Benjamin Netanjahu csütörtöki, az ENSZ Közgyűlése előtt elhangzott beszédében védelmébe vette Izrael Irán nukleáris programja ellen indított támadásait, kijelentve, hogy a művelet elengedhetetlen volt az ország túléléséhez. Az izraeli kormányfő beszéde előtt diplomaták tömegei hagyták el a termet.
Visszatérve híres 2012-es ENSZ-beszédére, amelyben egy rajzfilmszerű bombaábrát használt Irán nukleáris fejlődésének szemléltetésére, Netanjahu emlékeztetett arra, hogy vörös vonalat húzott Teherán nukleáris programja fölé.
„Tizennégy évvel ezelőtt ezen a pódiumon álltam, és meghúztam egy vörös vonalat. Megfogadtam, megakadályozom, hogy Irán gyilkos diktatúrája atombombákat fejlesszen ki.”
Netanjahu szerint az iráni nukleáris létesítmények elleni tavalyi támadásról szóló döntés az egyik legegyértelműbb volt, amellyel hivatali évei alatt szembesülnie kellett. „Ha nem tettük volna meg, mindannyian halottak lennénk” – állította.
Netanjahu Iránról és a júdea-szamáriai terrorról
A miniszterelnök azzal érvelt, hogy Izrael katonai akciói nemcsak az izraelieket, hanem más országokat is megvédtek, köztük olyanokat is, amelyek képviselői elhagyták a Közgyűlés termét beszéde közben.
„Izrael önvédelmével egyúttal azoknak az országoknak a nagy részét is védi, amelyek küldöttei épp most hagyták el ezt a termet”
– mondta Netanjahu, képmutatással vádolva ezeket a kormányokat, azt állítva, hogy egyes vezetőik négyszemközt kifejezték hálájukat Izrael Irán elleni fellépéseiért.
Az izraeli miniszterelnök beszélt a júdea-szamáriai palesztin terrortámadásokról is: „Megpróbálják meggyilkolni népünket történelmi hazánkban, Júdeában. Egyébként innen származik a ‘zsidó’ (Jew) szó is, Júdeából. Ez a mi földünk.”
Mint elmondta, évente több ezer támadás éri azokat az izraeli családokat, akik Ciszjordániában közlekednek. „Terhes nőkre lőnek. Egész családokra lőnek” – mondta, megjegyezve: „Ezekről sem a nemzetközi sajtó, sem a közösségi média nem számol be. Egyikről sem.”
Netanjahu ugyanakkor bírálta az erőszakos zsidó telepeseket is:
„Egy maroknyi, körülbelül 150 fős fiatal bűnöző csoport köveket dobál, olajfákat vág ki, és időnként gyújtogat. Ezt elviselhetetlennek tartom. Nem fogom tűrni az önbíráskodást. Mi egy jogállam vagyunk, ezért a Sin Bétet (a titkosszolgálatot – a szerk.) vetjük be ellenük.”
A kormányfő hangsúlyozta, hogy ezek az esetek aránytalanul nagy hangsúlyt kapnak az izraeliek ellen elkövetett palesztin támadásokhoz képest.
„A gázai népirtás az évszázad hazugsága”
Netanjahu beszédében közölte, hogy Izrael továbbra is meg fogja védeni magát. „Nyerni fogunk, mert nincs más választásunk.”
A kormányfő kiállt a Hamász elleni gázai háború mellett, „az évszázad hazugságának” nevezte a „népirtás” vádját, emlékeztetett az oltásokra és élelmiszerekre, amelyeket Izrael beengedett Gázába, és hangsúlyozta, hogy „Izrael többet tett a háborús polgári áldozatok megelőzése érdekében, mint bármely más hadsereg a történelem során.”
„Tisztelettel adózom az izraeli nép bátorsága előtt. Tisztelettel adózom az izraeli nép bátorsága előtt. Tisztelettel adózom bátor katonáink, zsidók, keresztények, zsidók, muszlimok bátorsága előtt – a világ legerkölcsebb hadseregének, az IDF-nek”
– jelentette ki Netanjahu, aki ezután éles hangú támadást indított Recep Tayyip Erdogan török elnök ellen, azzal vádolva Törökországot, hogy terjeszti az antiszemitizmust, és bírálva Erdogan bel- és regionális politikáját.
„A legújabb ország, amely az antiszemita hazugságok szuperterjesztőjévé vált, Törökország. Erdogan egy zsarnok. Emellett menedéket nyújt a Hamász terrorista vezetőinek.
Több ezer kurd civil életét oltotta ki. Tagadja az örmény népirtást. Újságírókat és ellenzéki vezetőket zár börtönbe” – támadta az Izrael-ellenes török elnököt beszédében.
A miniszterelnök ezt követően expanzionizmussal vádolta Törökországot, rámutatva az ország észak-ciprusi jelenlétére, valamint a Görögországgal és Szíriával fennálló feszültségekre.
Napok óta mindenki Izraelt bírálja
Az izraeli kormányfő – aki szokatlanul rövid időre, csak néhány órára érkezett New Yorkba, még Donald Trump elnökkel sem tárgyalt – beszéde azitán hangzott el, hogy a Közgyűlésben napokon át folyamatosan Izraelt bírálták.
Így tett többek között António Guterres ENSZ-főtitkár, Recep Tayyip Erdogan török elnök, II. Abdullah jordán király, Tamim bin Hamad Al Thani katari emír és Emmanuel Macron francia elnök is. Videón jelentkezett be a palesztin elnök, akit a terrorizmus támogatása miatt nem engedtek beutazni Amerikába.
Mahmúd Abbász beszédében elutasította ugyan a terrort és az antiszemitizmust, és közölte, hogy a majdani palesztin államot Izrael mellett képzeli el, de
azt állította, hogy Gázában a palesztin népet izraeli „gyilkosságok, pusztítás, éhezés, kitelepítési kísérletek és egy népirtó háború sújtja, amely hatalmas humanitárius katasztrófát okozott.” A gázai háborút kiváltó, és azóta is tartó palesztin terrortámadásokról nem ejtett szót.
Izrael elutasítja a vádakat, miszerint népirtást követett el Gázában, lévén katonai műveletei a Hamász és más terrorista csoportok ellen irányultak. Emellett azzal is vádolta a kritikusokat, hogy bagatellizálják az országot fenyegető biztonsági veszélyeket, és egyes esetekben figyelmen kívül hagyják a Hamász 2023. október 7-i támadását Izrael déli részén.
Fotó: ANGELA WEISS / AFP






