Jichák Herzog izraeli államelnök Gadi Eisenkotnak, a Jásár párt vezetőjének adta az első lehetőséget az új kormány megalakítására. A döntés politikai vereségnek tűnhet Benjamin Netanjahu számára, ám korántsem jelenti azt, hogy Izraelben biztosan kormányváltás következik. Eisenkotot ugyan 67 képviselő ajánlotta miniszterelnöknek, de természetes szövetségesei mindössze 48 mandátummal rendelkeznek. A koalíciós tárgyalások egyik kulcsszereplője Avigdor Liberman lehet, aki a vártnál gyengébb választási eredmény után látványosan késznek mutatkozik korábbi politikai álláspontjai felülvizsgálatára.
Jichák Herzog izraeli államelnök szombaton bejelentette, hogy Gadi Eisenkotot, az izraeli hadsereg korábbi vezérkari főnökét és a Jásár párt elnökét bízza meg az új kormány megalakításával. A hivatalos megbízást november 8-án adja át az elnöki rezidencián. Eisenkotnak ezt követően 28 napja lesz a kormányalakításra, amelyet az államelnök további 14 nappal meghosszabbíthat.
A döntést az október 27-i parlamenti választásokat követő elnöki konzultációk előzték meg. Ezek során 67 képviselő Eizenkotot, 46 pedig Benjamin Netanjahut javasolta miniszterelnöknek. A hét mandátummal rendelkező, áskenázi ultraortodox zsidókat tömörítő Egyesült Tórai Judaizmus (UTJ) egyik jelöltet sem támogatta.
A számok alapján egyértelműnek tűnhet, hogy Eisenkot rendelkezik a szükséges parlamenti többséggel. Csakhogy a helyzet ennél lényegesen bonyolultabb. Az izraeli államelnöknek ugyanis nem feltétlenül azt kell megbíznia, aki a legtöbb ajánlást kapja, hanem azt, akinek megítélése szerint a legnagyobb esélye van működőképes kormányt alakítani.
Eisenkot tehát megnyerte a kormányalakítás első politikai csatáját, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy ő lesz Izrael következő miniszterelnöke.
A 67 képviselő valójában csak 48 biztos szövetségest jelent
A jelenlegi politikai helyzet megértéséhez három számot érdemes megjegyezni: 67, 48 és 53.
Eisenkotot 67 képviselő ajánlotta az államelnök figyelmébe, de a Netanjahu leváltására törekvő négy zsidó vezetésű párt – a Jásár, Naftali Bennett Bejáchád pártja, Jáir Golan Demokraták pártja és Avigdor Liberman Jiszráél Béténu pártja – együttesen mindössze 48 mandátummal rendelkezik. A további 19 ajánlás a két arab párttól, a Ráámtól és az Egyesült Listától érkezett. Ezek a pártok Netanjahu távozását szeretnék, de ez nem jelenti automatikusan azt, hogy valamennyien készek lennének egy Eizenkot-kormány tagjaivá válni, vagy hogy Eisenkot valamennyi szövetségese hajlandó lenne velük együttműködni.
Netanjahu hagyományos jobboldali–vallásos tábora ezzel szemben 53 mandátumot szerzett. Bár ebből az UTJ hét képviselője nem ajánlotta őt kormányfőnek, a korábbi koalíció számszerűen még mindig nagyobb, mint Eisenkot természetes politikai szövetsége.
A választás legnagyobb paradoxona, hogy a Netanjahu leváltását akaró pártoknak összesen van parlamenti többségük, de koránt sincs egyetértés közöttük arról, milyen kormányt szeretnének létrehozni.
Első forgatókönyv: kormány az arab pártok támogatásával
A legegyszerűbbnek tűnő megoldás az lenne, ha Eisenkot a 48 fős politikai táborára építve kisebbségi kormányt alakítana, amelyet a két arab párt kívülről támogatna. Ebben az esetben az arab képviselőknek nem feltétlenül kellene miniszteri tisztségeket vállalniuk. Elegendő lehetne, ha a kormány beiktatásakor, illetve a későbbi bizalmi és költségvetési szavazásokon támogatnák Eisenkotot.
