vance-re szavazó amerikaiak jelentős része két évvel később már a demokratákat támogatta.

Az alelnök több közvélemény-kutató elemzésére hivatkozva négy olyan tényezőt sorolt fel, amelyet a republikánusoktól elforduló választók a legfontosabbnak tartottak: az iráni háború befejezését, a megélhetési költségek és az infláció kezelését, az „Amerika az első” politika következetes érvényesítését, valamint az Egyesült Államok Izraelhez fűződő kapcsolatának megváltoztatását.

Vance értékelése szerint tehát az Irán elleni háború és az Izraelhez fűződő viszony nem csupán külpolitikai kérdés, hanem a republikánusok választási vereségének egyik meghatározó oka volt.

„A háború miatt veszítettünk”

Vance bejegyzésében különösen élesen fogalmazott azokkal szemben, akik az Irán elleni katonai fellépés folytatását szorgalmazzák. Az alelnök felidézte egy konzervatív televíziós személyiség korábbi figyelmeztetését, amely szerint a Trump-adminisztrációnak diplomáciai úton kellett volna rendeznie az iráni konfliktust. Vance szerint utólag bebizonyosodott, hogy ez politikai szempontból helyes tanács volt.

A kijelentés közvetett bírálatként is értelmezhető azokkal szemben, akik újabb katonai csapásokat sürgettek Irán ellen. A Times of Israel beszámolója szerint közéjük tartozott Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is.

„Ha valaki azzal akar érvelni, hogy megérte, hogy a következő hat évre elveszítettük a szenátust, akkor tegye meg. Mondja azt, hogy ez elfogadható ár volt. Egyetérthetünk vagy vitatkozhatunk vele, de legalább őszinte álláspont” – írta az alelnök, majd egyértelművé tette saját következtetését:

„A háború miatt veszítettünk. Ezt maga az elnök is elmondta tegnap este.”

Vance bejegyzését Donald Trump legidősebb fia, Donald Trump Jr. is megosztotta, és azt írta hozzá, hogy annak minden egyes szavával százszázalékosan egyetért. Az alelnök megnyilatkozása azért is figyelemre méltó, mert Vance-t már a háború február 28-i megindítása előtt is a katonai beavatkozás ellenzői között tartották számon.

JD Vance: Izrael és az iráni háború miatt vesztettünk

A 2028-as elnökválasztásra készülő alelnök már meg is találta a bűnbakot a republikánusok katasztrófális vereségéért.

Trump: Ha újra döntenem kellene, ugyanígy cselekednék

Donald Trump elnök szerdán újságírói kérdésre reagált alelnöke kijelentéseire, és meglepő módon nem vitatta Vance értékelésének lényegét.

„Azt hiszem, ez nagyrészt igaz, mert rövid távon valamelyest megemelte a benzinárakat” – mondta Trump, amikor a Fehér Ház közelében zajló építkezést tekintette meg. Az elnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a választási vereség ellenére sem bánta meg az Irán elleni katonai fellépést.

„Ha újra meg kellene tennem, újra megtenném. Mert hosszú távon ez az egyetlen megoldás. Nem engedhetjük meg, hogy Irán atomfegyverhez jusson” – jelentette ki.

Trump hozzátette, hogy előre tudta: a háború hatással lesz a félidős választások eredményére.

„Semmit sem csináltam volna másként” – szögezte le az amerikai elnök.

Trump azt is kizárta, hogy menesztené Pete Hegseth védelmi minisztert, aki az Irán elleni katonai fellépés egyik leghatározottabb támogatója volt. Az elnököt arról is kérdezték, miért nem ért véget a háború a félidős választások után, ahogyan azt korábban kilátásba helyezte. Trump tagadta, hogy ilyen ígéretet tett volna, és a 2025 júniusában végrehajtott Midnight Hammer hadműveletre utalt, amelynek során az amerikai légierő iráni nukleáris létesítményeket támadott. A háború lezárásáról Trump kijelentette:

„A háború akkor ér véget, amikor én akarom. De megfelelően kell befejezni.”

Vance egyre kritikusabb Izraellel szemben

Az amerikai alelnök kijelentései túlmutatnak a republikánusok választási vereségének elemzésén. Vance ugyanis az elmúlt hónapokban több alkalommal is olyan álláspontot képviselt Izraellel kapcsolatban, amely jelentősen eltér Trump elnök nyilvánosan hangoztatott megközelítésétől.

