A Mi Hazánk öngyilkos merénylőt dicsőítő politikusa szerint a magyar IDF-katonák jelentik a veszélyt

A Neokohn főszerkesztő-helyettese

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Nemrég derült ki, hogy több mint 50 ezer, kettős állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben, köztük többszáz magyar is. A terroristákkal szimpatizáló Kassab Adonis már nemzetbiztonsági veszélyt lát bennük.

„Több ezer nyugati állampolgár vett részt a gázai népirtásban, köztük magyar állampolgárok is” – ezzel a címmel tett közzé egy írást a Mi Hazánk lapja, a Magyar Jelen. A cikk szerzője Kassab Adonis, egykori jobbikos politikus és Magyar Gárda-alapító, jelenleg a Mi Hazánk jászsági elnöke. A szír-magyar Kassab Adonist pár évvel ezelőtt, azt követően rúgták ki a vasarnap.hu-tól, hogy a Neokohn megírta azt az esetet, amikor egy izraeli katonákat felrobbantó libanoni öngyilkos merénylőről írt dicsőítő bejegyzést.

Kassab Adonis esete az IDF-ben szolgáló magyar katonákkal

A Magyar Jelen szerzője valamiért fontosnak tartotta, hogy most vegyen elő egy februári hírt, miszerint az izraeli hadsereg több mint 50 ezer olyan katonát tart nyilván, aki az izraeli mellett legalább egy másik állampolgársággal is rendelkezik.

Az izraeli Hatzlacha civil szervezet az információszabadságról szóló törvény alapján még év elején kérte ki az adatokat, és átadta őket a katari Al-Dzsazírának, amely szerint a nyilvántartásban 885 magyar állampolgársággal rendelkező katona szerepel.

Lista az izraeli hadseregben kettős állampolgársággal rendelkező személyek számáról.

Kassab Adonis ennek kapcsán azt írta, „kulcskérdés, hogy az érintettek közül hányan tartózkodnak jelenleg átmenetileg vagy életvitelszerűen Magyarországon, hiszen az aktív harci övezeteket megjárt személyek esetleges hazatérése nemzetbiztonsági kockázatokat is felvethet.”

A mi hazánkos politikus aggódása a magyar nemzetbiztonságért minden, csak nem őszinte.

Épp tegnap derült ki, hogy magyar állami ösztöndíjjal tanult a BME-n egy hamászos terrorista, amelynek kapcsán a Magyar Jelen, a Mi Hazánk és Kassab Adonis még nem igazán hallatta a hangját.

Vajon miért?

BME: állami ösztöndíjjal tanult Magyarországon a Gázában megölt Hamász-terrorista

Rendkívüli közleményt adott ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Nour al-Din al-Jamasi ügyében.

Kassab Adonis esete az öngyilkos merénylőkkel

Mint azt korábban megírtuk, Kassab 2020 áprilisában személyes Facebook-oldalára, nyilvános posztban írta a következőt arabul:

„Április 9-e, Dél-Libanon menyasszonya mártíromságának emléknapja, aki megrázta a cionista entitást… éljen soká Szíria!”

Kassab Adonis bejegyzése az öngyilkos merénylő Sana’a Mehaidliről.

A poszthoz Kassab Sana’a Mehaidli fotóját csatolta, aki 1985. április 9-én egy robbanószerrel megtöltött kocsival izraeli katonák közé hajtott Dél-Libanonban, és felrobbantotta önmagát, megölve két izraelit, és sérüléseket okozva további 12-nek.

Kassab Adonis tehát egy öngyilkos merénylőt dicsőítő bejegyzést tett közzé, amelynek kapcsán rögtön felmerülhet az emberben a kulcskérdés, hogy

Kassab Adonis jelenleg csak átmenetileg vagy életvitelszerűen tartózkodik-e Magyarországon, hiszen az öngyilkos merénylőket támogató személyek hazai jelenléte nemzetbiztonsági kockázatokat is felvethet.

Egy nappal a Hamász október 7-i brutális terrortámadása után (amelyről Kassab szintén nagyokat hallgatott) az alábbi bejegyzést tette közzé a magyar nemzetbiztonságért aggódó jászsági honatya:

Kassab Adonis október 8-i bejegyzése.

Kassab egyébként 2011-ben arról posztolt videót, hogy a „valódi holokausztot” a palesztinok szenvedik el, az izraeliek keze által. 2013 januárjában mindenfajta kommentár nélkül osztotta meg Lenhardt Balázs jobbikos képviselő írásbeli kérdését, mely „A holokauszt-iparnak mindig jut pénz?” címet viselte. A kérdéses szöveg a holokauszt áldozataira „áldozatokként” utalt, idézőjelben.

Elképesztő felvételek: előkerült egy videó a BME-n tanuló gázai Hamász-terroristáról

Az IDF által Gázában likvidált terrorista ösztöndíjasként tanulhatott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.

Egy másik posztjában kifejtette, hogy azért lépett ki 2012-ben a Jobbikból, mert szerinte felpuhult a párt, példaként azt idézte, amikor Vona Gábor hanukai üdvözletet küldött a hazai zsidó közösségnek. Megint egy másik kommentjében tisztázta, hogy szerinte „akiket ellenségnek tartok, azok a cionisták”. Kassab ismerőseitől érdeklődte azt is, hogy Somló Tamás cionista volt-e vagy sem.

Kassab emellett névvel és arccal szerkeszti az Orientalista.hu oldalt, melyet az Átlátszó korábban a hazai orosz és szír állami propaganda egyik fő fórumának nevezett. Az oldal máig az Izrael-ellenes antiszemita gyűlöletkeltést képviseli, Izraelre „cionista entitásként”, „apartheidként”, az izraeliekre „megszállókként” utal, ellenben a Hamász és Hezbollah terroristáira, akikre több esetben is „mártírként” hivatkoztak. Az oldal, nem meglepő módon, közölt korábban cikkeket még a „palesztin holokausztról” is.

A Mi Hazánk főkonteósa szerint Izrael áll a ceutai migránsinvázió mögött

Ábrahám Barnabás elméletével csak az a baj, hogy a spanyol határon átözönlő 50 ezer muszlim migránsnak elfelejtettek róla szólni.

A Magyar Jelen főszerkesztője „hiányolta” az izraeli himnuszt az Országgyűlésből

Kellemetlenül sok mihazánkosnak nem sikerült megértenie a folyton zsidózó lap főszerkesztőjének iróniáját.

Még Hegedűs Zsolt táncáról is a zsidók jutnak eszébe a Magyar Jelen szerzőjének

Nyíltan zsidózó cikket közölt a Tisza új egészségügyi miniszteréről a Mi Hazánk lapja.

Hende Olivér összes cikkét elolvashatja itt.