Csakhogy ez a konstrukció komoly ellenállásba ütközik a leendő koalíciós partnerek részéről. Avigdor Liberman határozottan elutasítja, hogy olyan kormányban vegyen részt, amely az arab pártok támogatásától függ. Naftali Bennett pártjában szintén komoly fenntartások vannak egy ilyen megoldással szemben.
A jobboldali izraeli média különösen hangsúlyozza ezt az ellentmondást. A Netanjahuhoz közel álló politikai körök szerint elfogadhatatlan lenne, hogy az izraeli kormány fennmaradása olyan arab pártok szavazataitól függjön, amelyek egyes képviselői vitatott álláspontot képviselnek a Hamásszal és az izraeli katonai műveletekkel, de még Izrael államának legitim létezésével kapcsolatban is.
Eisenkot ráadásul már a választási kampányban négy alapfeltételt szabott leendő koalíciós partnereinek. Ezek között szerepel Izrael zsidó és demokratikus államként való elismerése, a Hamász terrorszervezetként való meghatározása és katonai képességeinek felszámolása, valamint az általános katonai vagy nemzeti szolgálat elvének elfogadása. Ezeket a feltételeket az arab pártok egy része, főként a nagyobbik Egyesült Lista aligha tudná maradéktalanul elfogadni.
Az arab pártokkal kialakítható parlamenti többség tehát matematikailag létezik, politikailag azonban akár Eisenkot saját táborának széteséséhez is vezethet.
Második forgatókönyv: az ultraortodoxok tartózkodásával is létrejöhet kormány
A héber nyelvű sajtóban egy másik lehetőség is előtérbe került: Eisenkot úgy alakíthatna kisebbségi kormányt, hogy ahhoz nem kellene sem az arab pártok támogatása, sem az ultraortodox pártok belépése a koalícióba. Az izraeli parlamentáris rendszerben ugyanis egy kormány beiktatásához nem feltétlenül szükséges 61 igen szavazat. A bizalmi szavazáson a leadott szavazatok egyszerű többsége is elegendő lehet.
Ez azt jelenti, hogy ha az Egyesült Tórai Judaizmus hét képviselője tartózkodna a szavazástól, a Netanjahut támogató képviselők száma 46-ra csökkenne, miközben Eisenkot négy pártja 48 szavazattal rendelkezne. Így elméletileg az arab pártok támogatása nélkül is létrejöhetne egy kisebbségi kormány, feltéve, hogy a többi párt szavazási magatartása is lehetővé teszi ezt.
Az UTJ döntése, hogy nem ajánlotta Netanjahut miniszterelnöknek, ezért különösen jelentős. A párt az elmúlt években a Likud egyik legmegbízhatóbb szövetségese volt, ám az ultraortodox jesivatanulók katonai mentességéről szóló törvény körüli viták miatt megromlott a viszonya a miniszterelnökkel.
A lehetőség politikai ára azonban rendkívül magas lehet. Eisenkot, Bennett, Liberman és Golan egyaránt az ultraortodox katonai mentességek megszüntetését szorgalmazta a kampányban. Az UTJ ezzel szemben éppen a jesivatanulók helyzetének törvényi rendezését tekinti egyik legfontosabb céljának. Ráadásul Liberman világossá tette, hogy nem támogat olyan kisebbségi kormányt, amelynek fennmaradása az arab pártok támogatásától vagy tartózkodásától függ.
A kisebbségi kormány lehetősége tehát nem elsősorban alkotmányjogi, hanem politikai akadályokba ütközik.
Harmadik forgatókönyv: Liberman az ultraortodoxokkal alakítana kormányt
A november 7-i Ynet-beszámoló szerint Avigdor Liberman már Eisenkot hivatalos megbízása előtt önálló tárgyalásokat kezdett az ultraortodox pártokkal. A Jiszráél Béténu vezetője először az Egyesült Tórai Judaizmust, majd lehetőség szerint a Sászt szeretné bevonni egy Netanjahu nélküli kormányba. Ez a megoldás számszakilag különösen vonzó lehet. A négy zsidó vezetésű ellenzéki párt 48 mandátumához az UTJ hét és a Sász hat mandátumát hozzáadva pontosan 61 képviselős koalíció jöhetne létre.