Miközben Trump következetesen kiállt Izrael és Benjamin Netanjahu mellett, Vance jóval visszafogottabb, időnként kifejezetten kritikus hangot ütött meg az izraeli kormánnyal szemben.

Júniusban élesen bírálta az izraeli kormány azon tagjait, akik ellenezték Trump diplomáciai erőfeszítéseit az iráni háború lezárására. Júliusban pedig Joe Rogan podcastműsorában már azt állította, hogy az izraeli kormány bizonyos szereplői tudatosan próbálták befolyásolni az amerikai közvéleményt annak érdekében, hogy megakadályozzák a tárgyalásokat, és fenntartsák a katonai konfliktust.

„Vannak olyan emberek az izraeli rendszerben, akikről minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy manipulálják és megpróbálják megváltoztatni az amerikai közvéleményt annak érdekében, hogy a háború határozatlan ideig folytatódjon” – fogalmazott akkor Vance.

Az alelnök októberben ismét hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok közel-keleti politikája nem rendelődhet alá Izrael érdekeinek, és Washingtonnak mindenekelőtt saját nemzeti érdekeit kell szem előtt tartania.

A különbség az izraeli választási kampányban is megmutatkozott. Trump határozottan támogatta Netanjahut az októberi parlamenti választás előtt, Vance azonban nem volt hajlandó hasonló nyilatkozatot tenni. Mindez arra utal, hogy a Trump-adminisztráción belül egyre hangsúlyosabbá válik az a politikai irányzat, amely az Izraellel való szoros szövetség fenntartása mellett nagyobb távolságot kíván tartani az izraeli kormány döntéseitől.

Independent: Rubio várhatóan otthagyja Trumpot, elnöknek készül 2028-ban

Egy magas rangú brit forrás is megerősítette azokat a várakozásokat, melyek szerint Rubio távozik az adminisztrációból.

Herzog: Izraelnek mindkét amerikai párttal jó kapcsolatot kell fenntartania

Az izraeli vezetés részéről Jichák Herzog államelnök reagált Vance kijelentéseire. Herzog szerdán, a Jiszráél Béténu párt képviselőivel folytatott találkozóján hangsúlyozta, hogy Izrael nagyra becsüli az amerikai elnököt és alelnököt, és tisztában van az Egyesült Államokban zajló politikai vitákkal.

„Most hallottam Vance alelnök kijelentéseit. Ezek olyan érzések, amelyek jelen vannak legfőbb barátunknál és szövetségesünknél” – mondta Herzog.

Az izraeli államelnök hozzátette, hogy tiszteli Trumpot, Vance-t és a Demokrata Pártot is, és hangsúlyozta: Izrael mindig arra törekedett, hogy mindkét nagy amerikai politikai párttal jó kapcsolatot ápoljon.

Herzog óvatos megfogalmazása azt jelzi, hogy az izraeli vezetés számára különösen érzékeny kérdéssé vált az amerikai belpolitikai megosztottság, és az, hogy Izrael támogatása egyre inkább pártpolitikai viták tárgyává válhat.

Vance már a 2028-as elnökválasztásra készül?

Az alelnök kijelentéseinek jelentőségét tovább növeli, hogy JD Vance-t a Republikánus Párt egyik legesélyesebb 2028-as elnökjelöltjeként tartják számon. A mostani félidős választási vereség után Vance egyértelműen igyekszik megfogalmazni azt a politikai irányvonalat, amellyel a republikánusok visszaszerezhetik az elveszített választóikat.

Ebben a megközelítésben az iráni háború lezárása, az amerikai gazdasági problémák előtérbe helyezése és az Izraelhez fűződő kapcsolatok újragondolása egyaránt fontos szerepet kap.

Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy Vance szakítani kívánna az amerikai–izraeli szövetséggel. Sokkal inkább arra utal, hogy az Egyesült Államok külpolitikájában olyan hangsúlyeltolódást sürget, amelyben az amerikai választók közvetlen gazdasági és biztonsági érdekei elsőbbséget élveznek a külföldi katonai szerepvállalásokkal szemben. Izrael számára a legfontosabb figyelmeztetés mégis az lehet, hogy az amerikai–izraeli kapcsolatok kérdése immár nemcsak a Demokrata Párton belül, hanem a republikánus politikai táborban is egyre komolyabb vitákat vált ki.

Új műholdas képek igazolják, hogy Irán újjáépíti katonai és nukleáris képességet

A helyreállítási munkálatok aggasztó módon kiterjednek a korábbi nukleáris kutatásokhoz kapcsolódó létesítményekre is.