A legnagyobb akadályt azonban a katonai szolgálat kérdése jelenti. Liberman hosszú éveken keresztül az ultraortodoxok katonai mentességének egyik legélesebb bírálója volt, és a választási kampányban is határozott álláspontot képviselt ebben az ügyben. Ehhez képest pénteken már arról beszélt, hogy a választási eredmények mindenkit korábbi álláspontjának újragondolására köteleznek. Kijelentette, hogy a nemzeti felelősségvállalás fájdalmas kompromisszumokat is megkövetelhet, akár a katonai szolgálatról szóló törvény ügyében is.
Ez figyelemre méltó politikai fordulat: Liberman késznek mutatkozik engedni abban a kérdésben, amelyet korábban egyik legfontosabb politikai alapelvének tekintett.
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Sász hivatalosan Netanjahut támogatja, miközben az ultraortodox politikai táboron belül olyan vélemények is megjelentek, amelyek szerint a pártnak nem feltétlenül kellene megakadályoznia egy Eizenkot vezette kormány létrejöttét. A Ynet értesülései szerint Liberman már nem vár Eisenkot döntésére, hanem saját politikai útvonalát próbálja kialakítani.
Ez azt is jelenti, hogy a kormányalakítással megbízott Jásár-elnök saját szövetségesei között is elveszítheti a kezdeményezést.
Liberman lehet a mérleg nyelve – és a saját politikai túlélése is tét
Liberman magatartásának megértéséhez érdemes a választási eredményére is figyelni. Pártja, a Jiszráél Béténu mindössze hét mandátumot szerzett, ami elmaradt a korábbi várakozásoktól. A választások előtt a párt még kilenc-tíz mandátumos eredményben is reménykedhetett.
A gyengébb szereplés jelentősen csökkentette Liberman mozgásterét, és felveti a kérdést, mennyire lenne számára előnyös, ha senkinek nem sikerülne kormány alakítani és néhány hónapon belül újabb választásokat tartanának. Bár jelenleg nincs olyan megbízható adat, amely alapján kijelenthető lenne, hogy pártja közvetlenül a parlamenti kiesés veszélyével néz szembe, egy újabb kampány mindenképpen jelentős politikai kockázatot hordozna számára. Liberman maga is többször hangsúlyozta, hogy mindent meg kell tenni az újabb választások elkerülése érdekében. November 2-i sajtótájékoztatóján egyenesen a lehető legrosszabb megoldásnak nevezte az ismételt választást, pénteken pedig már arról beszélt, hogy a politikai vezetőknek félre kell tenniük személyes érdekeiket és korábbi merev álláspontjaikat.
A kérdés azonban az, hogy Liberman meddig hajlandó elmenni a kompromisszumokban, ha valóban az újabb választás elkerülése válik legfontosabb politikai céljává.
Az ultraortodox pártokkal való együttműködés korábban szinte elképzelhetetlennek tűnt, most azonban már maga Liberman szorgalmazza. Ebből természetesen nem következik automatikusan, hogy Netanjahuval is hajlandó lenne közös kormányt alakítani. Ezt továbbra is kategorikusan kizárja, és nincs bizonyíték arra, hogy ilyen tárgyalások zajlanának. Politikai szempontból ugyanakkor a lehetőséget sem lehet teljes bizonyossággal kizárni. Ha Eisenkot kormányalakítási kísérlete kudarcot vall, az ultraortodoxokkal tervezett 61 fős koalíció nem jön létre, és az ország újabb választások elé kerülne, Libermanra jelentős nyomás nehezedhetne korábbi kijelentéseinek felülvizsgálata érdekében.
A politikus eddigi pályafutása során már többször bizonyította, hogy képes váratlan szövetségeket kötni és korábbi ellenfeleivel együttműködni. Az azonban, hogy ezúttal Netanjahuval is hajlandó lenne-e megállapodni, jelenleg nyitott kérdés.
Liberman számára tehát az újabb választás elkerülése fontos politikai érdek lehet, de ebből még nem következik, hogy kész lenne feladni a Netanjahuval szembeni egyik legfontosabb vörös vonalát.
Negyedik forgatókönyv: Netanjahu és Eisenkot közös kormánya
A jobboldali héber sajtóban egy másik megoldás is felmerült: a nemzeti egységkormány, amelyben a Likud és Eisenkot pártja egyaránt részt venne. Az Arutz 7 egyik november 7-i véleménycikke egészen konkrét javaslatot vázolt fel. Eszerint Netanjahu még két évig miniszterelnök maradna, Eisenkot először védelmi miniszterként csatlakozna a kormányhoz, majd egy előre rögzített rotációs megállapodás alapján átvenné a kormányfői tisztséget. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez egyelőre politikai elemzői javaslat, nem pedig bejelentett koalíciós megállapodás.
A gondolat ugyanakkor nem teljesen előzmény nélküli. Az Arutz 7 az i24NEWS által nyilvánosságra hozott hangfelvételekre hivatkozva arról számolt be, hogy Mose Maja rabbi, a Sász egyik tekintélyes vallási vezetője szintén támogatna egy Netanjahu és Eisenkot részvételével létrejövő egységkormányt, és a miniszterelnöki tisztség rotációját sem utasítaná el. A politikus ugyanakkor egyértelmű feltételt szabott: a jesivatanulók katonai szolgálatát úgy kell rendezni, hogy ne vezessen kötelező bevonulási kvótákhoz, és ne veszélyeztesse a tóratanulás intézményrendszerét. Egy széles nemzeti egységkormány kétségtelenül stabil parlamenti többséget biztosíthatna, különösen a jelenlegi biztonságpolitikai kihívások közepette.
Csakhogy Eisenkot többször kijelentette, hogy nem hajlandó Netanjahuval közös kormányt alakítani. Sőt, álláspontja szerint mindazoknak távozniuk kellene a politikai vezetésből, akik felelős pozíciót töltöttek be a 2023. október 7-i Hamász-támadás idején. Liberman szintén elutasította a rotációs megállapodás gondolatát, és azt állította, hogy az ilyen konstrukciók ártanak a kormányzás stabilitásának.
A Netanjahu–Eisenkot-rotáció ezért jelenleg inkább elméleti kompromisszum, mint valóban körvonalazódó megállapodás. Megvalósulásához mindkét politikusnak alapvetően felül kellene vizsgálnia korábbi álláspontját.
Ötödik forgatókönyv: a Likud Netanjahu nélkül lép be a kormányba
Eizenkot pártja nem zárta ki, hogy a Likud képviselőivel együttműködjön egy új kormányban. Ennek azonban lényeges feltétele lenne, hogy a párt szakítson Netanjahuval, és elfogadja Eisenkot vezető szerepét.
Ez matematikailag az egyik legkényelmesebb megoldást jelentené. A Likud és a Netanjahu leváltására törekvő pártok együttesen széles parlamenti többséget alkothatnának, és az új kormánynak nem kellene sem az arab pártok, sem az ultraortodox képviselők támogatásától függenie.
Politikailag azonban ennek jelenleg kevés jele mutatkozik. Netanjahu továbbra is a Likud meghatározó vezetője, és a pártban nem bontakozott ki olyan nyílt lázadás, amely reálissá tenné félreállítását. Liberman ugyanakkor maga is többször felvetette, hogy a Likud egyes képviselői hajlandók lehetnének csatlakozni egy Netanjahu nélküli kormányhoz. Szerinte előbb létre kellene hozni egy stabil, 61 fős koalíciót, amelyhez később további három-négy Likud-képviselő is csatlakozhatna.
A Likudon belüli szakadás tehát egyelőre nem látható, de Eisenkot és Liberman számára fontos politikai nyomásgyakorlási eszköz maradhat.
A Kneszet elnöki posztja is Netanjahu ellen fordulhat
A héber nyelvű politikai beszámolókban hangsúlyosan megjelenik egy olyan fejlemény is, amely akkor is komoly következményekkel járhat Netanjahu számára, ha Eisenkotnak végül nem sikerül kormányt alakítania. Az új Kneszet november 10-i megalakulását követően ugyanis napirendre kerülhet a parlament elnökének megválasztása. A tisztséget jelenleg a Likud politikusa, Amir Ohana tölti be.
Eisenkot támogatói már jelezték, hogy szeretnék leváltani Ohanát, és a Netanjahuval szemben álló pártok több képviselője támogatja a házelnökválasztás mielőbbi megtartását. Liberman külön is jelezte, hogy Jáir Lapidot támogatná a tisztségre. A Kneszet elnöke jelentős befolyással rendelkezik a parlament működésére és a törvényhozási napirendre. Ha a Netanjahuval szemben álló 67 képviselő ebben a kérdésben képes lenne együtt szavazni, akkor már az új kormány megalakulása előtt megszerezhetné a parlamenti munka irányításának egyik legfontosabb eszközét.
Ez azt jelenti, hogy Netanjahu akkor is elveszítheti a Kneszet feletti politikai ellenőrzés egy részét, ha egyelőre sikerül megőriznie a miniszterelnöki tisztséget.
Hatodik forgatókönyv: Eisenkot kudarcot vall, Netanjahu pedig visszatér
Az összes lehetséges konstrukció közül talán ezt a forgatókönyvet lenne a legnagyobb hiba idő előtt kizárni.
Ha Eisenkot nem tudja megszerezni a kormányalakításhoz szükséges támogatást, megbízatása eredménytelenül járhat le. Ebben az esetben az államelnök más politikust is megbízhat a feladattal, akár Benjamin Netanjahut is.
Netanjahu mögött jelenleg 53 képviselőből álló hagyományos politikai blokk áll, bár az UTJ nem ajánlotta őt kormányfőnek. A jelenlegi miniszterelnöknek tehát szintén további támogatásra lenne szüksége a parlamenti többséghez.
Előnye azonban, hogy hosszú politikai pályafutása során már számos alkalommal bizonyította: képes a számára kedvezőtlennek tűnő koalíciós helyzeteket is a maga javára fordítani.
Netanjahu számára ráadásul az is kedvező lehet, ha Eisenkotnak nem sikerül feloldania a saját szövetségesei közötti ellentéteket. Minél hosszabb ideig húzódnak a tárgyalások, annál nagyobb lehet a nyomás a pártokon, hogy kompromisszumot kössenek, vagy újabb választásokat írjanak ki. Ha végül egyik politikus sem tud kormányt alakítani, Izrael ismét előrehozott választások elé nézhet. Egy ilyen helyzetben Netanjahu újabb lehetőséget kaphatna arra, hogy visszaszerezze az elveszített parlamenti többséget.
Miért nem biztos tehát Eisenkot győzelme?
Herzog elnök döntése kétségtelenül fontos politikai siker Eisenkot számára. A Jásár vezetője most először kap lehetőséget arra, hogy a választási eredményt tényleges kormányváltássá alakítsa. Az is figyelemre méltó, hogy Netanjahu egyik hagyományos szövetségese, az Egyesült Tórai Judaizmus már nem hajlandó automatikusan támogatni a jelenlegi miniszterelnököt.
Eisenkot azonban rendkívül nehéz választás előtt áll. Ha az arab pártokra támaszkodik, elveszítheti jobboldali szövetségeseit. Ha az ultraortodoxokkal köt megállapodást, fel kell adnia vagy jelentősen módosítania a katonai szolgálattal kapcsolatos egyik legfontosabb ígéretét. Ha a Likuddal kíván együttműködni, akkor vagy Netanjahu távozását kell elérnie, vagy saját korábbi kijelentéseit kell felülvizsgálnia.
Ráadásul Avigdor Liberman önálló politikai manőverei azt mutatják, hogy Eisenkotnak nemcsak a lehetséges koalíciós partnerekkel, hanem saját szövetségeseinek eltérő érdekeivel is számolnia kell.
A Jiszráél Béténu vezetője a vártnál gyengébb választási eredmény után minden korábbinál erősebben hangsúlyozza az újabb választások elkerülésének fontosságát, és már az ultraortodoxokkal való együttműködés érdekében is kész kompromisszumokat kötni. Az azonban továbbra is kérdéses, hogy meddig terjed ez a rugalmasság, és képes lesz-e valóban megnyitni az utat egy stabil kormány előtt.
Eisenkot tehát megkapta a kormányalakítás jogát, de egyelőre nincs mögötte működőképes parlamenti többség. Netanjahu elveszítette a választáson korábban élvezett fölényét, de a miniszterelnöki széket még korántsem veszítette el. A következő hetek legfontosabb kérdése így nem pusztán az lesz, hogy Eisenkot képes-e megszerezni a szükséges szavazatokat, hanem az is, hogy az egymással mélyen szemben álló politikai erőkből létrehozható-e olyan kormány, amely néhány hónapnál tovább is működőképes marad.
Megyeri Jonatán összes cikkét elolvashatja itt.






